A Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei olyan tanárok, akikről mindenki álmodik

Számtalan közös vonással bírnak a Rátz Tanár Úr Életműdíj legújabb tulajdonosai. Olyan - eltérő lehetőségeket nyújtó iskolákban dolgozó - pedagógusok, akik az oktatáspolitikát illetően sok mindennel nem értenek egyet, mégsem engedték, hogy úrrá legyen rajtuk az elkeseredettség. Soha nem szűntek meg a fiatalok szemléletformálásért dolgozni. Minden napnak ugyanazzal a lelkesedéssel vágnak neki. A cél, hogy a diákjaik a természettudományokat szerető, széles látókörrel rendelkező felnőttként lépjenek ki a nagyvilágba. Ki-ki a maga módján, olyan ösztönzőként hatott a diákokra az évtizedek során, amely példaértékű. Nem ma kezdték pályafutásukat, de van olyan köztük, aki még ma is tanít. Zsigri Ferenc nyugdíjas évei ellenére jelenleg az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium óraadó fizikatanára. Egy igazi egyéniség, aki szerint a fizika nem csak érdekes és izgalmas, de humoros is. Számára ismeretlen fogalom a reménytelen és a lemaradó. Generációk kerültek már ki a keze alól, de amíg még lehet, folytatni akarja mert az, hogy együtt lehet a gyerekekkel és látja, "hogyan ér földet náluk" az átadott információ, annál nincsen nagyobb ajándék!

- fogalmaz. Szerinte egy tanár akkor "jó", ha emlékszik arra milyen volt, amikor még ő volt diák illetve, példát mutat és ugyanúgy dolgozik, ahogyan azt a gyerektől is elvárja. Évek óta, amióta engedélyekhez kell, folyamodjon azért, hogy taníthasson, már nem foglalkozik, azzal mi zajlik a közoktatásban azt mondja azért, mert nem tudja befolyásolni a történéseket. Ő, amikor becsöngetnek, azt teszi amit a szíve és az esze diktál, az a cél vezérli, hogy a gyerekek hogyan lépjenek majd egyről a kettőre. Szerinte a tanárok leterheltsége a legnagyobb probléma, mert annyi mindent kell csinálniuk, például a portfólió készítést, hogy pont a diákokra nem marad idejük. Hagyni kellene a tanárokat egy a mostaninál tágabb tanterv szerint dolgozni, mondja. Fizikai tanárként úgy látja sokat szűkült a saját tárgyának ismeretanyaga, miközben az óraszám ugyanaz maradt. Nem tartja jó iránynak azt sem, hogy a diákoknak heti 36-37 órája van. Túlzott követelménynek gondolja a mindennapos testnevelést, amihez nem minden iskolában adottak a feltételek. Azzal sem ért egyet, hogy olyan kollégák "nevelnek életmódra", akik koruknál fogva, ahogy fogalmaz, „még azt sem tudják mi az az élet”. "Nagy hirtelen túl sok mindent vettünk át a Nyugatról liberalizmus címszó alatt, de azt tudomásul kell venni, hogy az órán a tanár tudja azt hogy mit kell csinálni és nem a diák", fogalmaz.

Megvannak a túlélési technikáik

"Nem jó irányba tart az oktatáspolitika, viszont túl lehet élni és lehet egyre többet foglalkozni a gyerekekkel" - osztotta meg véleményét Dr. Jánossyné Dr. Solt Anna. Azt mondja, "ideje lenne elhinni végre a tanároknak, hogy tudják, mit csinálnak és nagyobb szabadságot adni nekik"! A kerettantervek viszonylag lazák, de nem érti, miért nem dönthetik el, hogy melyik tankönyvből szeretnének tanítani. Probléma az anyagi támogatás hiánya, mert az órákon nincs eszköz a demonstráláshoz. A Városmajori Gimnázium kutató tanára a körülmények ellenére feltalálja magát, ő személy szerint más kutatóhelyekről szokta elkérni az ott már leamortizált eszközöket, vagy otthonról viszi be az órákra.

sok kollégájával egyetemben" - teszi hozzá. Elhivatottságát tükrözi, hogy diákjai közül mennyien tanulnak tovább felsőoktatásban és mind a mai napig tart a kötelezőn túl extra foglalkozásokat a diákjainak, akikkel rendszeresen mennek terepgyakorlatokra és tesznek látogatást különböző kutatóintézetekben. Szerinte a tanárok legnagyobb kihívása ma az, hogy "ebben a hatalmas információözönben megtanítsák a gyerekeket tájékozódni és felismerni a valóban fontos dolgokat".

A "mázlifaktor" és pozitív életszemlélet

Tarcsay Tamás pályafutása kezdete óta az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanára. A matematika-fizika szakos pedagógust tisztelik és szeretik a tanítványai. Óráin, olyan sokszor tréfás és humoros megoldásokkal operál, amely bárkiben képes felkelteni a matematikai iránti érdeklődést és szenvedélyt. Bizonyítéka ennek, hogy a "gyerekei" közül mennyien vettek részt nemzetközi és hazai megmérettetéseken, egyebek mellett a Matematika Diákolimpián, és az Országos Középsikolai Tanulmányi Versenyen. Igazi mázlistának tartja magát, mert az élet mindig tálcán kínálta számára a lehetőségeket, az iskolavezetése soha nem szólt bele a munkájába, és akkor rengeteg kiváló tanítványról, akikkel dolga volt az évtizedek alatt, még nem beszéltünk. Erre mondta azt, ahhoz, hogy ma itt legyen és átvehesse a Rátz Tanár Úr Életműdíjat, kellett a mázlifaktor. Ugyanakkor nem tetszenek neki az oktatásban zajló események, de mint mondja elég öreg ahhoz, hogy függetlenítse magát tőle. Nem érti, miért van szükség az átminősítési rendszerre és a portfólió készítésre, amely véleménye szerint arról szól, hogyan adja el magát a tanár, miközben a jó tanár mentalitása nem olyan, hogy saját magát akarja bemutatni, hanem a gyerekekből akarja a legjobbat kihozni. A szegedi tanár szerint mindez azért sem szerencsés megoldás, mert egy „jó tanár” képtelen eladni magát. Idős pedagógusként, köszönthetőn a mázlifaktornak, erre ugyan nincsen gondja, de látja maga körül a fiatal kollégákat, mekkora teher számukra a rengeteg adminisztráció. Azt azonban nem érzi, hogy a gyerekek túl lennének terhelve, de az is lehet, ez csak náluk van így és ez is csak egy újabb mázlifaktor.

Forrás: PestiSrácok.hu/MTI

Címlapfotó: Noguchi Porter Novelli