A közpénzt nem sajnálták Ipadek vásárlására sem, amit néhány vezető kapott meg a kancellári rendszerből - több, mint 2 millió forintért, iPhone telefon pedig egyértelmű, hogy kell, ha már ott dolgozik vezetőként valaki. A külsős partner megbízási díja mindezek fényében valóban aprópénznek tűnhet, kár, hogy az ösztöndíjakat nem voltak képesek a hallgatók számlájára időben érkeztetni, mint tették azt Somogyiék kifizetésével.
Jogtalan ösztöndíj-kifizetések
"Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított a NAV bűnügyi igazgatósága, miután felvetődött a gyanú, hogy a Budapesti Gazdasági Egyetemen 2008-2013 között 34 olyan személynek is folyósítottak közéleti ösztöndíjat, akik nem álltak hallgatói jogviszonyban az intézménnyel. A feljelentést a külkereskedelmi kar dékáni hivatalának korábbi vezetője tette, akit tavaly rendkívüli felmentéssel bocsátottak el az intézményből szerinte az ösztöndíj-botrány miatt. Az egyetem rektora ugyanakkor azt állítja: nem történt jogtalan ösztöndíj-kifizetés, az elbocsátásnak pedig semmi köze nincs az ügyhöz." 168 óra
"A Céghez" való ragaszkodást az egyetem rektora, Sándorné dr. Kriszt Éva is presszionálta, akit baráti szálak fűznek Somogyi Zoltánhoz és aki kezdeményezője volt 2009-ben a szerződés megkötésének. A rektorasszony saját bevallása szerint a hibázást, tévedést könnyen megbocsátja. Vélhetően ezért is hunyt szemet a BGF körüli botrányok felett, bár úgy tudjuk, hogy igyekezett "házon elül tartani" az ilyen ügyeket. Leginkább a kifizetésekkel, hallgatói ösztöndíjakkal kapcsolatban merült fel többször bűncselekmény gyanúja. Emlékezetes a BGF tandíjbotránya, ami miatt az ombudsman vizsgálatot indított, mert felmerült, hogy a főiskola jogellenesen szedett az államilag finanszírozott angol és német nyelvű idegenforgalmi és szálloda
, valamint kereskedelmi szakos hallgatóktól idegen nyelvű képzési hozzájárulásra vonatkozó térítési díjat. De akadt, hogy fantomdiákoknak utaltak milliós összegeket, a belső vizsgálat pedig nem tárt fel rendellenességet. Az ügyben költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak.
"Visszatartja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer keretében járó támogatásokat a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF). Úgy tudjuk, az iskola nem egy hallgatóját érinti a pályázati pénzek késedelmes kifizetése. A BGF rektori hivatala ugyanakkor nem tud ilyen esetekről" - írta azMNO.
Vaskos akták
Kissé fájlaljuk, hogy nem sikerült a közérdekű adatszolgáltatásban kért, "A kancellári rendszer hatékony működését alátámasztó kimutatásokat." mellékelniük, mert ahhoz "aktákat kellett volna áttanulmányozniuk".
Miután a lajstromból, illetve a statisztikai nyilvántartásból az ott nem szereplő adatok kiadása csak az akták áttanulmányozásával lenne lehetséges, a kérelem ebben a részében nem teljesíthető.
Persze, mi semmiképpen sem gondoljuk azt, hogy ezt az igen megterhelő feladatot - akták áttanulmányozása - meg kellene tudniuk oldani, azt pedig végképp nem szeretnénk, hogy külsős partnert kérjenek fel erre közpénzből horroráron, így egyelőre eltekintünk attól, hogy megtudjuk, mennyire hatékony a kancellári rendszer működése a Budapesti Gazdasági Egyetemen.
BGF-ről szóló tényfeltáró és leleplező cikkünket egy következő részben folytatjuk.