Pesti Srácok

Földesi-Szabó László a PS-nek: Igenis pénzelte a szolgálat a Political Capitalt

null

Noha a Political Capital tagadta azokat a korábbi sajtóhíreket, amelyek szerint a Gyurcsány-kormány idejében a Nemzetbiztonsági Hivatal az Egymásért Egy-Másért Alapítvány segítségével lépett kapcsolatba a céggel és kapott egy összegben - hivatalosan a radikális szervezetek internetes tevékenységének figyelésére - 23 millió forintot, a PestiSrácok.hu-nak megszólaló Földesi-Szabó László elmondta, hogy ezt a kifizetést az azóta már kémkedéssel vádolt volt NBH-főnök, Galambos Lajos utasítására, az akkor még Somogyi Zoltán vezette elemző céghez - egy közvetítőn keresztül - kellett eljuttatnia. Az alapítvány volt kuratóriumi elnöke beszélt arról is, hogy nagyon furcsállta, hogy egy ilyen munkára a titkosszolgálat külsős céget bíz meg, hiszen a szervezeten belül ismeretei szerint lett volna lehetőség ennek a feladatnak az elvégzésére.

Ismert, a Magyar Idők írta meg hónapokkal ezelőtt, hogy százmilliókhoz jutott a polgári titkosszolgálatoknak adott tanácsaiért a Political Capital a Gyurcsány-kormány idején. A napilap ismertette, az akkor még Somogyi Zoltán és Szabados Krisztián érdekeltségébe tartozó PC 2006 és 2010 között összesen 432,2 millió forint állami megbízást kapott. Ennek felét, 190 millió forintot az NBH-tól.

Milliós titkosszolgálati kifizetés

Kiderült az is, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal a szocialista kormányok idején az Egymásért Egy-Másért Alapítvány segítségével lépett kapcsolatba a Political Capitallel. Az alapítványnak olyan külsős vállalkozást kellett keresnie, amely radikális szervezetek internetes tevékenységét figyeli, és erről írásban beszámol. A megállapodás szerint a szerződés aláírását követő 30 napon belül az NBH készpénzben átad az alapítvány képviselőjének 23 millió 544 ezer forintot, amelyet az eljuttat az általa és az NBH egyetértésével „feltalált”, és a további közvetítést ellátó szervezet részére. Hogy milyen külső szervezettől és kin keresztül szállít információkat az Egymásért, arra a kontraktusban semmilyen utalás sem volt, de a Magyar Idők szerint a munkát a Political Capital végezte el. A dokumentumot Földesi-Szabó László, mint az alapítvány képviselője írta alá, ahogyan a készpénz átvételét igazoló elismervényt is. Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) honlapján megjelent, 2010. február 22-i keltezésű irat szerint az NBH részéről az volt a terv, hogy a PC-cégek finanszírozását és a velük való együttműködést az alapítványon keresztül oldják meg. Ez később – az alapítvány körüli zűrös ügyek miatt – módosult, de sokáig konspiratívan, nem a hivatali rendnek megfelelően tartotta a kapcsolatot az NBH és a PC. A Political Capital mindezeket hevesen tagadta, és a cikket elsőként közlő Magyar Időkkel, illetve a PestiSrácok.hu-val szemben polgári eljárást kezdeményezett. Portálunk első fokon azonban pert nyert az elemző cég ellen.

PestiSracok facebook image
galambos_lajos valasz.hu
A kémkedéssel vádolt egykori NBH-vezér utasítására lépett kapcsolatba az Egymásért alapítvány Somogyiékkal. Fotó: valasz.hu

Az NBH főigazgatója utasította az alapítványt

Somogyiék volt cége arra is utalt, hogy a pénzt az Egymásért Egy-Másért Alapítvány egykori vezetője elsikkaszthatta. Ezt azonban a PestiSrácok.hu-nak megszólaló Földesi-Szabó László visszautasította és elmondta, hogy ezt az összeget neki a kémkedéssel vádolt volt NBH-főnök, Galambos Lajos utasítására Somogyi Zoltánék egykori cégéhez kellett eljuttatnia. Földesi-Szabó hozzátette, hogy a felkérésa titkosszolgálat részéről2007 januárjában érkezett az Egymásért alapítványhoz:

