Pesti Srácok

Völgyesi Miklós: "Budaházyhoz hasonlóan Gyurcsány is terrorcselekményt valósított meg"

null

Gyurcsány Ferenc és a 2006-os rendőrterror döntéshozói, annak résztvevői is terrorcselekményt valósítottak meg a törvényi tényállás szerint - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság korábbi bírája Budaházy Györgyék perének mai ítéletére reagálva. Nyomatékosította, ami 2006-ban történt a rendőrség részéről, az egészen biztos, hogy a lakosság megfélemlítését célozta, ez pedig terrorcselekmény. Portálunk a terrorcselekmények egyik sértettjét, Csintalan Sándort is megkereste, aki kérdésünkre elárulta, szerinte az elhúzódó eljárás a szükséges katarzist nem hozta meg senkinek. Az ex-szocialista kifejtette, a politikában az erőszaknak nincs helye.

Több órán keresztül indokolta a Budaházyék ellen mások mellett terrorcselekmény miatt indult büntetőperben első fokon eljárt bírói tanács elnöke, hogy miért nem ítélte húsz év fegyházra az ügyészség indítványával szemben a szinte szélsőjobboldali hőssé avanzsálódott férfit és több vádlott-társát. Mint arra a Fővárosi Törvényszék is felkészült - kivetítőteremben követhették a díszteremből kiszorultak az ítélethirdetést -, óriási érdeklődés mellett vette kezdetét kedden az ítélethirdetés, majd az ítélet több órás indokolása. A hallgatóság részéről már az első percekben is érkeztek a bírót és az ügyészséget nem éppen finoman bíráló bekiabálások, ezért időről időre újra figyelmeztette a hőbörgőket a tanácsvezető bíró: aki megzavarja a tárgyalást annak fel is út, le is út. Ígéretéhez híven a bíró rendőrök segítségével ki is ürítette a termet, amikor az ügyész bejelentve fellebbezését és Budaházyék ítéletének súlyosítására tett indítványt: ezzel pedig „kiverte a biztosítékot” a „nemzeti érzelmű” hallgatóságnál, amely előbb Budaházyt éltette, majd elénekelte a himnuszt és a székely himnuszt.

Mint ismert, az ügyészség szerint alapos szervezés és szigorú hierarchia jellemezte a Magyarok Nyilai Felszabdító Hadsereget, melynek vezetője, Budaházy György a „katonai parancsnokság” elnevezést használta. A tagok „katonák” voltak, akik Budaházynak jelentettek, és az ő irányításával gyakorlatoztak vidéken, felkészülve például a Molotov-koktélos támadásokra. Az ügyészség szerint a vádlottak Molotov-koktéllal támadtak MSZP- és SZDSZ-pártirodákat, képviselők és miniszterek – Hiller István és Kóka János – otthonait, Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter vidéki ingatlanánál pedig robbantottak. Fidesz-irodákat is meg akartak támadni, de ezt a csoport tagjai is ellenezték, Budaházy pedig arra jutott, hogy „most még ne”.

Ahogy arról a PestiSrácok.hu beszámolt, Budaházy Györgyöt az első fokon eljáró bíróság tizenhárom év fegyházra ítélte kedden. Az indoklás szerint - a vádhatósággal egyetértésben - bűnösnek találta bűnszervezetben, társtettesként elkövetett terrorcselekmény, felbujtóként súlyos testi sértés és kényszerítés elkövetésében. A másodrendű vádlott 12 évet kapott, négy embert 10 évre, egyet 9 évre ítéltek, ketten megúszták rövidebb - 10 hónap és 1 év 2 hónap - börtönbüntetéssel, amelynek letöltését felfüggesztette a bíróság.

