Pesti Srácok

Kiszolgáltatottságuk miatt emelték fel szavukat a szexmunkások

Kiszolgáltatottságuk miatt emelték fel szavukat a szexmunkások

A szexmunkásokat ért atrocitásokról, jogsértésekről tartott ma sajtótájékoztatót a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE). Földi Ágnes, a SZEXE elnöke szerint ugyanis számos megaláztatást kell elviselnie azoknak, akik prostitúcióból élni.

A PestiSrácok.hu-nak egy szexmunkás arról panaszkodott, hogy számtalan atrocitás érte már, a szabálysértések összege pedig olyan magas, hogy nem tudja kifizetni. Szerinte ez lehet az egyik oka annak, hogy számos magyar lány külföldre megy dolgozni, hogy ne kelljen a büntetését tényleges börtönre váltania, gyakorlatilag megszöknek a hatóság elől. Külföldön azonban még inkább kiszolgáltatottá válnak, gyakran bűncselekmény áldozatává. Ismert, hogy a tiltott kéjelgés nem létezik, mint büntetőjogi tétel, a prostitúció elősegítése az, ami bűncselekmény. Ha rajta kapják a zsaruk, akkor szabálysértési eljárást indítanak ellene. Magyarországon tizenhét éve legális a szexmunka. A prostitúciós törvényt azonban a kezdetektől kifogásolják az érdekvédők és jogvédők. A SZEXE érdekvédelmi szakemberei szerint az utcai szexmunka azért lehetetlenül el, mert az önkormányzatok nem jelölik ki a türelmi zónákat, amivel mulasztásos törvénysértést követnek el. Ennek következtében az utcán dolgozó szexmunkásokat óriási összegekre bünteti a rendőrség olyan indoklásokkal, mint hogy "rossz helyen álltak".

A parkoló autóból is kiszednek!

PestiSracok facebook image

A SZEXE szerint az egyik legnagyobb probléma az, hogy a rendőrök igazságtalanul büntetik a szexmunkásokat, tetemes büntetési összegeket rónak ki rájuk. Bármennyiszer megbüntethetik a lányokat egy nap leforgása alatt, a korlátozásokat megszegő szexmunkásokat esetenként 300 ezer, ismételt elkövetés esetén 450 ezer forintos pénzbírságra büntethetik. A portálunknak nyilatkozó nő arról mesél, még a parkoló autóból is kiszedik, majd beviszik a kapitányságra. A SZEXE tanácsára a rendőri csekkeket nem írja alá, mert azzal elismerné a szabálysértés tényét. A 2012-ben életbe lépett szabálysértési törvény értelmében az ilyen ügyeket már a rendőrség saját hatáskörben kezeli, jogorvoslatra csak akkor van lehetőség, ha a bírságoltak ismerik az eljárásrendet, tudják, hogy mit nem szabad aláírniuk, és hová fordulhatnak jogi segítségért.

A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületét 2000-ben alapították szexmunkások és szövetségeseik, hogy kiálljanak a szexmunkások emberi jogaiért és javítsák szociális és egészségügyi helyzetüket.

Makó Klaudia, a SZEXE jogsegély szolgálatának jogásza szerint fontos tényező az eljáró rendőrök sokszor fenyegető magatartása. Sok olyan ügyfele van, akit konkrétan megfenyegetnek, sőt, találkozott olyan hatósági személlyel, aki több mint tizenöt évvel a prostitúció legalizálása után is azt hitte, hogy még mindig létezik a tiltott kéjelgés tényállása. A portálunknak nyilatkozó szexmunkás felháborítónak tartotta, amikor kéz-láb bilincsben, láncon vitték szabálysértés miatt, ami nem indokolt egy ilyen eljárásban. Panaszkodott arról is, hogy nem emberként bánnak velük, lenézik őket és előfordult, hogy odabilincselték egy vizelettől bűzlő fogda padjához, hiába tiltakozott a fertelmes bűz miatt. Most a Helsinki Bizottsághoz fordulnak az emberi jogaik megsértése és a rendőrök túlkapásai miatt. A szexmunkás szerint kifejezetten jó, hogy létezik szakszervezetük, mert van hová fordulniuk és legalább akadnak olyanok, akik emberként bánnak velük.

Embertelen bánásmód, nem megfelelő jogi szabályozás

Mint mondják, szexmunka céljára például tilos lakást bérbe adni Magyarországon, kizárólag saját tulajdonú lakásban volna legális a munka. Ez azonban teljesen életszerűtlen, hiszen a legtöbb szexmunkás nem is választaná ezt a munkát, ha volna saját tulajdonú ingatlanja, és nem kellene havi szinten százezres tételeket előteremtenie albérleti díjra. Az illegalitás miatt számos tulaj zsarolja a tőle lakást bérlő szexmunkásokat, de nem csak tulajdonosok, ismerősök, családtagok is gyakran élnek vissza az információikkal és pénzért, a közös gyermek felügyeletéért és számos más dologért tartják sakkban őket. Úgy vélik: a szexmunkások kizsákmányolását semmiképpen nem számolja fel a rendőrségi gyakorlat, sőt, inkább ellehetetleníti ezeket az amúgy is nehéz helyzetben lévő embereket, ha razziákkal csapnak le rájuk.

A prostitúciós törvény 1999-ben lépett hatályba Magyarországon, a jogszabály azonban életszerűtlen és számos lehetőséget nyújt az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévők további vegzálására. A SZEXE 2015-ös kutatása szerint az ügyfeleiket érő erőszak legfőbb forrásai maguk a hatósági személyek.

PestiSrácok.hu. A címlapkép illusztráció! Fotó: borsonline.hu

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.