Az első megbeszélésen rajta és a PC munkatársán kívül még jelen volt Galambos Lajos is – állította Földesi-Szabó, aki kiemelte, hogy a rendőri múltjából adódóan az volt a feladata, hogy ha a Political Capital közreadja a magyarországi szélsőségekkel kapcsolatos megállapításait, akkor ne derüljön ki, hogy az NBH és a Political Capital együttműködik.

– mondta el a volt rendőr, hangsúlyozva, hogy az egyeztetések szerint az elemző cég több mint 23 millió forint munkadíjat kapott. A pénz tudomása szerint egy közvetítő cég útján jutott el a PC-hez:

Somogyi Zoltán, a Political Capital egykori vezetője, az MDF egykori kampányfőnöke és a politikafüggetlen NBH fő tanácsadója (kép: Híradó.hu)
Somogyi Zoltán, a Political Capital egykori vezetője, az MDF volt kampányfőnöke és a politikafüggetlen NBH tanácsadója (kép: Híradó.hu)

Nem tudni, adóztak-e a pénz után

Azt Földesi-Szabónak nem kellett vizsgálnia, hogy volt-e teljesítés a 23 millió forint kifizetése mögött, illetve, hogy valóban a szélsőségesekről írt tanulmányért kapta az elemző cég a több tízmilliós összeget: „Tekintettel arra, hogy ugyan már nem voltam hivatásos rendőrtiszt, de úgy lehet mondani, hogy elég hosszú időn keresztül katona ember voltam, tehát kaptam egy utasítást, én azt végrehajtottam és annak jogi vagy számviteli felelőssége csak addig tartott és tartozott rám, amíg az előbb említett szerepet betöltöttük”. Ugyanakkor hozzátette, azt nem tudja, hogy a PC és a titkosszolgálat fedésbe voltak-e egymással. Az persze szerinte furcsa, hogy egy ilyen belső dolog „ki volt így adva”, hiszen az NBH-nak az ismeretei szerint megvan erre a megfelelő egysége. Noha a Political Capital azt állítja, hogy a szerződéses díjakat minden esetben banki átutalással, nyomon követhető módon kapta meg, az alapítvány volt vezetője elmondta azt is, hogy ez az összeg (ami az NBH iratanyagai között volt csupán feltüntetve) teljes egészében készpénzben lett átadva, így azt sem tudja, hogy ez után a pénz után adózott-e a PC.

Először fordult elő, hogy politikai szereplőket finanszíroztak

Az csak később derült ki számára, hogy a Political Capital és főleg annak volt vezetője a politikai szereplőjévé vált azután,hogy Somogyi Zoltán a Magyar Demokrata Fórum kampányfőnöke lett. Sem előtte, sem utána nem fordult elő, hogy az alapítványnak politikai szereplőket kellett finanszíroznia a titkosszolgálat forrásaiból – emelte ki Földesi-Szabó, hozzátéve, hogy ugyan megvan erről a saját véleménye, de neki ezt a megbízást végre kellett hajtania, az pedig nem volt feladata megítélni, hogy volt-e ennek az utasításnak politikai, vagy törvényi „problémája”. Azt ugyanakkor furcsállja, hogy az elemző cég hevesen tagadja az együttműködést, szerinte ugyanis „a valóságról elég téves meglátásuk van, ha ennek az ellenkezőjét állítják”. Érdemes azt is felidézni, hogy a PestiSrácok.hu korábban már cikkezett az MDF körüli titkosszolgálati kavarásokról, amelyben az azóta már a DK-t is otthagyó Kerék-Bárczy Szabolcs, valamint Somogyi Zoltán és a Political Capital is vastagon érintett.

Címlapfotó: nso.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.