Pesti Srácok

Kamu orvosi igazolásokkal mentette ki magát a bíróságon Érpatak polgármestere

Kamu orvosi igazolásokkal mentette ki magát a bíróságon Érpatak polgármestere

Egyre több jel mutat arra, hogy az érpataki modell fellegvárának számító település gazdálkodása a magyarországi törvényekre fittyet hányva, Orosz Mihály Zoltán kénye-kedve szerint zajlott. Csalás, hűtlen kezelés, sikkasztás, közhatalmi helyzettel visszaélés és közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt nyomozások folynak. Az utóbbi bűncselekmény gyanúja miatt Oroszt és az érpataki körzeti orvost gyanúsítottként hallgatta ki a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vagyonvédelmi alosztálya.

MÓRICZ CSABA - PestiSrácok.hu

Az egyik ügyben a rendőrség azt rója Orosz Mihály Zoltán terhére, hogy az valótlan tartalmú orvosi igazolásokkal mentette ki magát a bírósági tárgyalásokról. Mint köztudott a Jobbik által támogatott érpataki modell kiagyalója, előszeretettel perlekedik mindenkivel, köztünk egyébként portálunkkal is. Az érpataki polgármester az önkormányzat pénzén sajtó, pótmagánvádas, személyiség jogi perek tucatjait indítja, miközben az utóbbi időben rendre nem jelenik meg ezeken a tárgyalásokon. Ilyenkor orvosi igazolással, vagy egyéb hivatali teendőkre hivatkozva menti ki magát. De Orosz közvádas büntetőperben is közokiratnak számító, orvosi igazolások benyújtásával igazolta távolmaradásának jogszerűségét. Így - az egyébként bűncselekmény hiányában felmentéssel zárult tárgyalásokról, amikor is a polgármestert szintén közokirat-hamisítással vádolta meg az ügyészség - kilenc tárgyalásról négy alkalommal orvosi igazolással mentette ki magát. A Püspökladányban lefolytatott eljárásban, 2016 januárjában, az eljáró bíró ellenőrizte az igazolás hitelességét. A közokiratot kiállító háziorvos azt nyilatkozta, hogy a vádlott „egészségi állapota nem tett lehetővé semmiféle helyváltoztatást, utazást”, amelyet ő „kétséget kizáróan” állapított meg. Ehhez képest a rendőrök egyetlen egy bejelentett címén sem találták meg a "semmiféle helyváltoztatásra nem képes" Oroszt.

PestiSracok facebook image
Fotó: 24.hu

Házkutatás a rendelőben

Az eljárás egy magánszemély feljelentése alapján még 2015 augusztusában indult. Az információ és adatgyűjtést követően ez év nyarán a nyomozóhatóság emberei az érpataki orvosi rendelőben - ahol egyébként a kémkedéssel gyanúsított Makszin Norbert édesapja a körzeti orvos, aki nem mellesleg Orosz jó barátja – számítógépes állományokat foglaltak le. Az így megszerzett adatok és a bíróságokra benyújtott igazolásokat összevetve került sor a gyanúsításokra. Az ügynek jelenleg két gyanúsítottja van. Az egyik, aki valószínűsíthetően a valótlan tartalmú közokiratokat felhasználta: Orosz Mihály Zoltán Érpatak polgármestere. Oroszt, miután telefonon kérdeztük az ügyről, a gyanúsítotti kihallgatását letagadta, és megfenyegette munkatársunkat. A másik gyanúsított a körzeti orvos, aki a gyanú szerint a valótlan tartalmú igazolásokat hitelesítette. Egy, a lefoglaláskor helyszínen lévő érpataki lakos elmondta, hogy a nyomozók négyen voltak és mivel Makszin doktor nem ért a számítógépek kezeléséhez az asszisztense, Érpatak alpolgármestere, Margó segített a nyomozóknak. Az egyébként Orosz holdudvarához tartozó alpolgármester - aki egyébiránt egy 2011-es vizsgálat szerint hamis érettségi bizonyítvány felhasználásával szerezte meg az ápolói képesítést, ezért azt a kibocsátó intézmény 2011 nyarán visszavonta - próbálta bagatellizálni a történteket, és érdeklődésünkre tagadta, hogy bármilyen vizsgálat lenne, minthogy azt is, hogy a szakápolói bizonyítványát visszavonták a hamis érettségi miatt.

