Pesti Srácok

"Vadásszák le" a Teréz körúti robbantás elkövetőjét! - utasított a miniszterelnök

"Vadásszák le" a Teréz körúti robbantás elkövetőjét! - utasított a miniszterelnök

Orbán Viktor arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy bármi áron, de fogják el, „vadásszák le” az elkövetőt, és szedjék ki belőle, mit és miért cselekedett – mondta a magyar miniszterelnök az M1-nek adott keddi interjújában . A robbantás elkövetőjének felderítésére a Nemzeti Nyomozó Irodán belül száz fős nyomozócsoport alakult. Ez a speciális egység az eljárást folytató Központi Nyomozó Főügyészség utasításait hajtja végre. Emellett a titkos információgyűjtéssel foglalkozó Nemzeti Védelmi Szolgálat is azonnal elkezdte átvilágítani a két egyenruhás kapcsolatrendszerét, hogy van-e olyan haragosuk, aki akár gyilkolni is képes. Úgy tudjuk, a magyar hatóságok a külföldi titkosszolgálatok esetleges érintettségét is vizsgálják.

Emlékezetes, házi készítésű, repeszképző anyagokkal kombinált robbanószerkezet robbant szombat este a fővárosi Teréz körúton, amelyben két rendőr súlyosan megsérült (egyikük kedden elhagyhattaaz intenzív osztályt). Papp Károly országos rendőrfőkapitány szerinta támadás célpontjai kétséget kizáróan a rendőrök voltak, ki akarták végezni őket. A két megsérült rendőr állapota stabil, a szükséges műtéteken túl vannak, a rendőrnő életveszélyes, járőrtársa súlyos sérüléseket szerzett a robbantásban. A feltételezett elkövető egy körülbelül 170 centiméter magas, 20-25 év közötti, világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmert, fehér sportcipőt viselő férfi. A gyanúsított felkutatására tíz millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség. A PestiSrácok.hu tegnap arról is írt, hogy a térfigyelő kamera által rögzített videón nem csupán a robbantó, hanem egy másik férfi is feltűnik, viselkedése alapján az sejthető, hogy ő lehet a robbantó társa, róla azonban mégsem közölt a rendőrség semmilyen érdemi információt.

fokep
Nem egyedül követhette el a merényletet a Teréz körúti robbantó.

Mindent előre eltervezett a robbantó

PestiSracok facebook image

A Népszabadság értesülései szerint egy kamera felvételen tisztán látszik az is, hogy még el sem szállt a robbantás keltette füst és por, a robbantó máris előbújt fedezékéből, átlépte a földön eszméletlenül fekvő rendőrnőt és mint ha mi sem történt volna, elsétált. Mivel csak néhány lépésnyi távolságból hozta működésbe a pokolgépét, valószínű, hogy a tettes előzőleg alapos terepszemlét tartott. Gondosan kiválasztotta azt a helyet, amely előtt a járőrök biztosan elhaladnak majd, és amelynek közelében van olyan ablakmélyedés, ahonnan saját testi épségének kockáztatása nélkül beindíthatja a pokolgépét. Kész csoda, hogy mások nem sérültek meg, ugyanis a bomba egyes repeszeit (70 milliméteres szögek és csavarok) 187 méterre a robbanás epicentrumától találták meg a helyszínelők. Szerencséjük volt a járókelőknek, állítja egy szakértő, hogy a szétrepülő repeszek nagy részét az autók, fák és utcabútorok felfogták - írta a lap.

Száz fős nyomozócsoport alakult a merénylő felkutatására

Kedden száz fős nyomozócsoport alakult a Nemzeti Nyomozó Irodában a Teréz körúti robbantás felderítésére. A csak ezzel az üggyel foglalkozó speciális egység a nyomozást folytató Központi Nyomozó Főügyészség utasításait hajtja végre. A csoport feladata többek között a rendőrségre érkezett bejelentések ellenőrzése, valamint a képbe került lehetséges elkövetők ellenőrzése. Az NNI nyomozócsoportja és az ügyészség mellett a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Terrorelhárítási Központ is bekapcsolódott az ügy felderítésébe. A hatóságok hét verziót állítottak fel a merénylet magyarázataként, mindegyik lehetőségét vizsgálják.

