Pesti Srácok

Lázár János: Történelmi jelentőségű lesz az októberi népszavazás

Lázár János: Történelmi jelentőségű lesz az októberi népszavazás

A kormány továbbra is kiemelt ágazatként, nemzeti ügyként tekint a sportra – mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Lázár emellett még beszélt többek között Bayer Zsolt kitüntetéséről, a rendőri állomány növeléséről, határvédelemről, a népszavazás fontosságáról, illetve arról is, hogy Soros György tevékenysége már Magyarország érdekeit veszélyezteti.

A szerdai kormányülésen elején meghallgatták a külügyminisztérium beszámolóját az olaszországi földrengés kapcsán. A kormány kifejezte részvétét a katasztrófa áldozatai és minden olasz állampolgár iránt. Amennyiben Olaszország kéri és elfogadja, Magyarország kész humanitárius, vagy bármilyen más segítséget nyújtani. Magyar áldozatról jelenleg nincs információ – kezdte sajtótájékoztatóját a miniszter. Szóba került a riói olimpia is, a kormány nevében Lázár János minden résztvevőnek elismerését fejezte ki. A kormány megemeli kalapját az olimpiai bajnokok előtt, a következő kormányülésen átbeszélik az olimpia tapasztalatait, beleértve a feltételrendszert és a támogatásokat. A kormány a sportról stratégiai ágazatként, nemzeti ügyként gondolkodik, a sportnak nem pártkérdésnek, hanem az egész nemzet ügyének kell lennie – mondta a tárcavezető, aki kifejtette: a magyar sportolók riói és az elmúlt években nyújtott teljesítménye alkalmassá és méltóvá teszi az országot olimpia rendezésre, Magyarország a világ legsikeresebb sportnemzetei közé tartozik, és ezen országok közül már csak Magyarország nem rendezett olimpiát. A „kétkedők és kishitűek nem találnak választ” arra, hogy miért ne lehetne Budapesten olimpia, ugyanis ehhez minden feltétel adott – vélekedett, hozzátéve, hogy a kormány erősíti a sport iránti elkötelezettségét a jövőben, a mindennapos sporthoz, testneveléshez és az utánpótlás-neveléshez a kormány kötelessége a szükséges infrastruktúra és pénzügyi feltételek megteremtése.

Történelmi jelentőségű lesz az október 2-ai népszavazás

PestiSracok facebook image

Lázár János kijelentette: a kormány erősíti a sport iránti elkötelezettségét a jövőben, a mindennapos sporthoz, testneveléshez és az utánpótlás-neveléshez a kormány kötelessége a szükséges infrastruktúra és pénzügyi feltételek megteremtése. Magyarország statisztikai adatokkal alátámaszthatóan az Európai Unió egyik legbiztonságosabb országa. Mindez köszönhető például annak, hogy nőtt a rendőrök száma, szigorodott a jogi háttér (példaként három csapást említette a miniszter), valamint többen vannak a börtönökben, így bűnözőket vontak ki a társadalomból – mondta el Lázár János. Az Európai Bizottság bürokratái nyolc döntést hoztak a kötelező kvótának az tagállamokra történő rákényszerítése érdekében, ezek végrehajtása részben el is kezdődött. A magyar kormány egyedül nem képes ez ellen tenni, ezért kéri a választópolgárok segítségét. Több európai politikai vezető és Magyarország is arra készül, hogy megváltoztassa ezt a szándékot. Ehhez erőt az emberektől kaphat, ezért fontos az október 2-i népszavazás - tette hozzá. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint történelmi jelentőségű és súlyú az októberi kvótareferendum, és remélhetőleg a választók világos, egyértelmű döntést hoznak, amely megerősíti a kormányt politikai küzdelmében az Európai Bizottsággal. A miniszter véleménye szerint tisztességtelen álláspont az, amikor egyes pártok, szervezetek a népszavazástól való távolmaradásra biztatják a választópolgárokat. Lázár János szerint ez abból a gyávaságból következik, hogy nem merik felvállalni az álláspontjukat. Sokkal tisztességesebbnek tarja azt a hozzáállást, amely nyíltan vállalja, hogy szerintük a bevándorlás nem jelent veszélyt, ezért ennek megfelelő voksolásra buzdítanak. Az is szóba került, hogy háromezer új rendőr áll majd szolgálatba, a jelenlegi 37.000 fő helyett a jövőben 40.000-en fognak szolgálni, hogy a határvédelem is biztosított legyen. Amennyiben nincs kerítés, nincs élőerős védelem, nem lehetne ellenőrizni az illegális bevándorlást – fejtette ki a miniszter.