PestiSracok facebook image
Budaházy György az ellene és tizenhat társa ellen terrorcselekmény bűntette miatt indult per tárgyalásán, az ítélethirdetés után a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2016. augusztus 30-án. A bíróság elsőfokú ítéletében tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt. Rendbontások miatt, a bíró kérésére a rendőrök kiürítették a hallgatóság részére fenntartott karzatot. Fotó: Horváth Péter Gyula
Budaházy György az ellene és tizenhat társa ellen terrorcselekmény bűntette miatt indult per tárgyalásán, az ítélethirdetés után a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2016. augusztus 30-án. Fotó: Horváth Péter Gyula

Az ítélet indoklásában a bíró elmondta, ami az eljárás hosszadalmasságát illeti, helytálló volt a védelem észrevétele: a vádbeli időszak mindössze másfél év volt, a nyomozás is másfél évig tartott, az első érdemi tárgyalást pedig több mint öt éve tartotta meg a bíróság. A bíró figyelmeztetett arra, hogy "nem szerencsés az eljárás elhúzódása, hiszen teljesen más kontextusba kerülnek a vád tárgyává tett cselekmények. Általános társadalmi elégedetlenség csúcsosodott ki a vádbeli időszakban, a magyar közéletet átható, felfokozott hangulat lassan csillapodott" - emlékeztetett a bíró.

Sok fejtörést okozott a terrorcselekményes ügy

Ugyanakkor arról is szólt a bíró indoklásában, hogy a magyar jogalkalmazásnak nincs kimunkált gyakorlata a terrorcselekményes ügyek megítélésében, mert eddig nem kellett ilyen ügyben dönteni. A bíróság ezért most először került abba a helyzetbe, hogy értelmezze az irányadó rendelkezéseket. Mindeközben viszont számtalan büntetőeljárási szabálytalanságot megemlített a tanácsvezető: egy leleplező hangfelvételről például nem készült lefoglalási jegyzőkönyv, „ezt azonban a bíróság nem tartotta olyan mértékű szabálysértésnek, hogy ne vehette volna figyelembe, mint tárgyi bizonyítékot”. Emellett a bíró szerint Budaházy előállítása nem volt „elegáns eljárás, de az előállítás törvényessége nem kérdőjelezhető meg”- hangsúlyozta, emlékeztetve, hogy a rendőrök akkor állították elő az elsőrendű Budaházyt, amikor egy demonstráció bejelentése miatt érkezett a rendőrségre. Helytelen eljárásnak nevezte a bíró azt, hogy az egyik vádlottat tanúként hallgatta ki a nyomozó hatóság, miközben már elég információval rendelkeztek a bűncselekményekben való részvételével való meggyanúsításához.

Budaházy György az ellene és tizenhat társa ellen terrorcselekmény bűntette miatt indult per tárgyalásán, az ítélethirdetés után a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2016. augusztus 30-án. A bíróság elsőfokú ítéletében tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt. Rendbontások miatt, a bíró kérésére a rendőrök kiürítették a hallgatóság részére fenntartott karzatot. Fotó: Horváth Péter Gyula
A jobbikosok sem fogták vissza magukat. Rendbontások miatt, a bíró kérésére a rendőrök kiürítették a hallgatóság részére fenntartott karzatot. Fotó: Horváth Péter Gyula

A bíró kiemelte azt is: „a nyomozás nem volt hibátlan és hiánytalan”, a nyomozó hatóság olyan alapvető bizonyítékokkal állt elő a vádemelés után, mint a DNS-minták. Az indokolásban az is elhangzott, már az eredetileg benyújtott vádiratban is az szerepel, hogy „ismeretlen társak”, akik tagjai voltak a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevű csoportnak. A hiányosságokat megelőzhették volna a bíró szerint, ha kitöltik a nyomozásra rendelkezésre álló időt, még sem tették: „a bíróság a gyakorlatban épp az ellenkezőjét szokta tapasztalni, vagyis, hogy a nyomozó hatóságok indokolatlanul sokáig nyomoznak”.

Az ítélet nem jogerős

Mivel az ügyész az ítélet súlyosítása, a védők pedig enyhítése érdekében nyújtottak be fellebbezést, az ítélet nem jogerős. Az ügyész ezek mellett több vádlott előzetes letartóztatásba helyezését is indítványozta. Ennek eredményeként Budaházy Györgyöt és hat másik vádlottat, aki 10 év körüli fegyházat kapott, házi őrizetbe helyezte a törvényszék, további három - hét év körüli fegyházra ítélt - vádlottat pedig, lakhelyelhagyási tilalom alá. A többi vádlott szabadlábon távozhatott az ítélethirdetésről. A bíró szóbeli indoklása szerint azonban, csupán 10 személynél indokolt kényszerintézkedés.

csintalan sándor www.m.luwap.info
Csintalan Sándor szerint több embernek kellett volna a vádlottak padján ülni. A fotót a www.m.luwap.info közölte.

