Pesti Srácok

Bíróság: Nem bűncselekmény dupla áron festményt venni Szilvásy apósától

null

Első fokon még felfüggesztett börtönt kapott, a szerdai másodfokú tárgyaláson viszont bizonyítottság hiányában felmentették a hűtlen kezelés vádja alól Hajdu Endrét, az állami tulajdonú BMSK Zrt. egykori vezetőjét, aki az ügyészség szerint a piaci ár duplájáért vásárolt öt olajfestményt Szilvásy György volt titokminiszter apósától még a Gyurcsány-érában. Az ítélet (az ellentétes verdiktek miatt) nem jogerős.

Hajdu Endrét, az állami tulajdonú Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) egykori vezérigazgatóját nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolta az ügyészség, amiért több mint 10 millió forintért vásárolt a cégnek öt olyan olajfestményt még 2008-ban, amelyek az igazságügyi szakértő szerint csupán 5,4 millió forintot értek. Nem mellékesen: a képeket Szilvásy György volt titokminiszter apósától, Csáky Lajostól rendelte meg a cégvezető, közbeszerzés nélkül. A 72 éves vádlottat a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) tavaly első fokon nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte, ám a büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. A PKKB szerint Hajdu megszegte vagyonkezelői kötelezettségét, és több millió forintos vagyoni hátrányt okozott az állami cégnek. A döntés ellen a védelem fellebbezett, így került az ügy másod fokra, a Fővárosi Törvényszékre.

A szerdai tárgyaláson a vádat képviselő ügyészség részéről senki sem jelent meg. Hajdu Endre ügyvédje, Kádár András védőbeszédében az elsőfokú ítélet tényállásának hiányosságát kifogásolta, illetve hogy az indoklásba nem kerültek bele olyan tanúk vallomásrészletei, akiket egyébként a bíróság szavahihetőnek, hitelesnek tekintett az eljárásban. Szerinte a PKKB

PestiSracok facebook image

A védő szerint Hajdu Endrének joga volt önállóan dönteni a festmények beszerzéséről, bár azt elismerte, hogy adminisztrációs hiba előfordult, és csak egy hónappal azután engedélyeztette a Csáky Lajos festőművésszel megkötött szerződést, hogy az alkotások már a helyükre kerültek a Magyar Sportok Házában. Kádár azt hangoztatta: hogy védence nem szegte meg vagyonkezelői kötelezettségét, ezért a fölmentését indítványozta.

A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoztatva bizonyítottság hiányában mentette föl Hajdut. Vukovich Orsolya tanácselnök indoklása szerint a PKKB által rögzített tényállás részben iratellenes, részben hiányos, de néhol önellentmondásos is. Kiemelte: adminisztrációs hiba történt, és értékmeghatározást kellett volna kérnie a vádlottnak, ám ennek elmulasztása nem bűncselekmény. Közbeszerzést viszont nem kellett kiírnia, mivel művészi értékű alkotások esetében ez nem előírás. A bíró jelezte: az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyészség nyolc napon belül jelenthet be fellebbezést. A védelem tudomásul vette a döntést.

Művész és após

Csáky Lajos, akit Szilvásyn keresztül ismert meg a vádlott (Fotó: Hírösvény.hu)

A 2010-es választási kampányban az Index írta meg elsőként, hogy Szilvásy Györgynek, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. akkori humánpolitikai főigazgatójának az apósától, Csáky Lajostól 10 millió forintért (tehát darabonként 2 millióért) vásárolt öt olajfestményt a BMSK. Külön pikantériája az ügynek, hogy az állami cég tulajdonosi jogait éppen a vagyonkezelő gyakorolta. A 10 milliós tájképcsoport a cég által üzemeltetett Magyar Sport Háza konferenciatermébe került.

A botrány kirobbanása után Hajdu Endre a Hír TV-nek azt mondta: a Szilvásy Györggyel való ismeretsége abban nem játszott szerepet, hogy éppen ezeket a képeket választotta, abban viszont igen, hogy Szilvásyn keresztül ismerte meg a festőművészt még évekkel ezelőtt. Elmondása szerint a volt miniszter őt is bevonta abba a közösségbe, amelyet rendszeresen meghívtak a művész tárlataira.

Az ügyben a 2010-es kormányváltás után a BMSK új vezetése tett feljelentést, és az esettel kiemelten foglalkozott Budai Gyula akkori elszámoltatási kormánybiztos is. Végül háromévnyi nyomozás után került az ügy a bíróságra.

Címlapfotó: PestiSrácok.hu
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.