Pesti Srácok

Hamisítás miatt pártja is elmarasztalta a hatvani ifjú szocialistát

Hamisítás miatt pártja is elmarasztalta a hatvani ifjú szocialistát

Aláírást hamisíthattak a megyei MSZP-tisztújításnál - értesült a Hatvanonline. Egy, a portálhoz eljuttatott pártdokumentum szerint tényleg elmarasztalta az MSZP megyei etikai bizottsága a tavaly nyári tisztújításon felfedezett szabálytalanságok miatt azt a Romhányi Csabát, akit tanúként hallgattak ki egy apci halálos balesetben. Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt: a Societas hatvani elnöke elismerte, hogy ő vezette azt az autót, amely tavaly decemberben halálra gázolt egy apci gyalogost.

A Hatvanonline megtudta, hogy Romhányi Csabát Érsek Zsolt megyei elnök vitte be az MSZP-be, bár egy szocialista forrás szerint többen berzenkedtek ellene. A pártjegyzőkönyv megvilágítja, hogy a megyei elnöki poszthoz az MSZP-ben támogatói aláírásokat kell elsőként összegyűjteni, ehhez a pártközpont ad formanyomtatványt, melyet tavaly májusban Romhányi Csaba Attila is visszaküldött az interneten keresztül. A rutinellenőrzés során azonban felmerült, hogy egy, Romhányi által megjelölt párttag nem is találkozott Romhányival akkoriban, nemhogy aláírt volna neki. De rajta kívül mások is jelezték, hogy a nevük mellett álló aláírások nem származhatnak tőlük.

"Romhányi Csaba (..) jogellenesen járt el, tisztességtelen, erkölcstelen..."

Az MSZP Heves Megyei Területi Szövetség Etikai és Egyeztető Bizottsága megállapította, gyanúsak az aláírások, egy aláírásgyűjtő ív biztosan manipulált, s erről az ügyben a saját meghallgatását egyébiránt kihagyó Romhányi Csaba Attilának tudnia kellett. Az íven felületi elszíneződés, csíkozódás észlelhető, s nagyítóval felfedezhetők az aláírásokban is törések. Ehhez azonban nem értett annyira a bizottság, hogy a mélyére járjon a felfedezésnek - írja a Hatvan Online. Annyit mindenesetre kimondtak:

PestiSracok facebook image

A legsúlyosabb fegyelmi jogkövetkezmény, a pártból való kizárás kiszabását javasolták, a cselekmény ugyanis alkalmas arra, hogy a párttagok Romhányiba fektetett bizalma is megrendülhessen. Mindezt egyhangú igennel kísérve, különvélemény nélkül.

Romhányi Csaba a portál kérdéseinek megismerése után közölte, hogy nem nyilatkozik, egyben perrel fenyegette meg a Hatvan Online-t. Úgy tűnik, a szocialisták üdvöskéje megyét váltott, Heves után most az MSZP nagykátai csapatának rendezvényein látható, ahol koszorúz és ételt is oszt arrafelé - legalábbis a közösségi oldalán közzétett fotói szerint. A Hatvan Online úgy tudja, hogy dr. Simon Tamás választókerületi elnök, az MSZP Pest megyei alelnöke, a Népi Platform elnökségi tagja vette a szárnyai alá az ottani pártszervezetben. Nagykáta Szentmártonkáta közvetlen közelében van, Romhányi Csaba itt működtetett évekig saját fuvarozócéget. Egy interjújában is elmondta: fuvarozó volt korábban, s azért hagyta ott „pörgős, városi életét” és kezdett másba, mert egy baleset „megállásra kényszerítette” . A balesetről megemlítette az egyik Meglepetésben: épp teherautókat akart kiengedni egy helyről, amikor

A baleset után „öt műtétbe került” az élete, veleszületett aneorizma értágulata van, „az agyi műtét lehetetlen.”A szentmártonkátai újság több számában is rendszeresen olvashatunk a vállalkozásról: úgy, mint jelentős adótartozást felhalmozott cégről

A NAV köztartozásmentes adózókat nyilvántartó adatbázisában sem most, sem például 2014. szeptemberében, a választás előtti hónapra értelmezve nem szerepelt ott Romhányi teljes neve, mégis elindította az MSZP képviselőként. A törvény szerint ha köztartozással megválasztották volna, le kellett volna mondatni. A Hatvan Online azt írja, hogy ha valaki MSZP-s jelölt szeretne lenni, csak egy önvallomást kell letennie az asztalra arról: nincsenek támadható ügyek a múltjában. Romhányi Csaba esetében is ez lehetett a menetrend.

PS/Hatvan Online

Címlapfotó: Facebook.com

Ajánljuk még

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.

Mentális védőpajzsunk a Digitális Világ korlátozásánál kezdődik – Morál Hal Melindával

Ps TV május 10.
A digitális tér veszélyeiről, az adatainkkal való visszaélés gyakoriságáról és emberi könnyelműségről beszélünk a Morál Hal Melindával következő adásában. Szakértő vendégeim Eőry Csaba, mentor, adatvédelmi szakember és a DiMentor Kft. vezérigazgatója, valamint Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő, akikkel egyetértünk, könnyelműen bánunk saját és gyermekeink adataival. Hiányzik az edukáció és oktatás a témában, ahogyan a morális felelősségvállalás is

Késik a szenzációs felfedezés: nem mindenki akarja megtalálni IV. Béla sírját – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2024 január 8.
Mit szólna hozzá egy átlagos magyar, ha kiderülne, hogy egy Árpád-kori királysír található az udvara alatt a mélyben? A saját érdek fontosabb vagy a nemzeti érdek? Régóta számon tartják a régészek és történészek, hogy valahol Esztergomban kell lenniük IV. Béla királyunk földi maradványainak; évtizedeket töltöttek már el a változó intenzitású keresésével, de máig nem találták meg. A király, Laszkarisz Mária királyné, valamint kisebbik fiuk, Béla herceg szarkofágjait eredetileg a IV. Béla apja, II. András által behívott ferencesek esztergomi bazilikájában helyezték öröknek szánt nyugalomra, ám a törökdúlás idején az országgal együtt ezt is elpusztította az Oszmán–Habsburg háborúskodás. Az újkorra nyoma veszett nemcsak a királysírnak, de az óriási templomnak is. A Honi felderítésben két hónapja foglalkoztunk vele, hogy minden valószínűség szerint megtalálták a királyi család pontos nyughelyét. Az óriási szakrális épületegyüttes – a Segítő Szűz-bazilika, a Boldogasszony-kápolna és a ferences kolostor – romjai, egy független kutatócsoport szerint a Királyi városrész több, mint kétszáz éves házai alatt pihennek mélyen a föld alá temetve, és a kápolna épen megmaradt részében ott van IV. Béla királyunk is. Ha feltettük a kérdést, hogy mit szólna ehhez egy átlag magyar, akkor azt is meg kell kérdeznünk: miért nem szólnak ehhez semmit a királyt régóta hiába kereső régészeink?