Csintalan a konklúziót hiányolja

Eközben megkérdeztük a terrorcselekmények egyik sértettjét, Csintalan Sándort is, hogy miként értékeli a Hunnia-perként is emlegetett büntetőperben hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletet. Az ex-szocialista portálunknak elmondta, nem foglalkozik az ítélet mértékével. Viszont „sok-sok kétsége” van: az elhúzódó eljárás a szükséges katarzist nem hozta meg senkinek. Csintalan szerint egy büntetőeljárás akkor értelmes, ha van egy közösségi tanulság utána. Számára az lenne a fontos, hogy belássuk, a politikában az erőszaknak nincs helye. Mint azt kiemelte: akármilyen amatőr szinten hajtották is végre a per vádlottjai tettüket, „nagyon drága mulatság volt” és nem derült ki a finanszírozó személye. A Hír Tv egykori műsorvezetője szerint, mikor Budaházyék megjelentek a közélet terepén, elkezdték azt a nyelvi és gondolati romlást terjeszteni, ami végül az ellene elkövetett testi sértésben is „kulminálódott”. Ugyanakkor Csintalan hangsúlyozta: az egyik bűn nem menti a másik bűnt, vagy az egyik bűn el nem ítélése okán nem lehet felmenteni a másik bűnt. Elmondta azt is, hogy mérhetetlenül sajnálja azokat a fiatalokat, akik vádlottként kaptak pár évet:

- vélekedett Csintalan Sándor.

schiffer mti
Schiffer András a Facebookon adott hangot Budaházy ítéletével szembeni nem tetszésének. Fotó: MTI

Schiffer kiakadt

Schiffer AndrásFacebook-posztjával összefüggésben pedig Völgyesi Miklóst kérdeztük arról, hogy véleménye szerint egyensúlyban vannnak-e a Budaházy Györgyék perében kiszabott 13, 12, illetve 10 éves fegyházbüntetésekkel a 2006-os rendőrterror miatt indult büntetőperben kiszabott büntetések. A Legfelsőbb Bíróság korábbi bírája szerint

De arra is figyelmezettet, hogy a Büntető Törvénykönyv akár életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi.

Völgyesi Miklós
Völgyesi Miklós Gyurcsányék felelősségét is kiemelte. Fotó: MTVA

Mint azt Völgyesi Miklós már korábban is hangsúlyozta: Gyurcsány Ferencnek volt politikai felhatalmazása2006-ban arra, hogy a rendőrséget a rendőrterrorhoz vezető fellépésre utasítsa, így őt terheli a felelősség.

Budaházy 01-HPGy
Budaházy 02-HPGy
Budaházy 03-HPGy
Budaházy 04-HPGy
Budaházy 05-HPGy
Budaházy 06-HPGy
Budaházy 07-HPGy
Budaházy 08-HPGy
Budaházy 09-HPGy
Budaházy 010-HPGy
Budaházy 011-HPGy
Budaházy 012-HPGy
Budaházy 013-HPGy
Budaházy 014-HPGy
Budaházy 015-HPGy
Budaházy 016-HPGy
Budaházy 017-HPGy
Budaházy 018-HPGy
Budaházy 019-HPGy
Budaházy 020-HPGy
Budaházy 021-HPGy
Budaházy 022-HPGy
Budaházy 023-HPGy
Budaházy 024-HPGy
Budaházy 025-HPGy
Budaházy 026-HPGy
Budaházy 027-HPGy
Budaházy 028-HPGy
Budaházy 029-HPGy
Budaházy 030-HPGy
Budaházy 031-HPGy
Budaházy 032-HPGy
Budaházy 033-HPGy
Budaházy 035-HPGy
Budaházy 036-HPGy
Budaházy 037-HPGy
Budaházy 038-HPGy
Budaházy 039-HPGy
Budaházy 040-HPGy
Budaházy 041-HPGy
Budaházy 042-HPGy

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.