Pesti Srácok

Nagyobb szavazóbázis ígéretével lopta be magát Botka László az MSZP-elnökség szívébe

Nagyobb szavazóbázis ígéretével lopta be magát Botka László az MSZP-elnökség szívébe

Az MSZP országos elnöksége egyhangúlag kiállt Botka László mögött, így eldőlt, hogy ő lesz a párt miniszterelnök-jelöltje 2018-ban. Persze egy jó ideje Botka neve szerepelt a legesélyesebb szocialista jelöltek között, és ez most készpénzzé is vált annak ellenére, hogy Szanyi Tibor mindössze egy nappal korábban szintén jelezte, hogy képesnek érzi magát a feladatra.

Botka László a következő napokra ígérte a programhirdetését, valamint a tárgyalások megkezdését a baloldali (teljes ellenzéki?) összefogásról. Egyúttal meghirdetett valamiféle, „az igazságosság új politikájának” nevezett harmadik utat, hiszen le akarja rombolni az Orbán-rezsimet, viszont nem is a 2010 előtti világot akarja visszahozni. Erről majd a nyilvánosság előtt szeretne részletes vitát. A Botka mögé állás egyúttal a politikus korábban hangoztatott feltételeinek elfogadását jelenti az MSZP részéről, tehát innentől valószínűleg a párt is közös baloldali listában gondolkodik, az egyes választókerületekben pedig a legrátermettebb jelölt állítását támogatja. Később azért még okozhat bonyodalmat a „legrátermettebb” fogalom leképezése és személyhez rendelése a gyakorlatban. Főleg, hogy Botka mindezt előválasztás nélkül akarja meghatározni. Más kérdés, hogy az előválasztás iránt egyébként is olyan csekély az érdeklődés, hogy benne lenne a pakliban a csúfos kudarc.

PestiSracok facebook image

Botka új szavazókat ígért, ezzel győzte meg a pártot

Az MSZP-s Molnár Zsolttól megkérdeztük, hogy milyen érvek mentén döntött a párt Botka László személye mellett, nem volt-e jobb jelölt, vagy megfelelt-e a párt elvárásainak.

– nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak az MSZP-s képviselő. Szocialista forrásokból egyébként úgy tudjuk, hogy az előválasztás körül még sokféle elképzelés létezik, komoly nézetkülönbségekkel, és ez a kérdés még Botka László és a többi párt közti tárgyalások függvénye is lesz. Botka csak a saját miniszterelnök-jelöltségét illetően szabta feltételül, hogy ne legyen előválasztás, a választókerületekről viszont egyelőre nem volt szó.

A DK-t a népjóléti ügyek érdeklik, nem a pozíciók

A Demokratikus Koalíció közleményében azt írta, egyetért Botka Lászlóval abban, hogy a kormányváltáshoz új baloldali programra van szükség, ezért elküldi neki a több mint 300 szakértő, szakpolitikus munkájának eredményeképpen már közel egy évvel ezelőtt elfogadott és közzétett Sokak Magyarországa című átfogó programját.

– közölte Gyurcsány Ferenc pártja, hozzátéve, hogy ők ezen ügyek és ezen program mentén akarnak tárgyalni a „demokratikus ellenzéki pártokkal”, és egyúttal várják Botka jelentkezését az együttműködési egyeztetésre.

Az LMP kivár

– fogalmazott érdeklődésünkre az LMP-s Hadházy Ákos. Az összefogásra vonatkozó kérdésünkre emlékeztetett, a pártnak van egy kongresszusi határozata arról, hogy önállóan indít jelölteket a választáson. Emellett egyértelműnek mondta, hogy az ellenzéki pártoknak szóba kell állniuk egymással, sok mindent egyeztetniük kell, de nagy hibának tartanák, ha a következő hónapok arról szólnának, hogy ki kivel tud vagy nem tud összefogni.

A kormánypártok egyelőre nem reagáltak az MSZP bejelentésére.

Címlapfotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.