Gyanús a közmunka-program finanszírozása

A másik ügy - amelyben jelenleg is nyomoznak - lényege, hogy a település 2015- 2016 évben 180 millió forint munkabér és 33 millió forint dologi kiadásokra kapott vissza nem terítendő támogatást, belvízelvezetésre, bio- és megújuló energia felhasználásra, valamint mezőgazdasági utak karbantartásra. Ebből az összegből több mint 70 millió forint mezőgazdasági-programokra jutott. Az ellenőrök a 2015-2016-os évekre megkötött nyolc hatósági szerződés alapján a közmunka-program pénzügyi teljesítéseit vizsgálták közel egy hónapig. Ez idő alatt 1500 átutalás, 500 házipénztár és banki kimutatásokat és bizonylatokat ellenőriztek. A vizsgálat megállapította, annak ellenére, hogy a közmunka-programra folyósított költségvetési támogatásokat és a program bevételeit és kiadásait a hatósági szerződés szerint külön alszámláról kellett volna bonyolítani, Érpatak mindent a fő számlájáról intézett. A közmunka-program számára átutalt összegekből mintegy 6,5 millió forintot szabálytalanul használtak fel. Úgy tudjuk, Oroszék az ellenőröknek nem tudtak naprakész - kellő részletességű - kimutatásokat bemutatni a programok pénzügyi tevékenységéről, s a dologi kiadásokra kapott előleggel sem számolt el határidőre a polgármester, noha a kormányhivatal felszólította erre.

A szerző felvétele

A pénzügyes anyja ír alá

Az, hogy Érpatak önkormányzatának könyvelésével valami nem stimmel, már egy ideje sejthető volt, hiszen a helyiek elmondása szerint a pénzügyes nem rendelkezik az állás betöltéséhez szükséges mérlegképes könyvelői végzettséggel, sem NGM regisztrációs számmal. Így hivatalos pénzügyi mérlegeket, jelentéseket nem is írhat alá, ezért ezeket az okmányokat, úgy tudjuk, a pénzügyes édesanyja (!) írja alá, aki ugyan rendelkezik a szükséges engedéllyel, de információink szerint semmilyen jogviszonyban nincs Érpatak önkormányzatával. Leellenőriztük, és a közhiteles nyilvántartásokban valóban nem szerepel a legalább öt éve ezt a posztot betöltő, és szintén Orosz bizalmasának számító érpataki pénzügyes, aki érdeklődésünkre egyébként nem is tagadta az általunk feltárt visszásságokat. Állítása szerint a közös önkormányzat miatt Bököny önkormányzatánál van mérlegképes-könyvelő. Viszont információink szerint a bökönyi pénzügyes a jogszabályoknak megfelelően csak Bököny önkormányzatának könyvel vagyis, Érpatak könyveléséhez értelemszerűen így semmi köze. Összességében megállapítható, hogy a jogszerű működésért felelős polgármester tevékenysége folytán Érpatakon megszűnt a közmunka-program finanszírozása, mivel a hatóság az összes szerződést visszamenőleges hatállyal felmondta. És, mint ahogyan írtuk cikkünk elején, csalás, jelentős vagyoni hátrány okozó hűtlen kezelés, sikkasztás és közhatalmi helyzettel visszaélés bűntette gyanúja miatt folyamatban vannak a kihallgatások, iratlefoglalások Érpatakon.

A címlapon a szerző felvétele látható

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.