Pesti Srácok

MSZP-s segítséggel védték meg a kilakoltatástól a hajléktalanszállót

null

Hétfő reggel 10 óra környékén a Fővárosi Önkormányzat emberei megpróbálták kiüríteni a József Nádor téri Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) női hajléktalanszállóját. A szállót védő aktivisták (főleg Ligetvédők és MSZP-s politikusok) által elmondottak szerint a szomszédban épülő luxusszálló miatt van az egész, a felajánlott csereingatlan pedig Iványi Gábor szerint szerződésellenes. A PestiSrácok a helyszínen tudakozódott a kialakult helyzetről.

Már 2016 tavaszán meglebbentette az MTI a hír, mely szerint a közeljövőben megszűnhet a V. kerületi, József nádor téri, 64 férőhelyes női átmeneti hajléktalanszálló. Október 3-án reggel ez tulajdonképpen nyilvánvalóvá vált, reggel 10 óra körül ugyanis megjelentek a Fővárosi Önkormányzat emberei, és megpróbálták kiüríteni az épületet. Az akció nem volt sikeres ugyanis mintegy félszáz szimpatizáns-aktivista megakadályozta a kilakoltatást. Az egyikük a következőt nyilatkozta lapunknak:

Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) elnöke (j3) és szimpatizánsok az V. kerületi József nádor téri női átmeneti szállóban 2016. október 3-án. Sikertelenül próbálták kilakoltatni az Oltalom Karitatív Egyesület által működtetett szállót a főváros munkatársai. MTI Fotó: Bruzák Noémi
PestiSracok facebook image

A Fővárosi Közgyűlés egyébként még márciusban döntött arról, hogy augusztus végével felmondja az OKE-vel a 2000-ben kötött ingatlanhasználati szerződést, a szálló 64 lakójának elhelyezéséről pedig egy Gyáli úti munkásszálló egyik emeletén gondoskodik.

Megtudtuk, hogy egy ajánlat is született egy másik, csereingatlanról, amit Iványiék nem fogadtak el, mert állítólag nem értékarányos ingatlant ajánlottak fel a város peremén, ami “köszönőviszonyban sincs ezzel”. Az aktivisták szerint a kilakoltatási kísérlet oka a József Nádor téren épülő luxusszálloda. Szerintük „itt egy frekventált, elitkörnyéket terveznek, és a hatalom szerint nem illenek bele ebbe a képbe az elesett emberek, akik nem kompatibilisek az úri közönséggel”. Iványi Gábor, az egyesület elnöke a sikertelen kiürítést követően az MTI-nek a helyszínen elmondta, a 2000-ben aláírt szerződésben az szerepel: amennyiben a főváros más célra kívánja hasznosítani az ingatlant, akkor az egyesület számára csereingatlant biztosít. Szerinte a Gyáli úti elhelyezés szerződésellenes, hiszen ahhoz az ingatlanhoz az OKE-t semmilyen jogviszony nem fűzi, illetve a döntés előtt nem is tárgyalt az egyesülettel a főváros. Az intézkedés végül azzal zárult, hogy aláírtak egy jegyzőkönyvet, miszerint a főváros megkísérelte birtokba venni az ingatlant, ám az egyesület ellenállása miatt ez nem sikerült - ismertette a történteket Iványi Gábor. A helyszínen számos civil aktivista megjelent az átmeneti szálló védelme érdekében, illetve az MSZP több politikusa is: Kunhalmi Ágnes, Korózs Lajos, Lendvai Ildikó és Steiner Pál.

Címlapfotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.