Pesti Srácok

A Jobbik szerint nem aggályos, hogy ismeretlen ózdi egyesületük építhet választói adatbázist

null

A Jobbik szerint nem gyanús, hogy ismeretlen jobbikos egyesület áll a párt által elindított konzultáció mögött, pedig Pelikán József óta tudjuk, hogy az a gyanús, ami nem gyanús - egy mondatban így foglalható össze, hogy Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője a PestiSrácok.hu kérdésére milyen magyarázatot adott a Jobbik újabb zavaros ügyére, a konzultációjuk kiszervezésére. Szilágyi György portálunknak tagadta, hogy a párt belső hatalmi harcai miatt szervezték volna ki az adatgyűjtést, azon kérdésünkre pedig nem válaszolt, hogy milyen pénzből finanszírozzák a konzultációt.

A Jobbik újabb zavaros ügyére, a párt "valódi nemzeti konzultációjának" kiszervezésére, egy ismeretlen egyesült megbízására próbált meg magyarázatot kérni a PestiSrácok.hu Szilágyi Györgytől, a Jobbik országgyűlési képviselőjétől mai sajtótájékoztatóján. Ismert, a spiler.blog.hu tegnap írta meg, hogy bár a 4 millió magyar háztartást megcélzó konzultációt a Jobbik indította el, az akciót hivatalosan mégsem a párt, hanem egy totál ismeretlen underground alakzat, a Híd a Nemzetért Egyesület jegyzi, ezáltal pedig nem a párt, hanem egy teljesen új jobbikos civil szervezet kapja meg a kitöltők adatait. A Híd a Nemzetért Egyesületet ózdi székhellyel hozták létre, és annyira új, hogy egyelőre semmi nyoma sincsen. Az egyesület elnöke Dúró Dóra. Mellesleg Ózd polgármestere, Janiczak Dávid is jobbikos.

Az ügyben Szilágyi Györgyöt kérdeztük, egyebek mellett például arról, hogy milyen egyesületről van szó, ki gyűjti a választópolgárok adatait és az új társaság milyen adatkezelési szabályokat tart be, egyáltalán nem aggályos-e a konzultáció kiszervezése. Szilágyi György nyomatékosította, nem aggályos, hogy az egyesület jegyzi a konzultációt.

"Hivatalosan és normálisan, mindent törvényt betartva működik az egyesület, amelynek Dúró Dóra az elnöke, és pedig a tagja vagyok. Az egyesületet azért alakítottuk, hogy a konzultáció jogszerű legyen, s erről az adatvédelmi biztossal is egyeztettünk. Nem tartom összeférhetetlennek az ügyet" - mondta portálunknak Szilágyi. Azon kérdésünkre, hogy hatalmi harcok miatt szervezték-e ki a konzultációt, a politikus azt válaszolta, ezt értelmezni sem tudja, de egyúttal tagadta is, hogy viszályok miatt adták volna az egyesület kezébe az adatgyűjtést.

PestiSracok facebook image

Arra a felvetésre, hogy az egyesületről miért nem érhetők el adatok az interneten, azt mondta, hogy a fellelhető információs adatbázisokban szerepelnie kell, s ha nincs így, az nem az ő hibájuk, hanem azé, akinek meg kell jelentetnie az adatokat. Mint mondta, szeretnék, ha minél többen küldenék vissza az íveket vagy válaszolnának a kérdésekre az interneten, s már most nagy számban érkeznek vissza a válaszok.

A konzultáció költségeit illetően Szilágyi nem válaszolt kérdésünkre, hogy azt milyen pénzből finanszírozzák, de annyit elmondott, hogy a párt elnöksége tud pontos számot mondani, de nincs annyi lehetőségük, energiaforrásuk és pénzük, mint a Fidesznek.

Ide van bejegyezve
Az ózdi turkálóval egy címre van bejegyezve a jobbikos egyesület, amelyhez majd befutnak a személyes adatok. Fotó: spíler.blog.hu

A sajtótájékoztatón egyébként Szilágyi György a Jobbik nevében ismét felszólította a kormánytagokat és a kormánypárti képviselőket, hogy nyilatkozzanak arról, vettek-e ki pénzt a Quaestor bedőlése előtt. Ismertette, az internetes N1 televízió honlapján megjelent egy riport, amely a csőd előtti nap kifizetési listájáról szól, s szerinte azon szerepelhetnek "Fideszhez közeli emberek, cégek". Kifejtette: felmerül, hogy az ügyészség egyik gépkocsivezetője strómanként vett ki közel 200 millió forintot, s szerepel a listán a cég szóvivőjének hozzátartozója 15 millió forinttal. A jobbikos képviselő a témában, illetve az offshore-érdekeltségekre vonatkozóan nyilatkozatra kérte a kormánypárti politikusokat és a családtagjaik vagyonnyilatkozatának nyilvánosságát is sürgette.

Szilágyi Györgytől ezzel kapcsolatban azt is megkérdeztük, tettek-e feljelentést, amire a politikus úgy válaszolt, hogy nem, mert a hatóság dolgának tartják az ügy teljes körű felderítését.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.