Pesti Srácok

Az alkotmánymódosítás összhangban lesz az uniós joggal

null

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára sajtótájékoztatót tartott a vasárnapi népszavazás eredményéről. Elmondta, hogy új egység jött létre, kérvényezni fogják az alkotmánymódosítást, Orbán Viktor pedig már tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét a kvótareferendumról.

Az államtitkár elmondta, hogy vasárnap egy új egység keletkezett, egy több, mint 3 milliós közösség, akik szerint csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel élnek együtt, a nemzetállamokat helyezik előtérbe, és egy egységes, erős Európát látnak.

A népszavazás eredményét a kormány kötelező érvényűnek tartja, és feladatokat kell végrehajtania hazai és nemzetközi szinten is. 98%-os lett a nem szavazatok többsége, ezért alkotmánymódosítást fognak kérvényezni az Országgyűlésről. Ennek részleteiről Trócsányi László és Tuzson Bence tartottak sajtótájékoztatót.

A mai napon Orbán Viktor levelet írt Jean-Claude Junckernak, az Európai Bizottság elnökének, melyben tájékoztatta a népszavazás eredményéről, és arról, hogy a kormány alkotmánymódosítási kérvényt fog benyújtani. Az alaptörvény változtatásai természetesen összhangban lesznek az uniós joggal, és az ország nemzetközi kötelezettségeivel.

PestiSracok facebook image

A miniszterelnök Robert Fico-val, az uniós elnökséget jelenleg betöltő szlovák miniszterelnökkel is tárgyal majd.

„A népszavazás nem egy folyamat vége, hanem egy történet kezdetén vagyunk” – hangsúlyozta az államtitkár. A migrációs nyomás nem csökken, hanem valószínűleg növekszik majd, Brüsszel pedig nem vonta vissza a kvótacsomagot, ami a közeljövőben az Európai Parlament napirendjére kerülhet.

Arra a kérdésre, hogy a népszavazás előtt volt-e olyan felmérés, közvélemény-kutatás, amelyet "eldugtak" Orbán Viktor elől, Dömötör Csaba azt felelte: minden létező felmérés a kormánytagok rendelkezésére állt, de nem tudja, a miniszerelnök melyikeket olvasta el.

A parlamenti államtitkár kérdésre közölte, a nemzetbiztonsági kabinet napirendre veszi azt az ügyet, miszerint egy hajléktalan nevére mintegy kétszázezer feltöltős SIM-kártyát vásároltak magyarországi szervezett bűnözői körök a Magyar Telekomtól, a kártyák egy része pedig a párizsi és a brüsszeli terrorcselekményeket végrehajtó terroristasejt tagjaihoz vándorolhatott. A nemzetbiztonsági kabinet megvizsgálja, van-e "biztonsági rés" a feltöltőkártyás rendszeren, amelyet a terroristák esetleg kihasználhatnak - mondta.

Arra a felvetésre, miszerint a Társaság a Szabadságjogokért nyilvánosságra hozta, hogy Orbán Viktor rendelte el két éve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatát a Norvég Alap ellen, Dömötör Csaba úgy reagált: eleve csak kormánydöntésre, a miniszterelnök vagy a Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezésére rendelhető el ilyen Kehi-ellenőrzés. A kormány azért tart fenn ellenőrző szerveket, hogy ellenőrizzék a közpénzek költését és egyes szervezetek jogszerű működését - tette hozzá.

PS/MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.