Merkellel találkoznak a V4 vezetői

Orbán Viktor pénteken Varsóba utazik, ahol újabb V4 csúcstalálkozó lesz – mondta el a tárcavezető, aki hozzátette: Angela Merkel német kancellár azt kérte a visegrádi csoporttól, hogy hallgassák meg őt a bevándorlással kapcsolatban, ennek tesznek most eleget. Azt is közölte: pénteken Varsóba megy Orbán Viktor miniszterelnök a visegrádi csoport (V4) vezetőinek találkozójára. Magyarország a V4 révén egy olyan politikai csoportba tartozik az EU-n belül, amely ma a leginkább akcióképes, ez “a legsikeresebb külpolitikai vállalkozásunk” – vélekedett. Mint mondta, a V4-en belül teljes egység volt a Brexit utáni teendőkről, és a visegrádi együttműködésnek nagy szerepe volt abban is, hogy a délről Európára nehezedő nyomást képesek voltunk megállítani a határnál. Lázár János közölte, szeptemberben lesz még egy értekezlet. A V4-ek álláspontja sziklaszilárd az illegális bevándorlással kapcsolatban. Ha nincs a V4-es megállapodás, nem sikerült volna megfékezni az illegális bevándorlást Magyarországon – emelte ki a miniszter.

Kormányinfó, Lázár János , Kovács Zoltán 2016.07.14. Fotó: Horváth Péter Gyula
Lázár János arra is kitért, hogy a magyar származású spekuláns, Soros György hazánkat veszélyezteti. Forrás: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Soros tevékenysége hazánk érdekeit veszélyezteti

Soros György befolyása is szóba került a Kormányinfón. Lázár János elmondta, a pénzmogul igyekszik minél nagyobb befolyással bírni az európai bevándorláspolitikára. A miniszter emlékeztetett rá, ő maga nyilatkozta azt egy interjúban, hogy Orbán Viktor kormányának ő a fő ellenzéke, ezzel pedig politikai szereplővé nyilvánította magát. Szerinte Soros tevékenysége pedig Magyarország érdekeit veszélyezteti. Lázár János Soros György magyarországi tevékenységét is érintette, annak kapcsán, hogy kiderült, több médium is támogatást kapott a Soros nevéhez köthető szervezetektől. Ezek az újságíró kollégák sokszor kritikával illetik a köztévét, ízlés és mérlegelés kérdése, hogy melyik a nagyobb baj, az ország pénzéből, vagy Soros György pénzén újságíróskodni – tette hozzá egy kérdésre válaszolva Lázár János.

Bayer Zsolt kitüntetése

A miniszter emellett arról is beszélt, hogy nem is gondolkodik a kormány azon, hogy felkérje Bayer Zsoltot az állami kitüntetése visszaadására – mondta Lázár, aki szerint korábban, más kormányok alatt is voltak olyan kitüntetettek, akikkel ő személy szerint nem értett egyet, mégis tiszteletben tartotta, “mert ez olyan, mint a választási eredmény.” A kitüntetést nem a kormány adja, hanem a magyar állam – tette hozzá. A kormány álláspontja pedig az Bayer-ügyben, hogy “vannak olyan teljesítmények, melyek megkérdőjelezhetetlenek.” Bayer szabadszájú publicisztikai tevékenységével még Lázár János sem mindig ért egyet, de ez nem teszi semmissé más tevékenységét. “A többi ízlés kérdése” – tette hozzá a miniszter. Lázár hangsúlyozta azt is, hogy Közigazgatási felsőbíróság szervezésébe kezd a kormány, mert ez szerinte harminc éve megoldatlan feladat. A miniszter azt mondta, hogy ez nem valamilyen “csókos” bíróság lesz, hanem azt a célt szolgálja, hogy akinek közigazgatási ügye van (építészeti, adózási stb), annak minél előbb döntés szülessen a problémájában.“Azért, hogy minél előbb kiderüljön az igazság” – indokolta Lázár az új bíróság létrehozását, amelyről jelenleg csak egy törvénytervezet szól, és a kormány ötpárti egyeztetést fog kezdeményezni a kérdésben. Lázár azt is kiemelte, hogy a közigazgatási felsőbíróság a nemzetközi sztenderdekkel lesz összhangban.

Forrás: MTI/Magyar Idők/Index.hu/Origo.hu, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.