Pesti Srácok

Újra mélyen a zsebébe nyúlt Soros, hogy a magyar álciviljeit kitömje - A kormányellenességért több pénz járt

null

Tavaly is dúskálhattak az anyagiakban a Soros-galaxis magyar, kormánybuktatáson dolgozó civil szervezetei. Kiderült, a milliárdos spekuláns 2015-ben sem volt fukar, amikor arról döntött, hogy szívének oly kedves hazai szervezetek között mennyi pénzt osszon szét, és egymilliárd forinttal tömte ki az ideológiáját hirdető baloldali köröket. A világ minden részén több száz olyan csoportot támogatnak anyagilag Soros György alapítványai, amelyek egy közös világképben, a „nyílt társadalomban” látják a jövő kulcsát. A Soros-alapítványok talán kissé elbizakodottan Hillary Clinton győzelmében bízva már november 4-én nyilvánosságra hozták annak a több mint 60 magyar szervezetnek és alapítványnak a névsorát, akik között több mint egymilliárd forintot osztogatott szét a pénzember. A MagyarIdők.hu összeállításából kitűnik, a kormányellenes aktvitásért jóval több támogatás járt, mint a például a szociális munkáért, vagy a romaügyekért. Vajon a listában már szerepelnek azok a szervezetek, akik Soros szándékai szerint 2050-re elősegítik a liberális politikai gondolkodás kifejlődését hazánkban, és akik képesek lesznek nyomást gyakorolni a döntéshozókra?

Pár nappal az amerikai elnökválasztás előtt, talán Hillary Clinton győzelmében bízva, váratlanul közzétette 2015-ös magyarországi támogatottjainak listáját a Soros György alapította Open Society Foundations (OSF), azaz Nyílt Társadalom Alapítványok – írja a MagyarIdők.hu. A beszámoló tanúsága szerint összesen hatvanöt civil szervezetet, egyesületet, alapítványt támogatottak tavaly mintegy négymillió dollár, azaz egymilliárd forint feletti értékben. A portál kiemeli, hogy az emberi jogokkal, a demokratikus gyakorlattal, a vagy a korrupcióval foglalkozó szervezetek nagyságrenddel több forráshoz jutottak, mint például a romaügyeket vagy az oktatást képviselő közösségek. Ráadásul az alapítvány hangsúlyosan hálózatként definiálja magát, amely a világ több mint száz országában küzd a nyílt társadalom eszményéért.

Örömmel és büszkeséggel

A portál szerint az adatok hirtelen nyilvánosságra hozása azért is érdekes, mivel az OSF hazai honlapjára inkább az inaktivitás volt a jellemző, az elmúlt két évben jó ha havonként jelentkeztek valamiféle közlendővel. Ugyanakkor november 4-én örömmel és büszkeséggel mutatták be a Nyílt Társadalom Alapítványok 2015-ös magyar támogatottjait.

PestiSracok facebook image

Mint a listából is kiderült, a korábbiakhoz képest a támogatottak jóval szélesebb köre is megismerhetővé vált. A MagyarIdők.hu összegzése szerint a „Korai gyermekkor és oktatás” címen nyolcvanmillió forintnyi támogatásban részesült az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány, a Zöld Pók alapítvány, a Kompánia Alapítvány, a Partners Hungary Alapítvány, az Igazgyöngy Alapítvány, a Közép-európai Egyetem, a Te IS Alapítvány, a Miradouro Kft., a NIOK Alapítvány, a Szama da Noj – Vigyázz Reánk Egyesület, az Élménylelő Ifjúsági Egyesület, a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány, a Liget Műhely Alapítvány és a Centrópia Alapítvány. Az „Egyenlőség és antidiszkrimináció” címszó alatt 186,7 millió forint támogatásban részesült a Másság alapítvány, a Romédia Alapítvány, az Európai Roma Jogvédő Központ, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, az Autonómia Alapítvány, a Partners Hungary Alapítvány, a PATENT Egyesület és a Közép-európai Egyetem. Egészségügyi jogok címen továbbá a Pécs-baranyai Hospice Alapítvány kapott 14 990 dollárt, azaz közel 4,3 millió forintot.