Robbanóanyagot keres a rendőrség a határon

A nyomozók rögtön a robbanás után vizsgálni kezdték például a környék telefonos cellainformációt és beszerezték a térfigyelő kamerák képeit. A két egyenruhás megszokott útvonalon járőrözött gyalog és a tettes valahonnan tudta ezt. Kézenfekvő, hogy követte őket. Az viszont akkor jó eséllyel látszik majd a környéken készült felvételeken is. Még, ha takarja is az arcát, ahogy vasárnap a kalappal, sokatmondó lehet, hogy merről, mivel érkezik, hogyan távozik - írta a Kékfény. A másik nyom, amit a rendőrök azonnal vizsgálni kezdtek, maga a robbanószer. Egyszerűbb lenne a dolguk, ha katonai, vagy ipari anyagról lenne szó. Ezeket ugyanis alaposan dokumentálva lehet adni-venni. A világháborús robbanószerekkel kereskedő amatőr régészeket is ismeri a rendőrség. Ezt a vonalat gyorsan le lehet úgymond járni. Tízmilliós vérdíjért már alvilági figurák is feldobják egymást, és informátorokkal a feketepiaci beszerzési forrásokat is eleve sokkal egyszerűbb ellenőrizni, mint azt, ha a tettes teljesen amatőr. Vagyis, ha bármelyik boltban megvehető anyagból, akár az interneten talált recept alapján gyártott magának otthon robbanóelegyet. A határokon pedig robbanóanyagokat keresa rendőrség.

robbantas-24-hu
A védelmi szolgálat a megsérült rendőrök teljes kapcsolatrendszerét feltérképezi. Fotó: 24.hu

A külföldi titkosszolgálatok szerepét is vizsgálják

Emellett a Kékfény információ szerint a rendőrség belső elhárításának nevezett Nemzeti Védelmi Szolgálat azonnal elkezdte átvilágítani a két egyenruhás kapcsolatrendszerét, hogy van-e olyan haragosuk, aki gyilkolni is képes. A legapróbb részletekig feltárják a teljes privátszférájukat. A szerelmi életüket is, hogy nincs-e a háttérben mondjuk egy elhagyott szerető. Az üzleti ügyeiket is vizsgálják, hogy nincs-e tartozásuk, követelésük, más egyéb pénzügyi vitájuk. És persze évekre visszamenőleg elemzik az intézkedéseiket is, hogy ki „rághatott be” rájuk, vagy csak egyikükre ennyire. Még a parkolási bírságaikat is előveszik most. A Kékfény úgy tudja, eddig semmi értékelhetőt nem találtak az NVSZ nyomozói. A PestiSrácok.hu úgy tudja, hogy a hatóságok azt a szálat is vizsgálják, hogy valamilyen külföldi titkosszolgálat áll-e a merénylet hátterében. Ezt az értesülésünket a Központi Nyomozó Főügyészség sem cáfolta. Emlékezetes, Magyarországon korábban is voltak olyan akciók, amikor külföldi titkosszolgálat megbízásából az 1998-as parlamenti választások előtt több pokolgépes merényletet is hajtottak végre országgyűlési képviselők házai, valamint a Fidesz Lendvay utcai székháza ellen. Arra, hogy ebben az esetben is titkosszolgálati akció történhetett, persze kevés az esély, de a nyomozás során minden szálat megvizsgálnak. Információink szerint a nyomozók abban is bíznak, hogy az elkövetőt, vagy elkövetőket nem elsősorban a szemtanúk, hanem - a tíz millió forintos nyomravezetői díj reményében - ismerősei közül azonosítja valaki.

Orbán: vadásszák le az elkövetőt!

Semmilyen jel nem mutat arra, hogy bármilyen összefüggés lenne a migránsválság és a szombati Teréz körúti robbantás között – erről már Orbán Viktor miniszterelnök beszélt az M1 aktuális csatornának kedden adott interjúban. „Ha kizárni talán nem is lehet, de ebben a pillanatban semmi erre utaló jel nincs, ami azért mégis megnyugtató”– fogalmazott a kormányfő. Hozzátette, akármi is volt a motiváció, mindenképpen gyalázatos tettről van szó. Úgy tűnik, valóban célzottan a rendőröket támadták meg – mondta Orbán Viktor. Közölte továbbá, hogy utasította Pintér Sándor belügyminisztert: bármi áron, de fogják el, „vadásszák le” az elkövetőt, és szedjék ki belőle, mit és miért cselekedett.

Hazugság, hogy a kormány rendelte meg a robbantást

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára kedden tartott sajtótájékoztatóján szintén arról beszélt, hogy "világos, hogy a rendőrök voltak ennek a szörnyű, aljas, gyáva támadásnak a célpontjai". A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára reméli, hogy egyetlen párt sem használja haszonszerzésre a szombat esti Teréz körúti robbantást. A sajtótájékoztatón azt is megkérdezték tőle, mit szól ahhoz a feltételezéshez, hogy a kormány rendelte meg a robbantást. "Ez egy gyalázatos hazugság, amelyet visszautasítunk" – jelentette ki. "Világos, hogy a rendőrök voltak ennek szörnyű, aljas, gyáva támadásnak a célpontjai" – tette hozzá. Az államtitkár megjegyezte: bízik abban, hogy egyetlen politikai erő sem használja politikai haszonszerzésre ezt a súlyos bűncselekményt.

Címlapfotó: police.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.