WASHINGTON - JUNE 3: Philanthropist George Soros (L) greets U.S. Senator Hillary Clinton (D-NY) after she introduced him at the Take Back America Conference June 3, 2004 in Washington, DC. The conference aims to unite progressive issue groups as well as train for organizing campaigns in 2004 and beyond. (Photo by Matthew Cavanaugh/Getty Images)
Soros előre ivott a medve bőrére, s Clintonnét hitte befutónak. Fotó: Matthew Cavanaugh/Getty Images)

Kormányellenességért több pénz jár

A portál kiemeli ugyanakkor, hogy ezek az összegek eltörpülnek ahhoz a 400 millió forinthoz képest, amellyel Soros György alapaítványain keresztül az „emberi jogi mozgalmakat és intézményeket” támogatta. A támogatottak a következők: a Civil Rádiózásért Alapítvány, a Magyar Szegénységellenes Alapítvány, a Marom Klub Egyesület, a Vasas Szakszervezet Hoya Zrt.-nél működő mátészalkai alapszervezete , a Magyar Helsinki Bizottság, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete, az Olaszliszka Roma Közhasznú Egyesület, a Civil Művek Közművelődési Egyesület, a Magyarországi Európa Társaság, a Kfib.hu Közhasznú Nonprofit Kft., az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Közhasznú Kft., a Transparency International Magyarország Alapítvány, az Akciókutatók a Fenntarthatóságért Egyesület, az Életfa Segítő Szolgálat Egyesület, a Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület, az Opera Közhasznú Kulturális Egyesület, az Új Tér Alapítvány, a Szivárvány Misszió Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület, a Tilos Kulturális Alapítvány, a Történelemtanárok Egylete, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület, a Policy Solutions Politikai Elemző Kft., a Nyitott Európáért Egyesület, a NIOK Alapítvány és a Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft.

Demokratikus gyakorlat címszóval további 320 millió forintot osztogattak szét a Közép-európai Egyetem, a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület, a Political Capital Kft., a Verzió Film Alapítvány, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ Egyesület, illetve a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet Kft. között. 134,3 millió forintot információs és digitális jogok címen a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Független Újságírók Alapítványa, illetve az Atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft., további 30,4 milllió forintot a Magyar Helsinki Bizottságigazságügyi reform és a jogállamiság jogcímen.

A Helsinki Bizottság több kategóriában is Soros-forráshoz jutott. Fotó: helsinki.hu
A Helsinki Bizottság több kategóriában is Soros-forráshoz jutott. Fotó: helsinki.hu

Egyesek egyenlőbbek az egyenlőknél

A beszámolóból kitűnik, hogy egyes támogatott szervezetek kiemelten fontosnak számítanak, hiszen több kategóriában is forrásokhoz juthattak. Ezek a Magyar Helsinki Bizottság, az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Közhasznú Kft., a Transparency International Magyarország Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület, és a Political Capital. A MagyarIdők.hu felidézi, hogy a kormányellenes civil szervezetek 2015-ös pénzügyi beszámolói alapján legtöbbjük életképtelen volna, ha pusztán a tagdíjakból és az adóból származó 1 százalékokból tartanák fenn magukat. Soros György alapítványi forrásai valós társadalmi támogatottság híján elengedhetetlenek a működésükhöz.

Ismeretes, az OSF 2050-ig tartó projektet indított az idén annak érdekében, hogy ösztönözze a hosszú távú liberális politikai gondolkodás kifejlődését Magyarországon, közelítse egymáshoz az uniós és a magyar gondolkodást, különös tekintettel migrációra és az átláthatóságra. A projekt kiemelt szerepet szán a civil szervezetek támogatására, akik így nyomást tudnak gyakorolni a döntéshozókra.

Soros a balliberális média zsebeit is kitömte

Emlékezetes, korábban portálunk a Soros-alapítványok 2014-es támogatottjai között többek közt felfedezte a magát folyamatosan függetlennek hazudó 444.hu-t is. A tőzsdecápa kedvenc főszerkesztőjének, a 444-es Uj Péter médiafelületének felhizlalása mellett Soros az Index egyik blogjának, a Political Capitalnak, a Transparency International Magyarországnak, a Magyar Helsinki Bizottságnak és a magyar leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) szövetségének is súlyos tízmilliókat utalt a 2014-es választások évében, hogy a milliárdos kitartottjai aktívan és kitartóan befolyásolhassák a magyar politikai közéletet.

Nemrégiben ugyanakkor arról írtunk, Soros György eszmeisége már a felvidéki kisebbségi magyar oktatásba is beszivárgott, hiszen a pénzember tőkéjéből genderérzékenyítést oktatnak a nyitrai főiskolán. A kurzusnak saját tankönyve is van, amelyet nagyrészt a hírhedt magyarországi feminista és baloldali aktivista, a Magyar Nemzetből is ismert Antoni Rita jegyez. A propagandairatban szó esik a nők szülési képességére irigy, és ezért őket bosszúból elnyomó férfiakról, a test alsóbbrendűségét hirdető és ezáltal nőgyűlöletet szító kereszténységről, LMGBTQ-jogokról, abortuszjogról, biológiai és társadalmi nemről, meg a hagyományos nemi szerepek természetességének önkényes elvitatásáról is. A felividéki magyarság számára feltehetően nem ezek a legégetőbb, legsürgetőbb problémák.

Fotó: redice.tv