Pesti Srácok

Nem okozott meglepetést az idei felvételi a tanárok szerint

Nem okozott meglepetést az idei felvételi a tanárok szerint

Múlt szombaton vizsgáztak azok a diákok, akik olyan középiskolában szeretnének szeptembertől tovább tanulni, ahol megkövetelik a felvételit. De nem csak ők mérettettek meg, a 6-és 8 osztályos gimnáziumba tartók is. A nyolcadikosoknak összeállított feladatsorokat néztük meg szaktanárok segítségével. Ők egyöntetűen úgy nyilatkoztak, abszolút megugorható volt az idei központi felvételi. Aki készült, annak nem okozhatott túl sok fejtörést a megoldás sem matekból, sem magyarból.

A feladatsor struktúrája és elgondolása megegyezik az előző évekével. Egy olyan feladat volt, amely nem szokványos - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak egy matematika szakos tanár. Kifejtette az idei 14 éveseknek szánt tesztlapon azt az egy példát leszámítva, nem kértek olyat, ami korábban nem volt. Maga a feladatlap mind a mérésre, mind a differenciálásra alkalmas, mert a feladatok egy része, gyakorlással elsajátítható volt. Ahogy azt sejteni lehetett, volt definíció, mértékegységgel-és testtel kapcsolatos példa, grafikonelemzés, geometria és szöveges egyenlet is, utóbbi az általunk megkérdezett tanár szerint jóval könnyebb is volt a korábbiakhoz képest.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Az arányosítási feladat már komolyabb odafigyelést igényelt, ott ugyanis olyan kifejezéssel találkoztak a diákok, mint a "rőf". Maga a megoldás azonban nem volt nehéz, de a szöveg egy kicsit becsaphatta a gyerekeket. A 8-as feladatnál kérdeztek olyat, amihez komoly elemi tudásra volt szükség, és az utolsó kombinatorikai feladat az, ami az elmúlt években nem került elő. Nagy valószínűséggel, ennek a feladatnak a megoldási hányada átlagon aluli lesz. A mostani, egy közepesen erős feladatsor volt, amelyre az előző évek feladatsorainak gyakorlásával, könnyűszerrel föl lehetett készülni és alkalmas arra, hogy differenciálja a különböző képességű gyerekeket - fogalmaztatott a pedagógus. Az idei 8-ik osztályosoknak készült matematika felvételijének megoldókulcsátitt találja, a 6-és 8 osztályos gimnáziumba készülőknek szánt feladatlapokat és megoldásaikat pedig itt.

Fotó: akg.hu

Nem volt nehéz a magyar sem

Szinte minden feladattípus előfordult már, illeszkedik a tananyaghoz: szóalkotás betűk helyes sorrendbe rakásával, közmondások , szófajok, szóelemek, helyesírás, szövegértés. Ami újnak vagy kicsit másnak hatott, hogy volt gesztusnyelvre, a gesztusok értelmezésére vonatkozó kérdés, illetve költői, azaz metaforikus szöveg értelmezése - közölte az általunk megkérdezett magyar tanár. A tanulóknak a fogalmazáson kívül szinte alig kellett önállóan írni, helyette a szövegből vagy előre megadott válaszokból kellett kiválasztani az odaillőt.

Néhány feladat egy kissé összetettebb volt: pl. ahol a szó szófaja mellett további szempontokra is kellett figyelni, hogy eljussanak az egyetlen jó megoldáshoz, illetve amikor a tárgy felismerését nehezítette, hogy tárgyrag nélküli szó volt a tárgy, vagy egy mondatban kettő is volt. A tanárnő szerint egyszerű volt a közmondásokra vonatkozó kérdés is. 2-2 közmondás volt összevegyítve és rekonstruálni kellett az eredetit. Ebben a formában lényegesen egyszerűbb volt a diákoknak felidézni a közmondásokat, hiszen a fele már megvolt. A feladatlap irodalmi szövegekkel készült, de ezek viccesek, gyerek korosztályhoz illőek voltak. A fogalmazási feladatban pedig pro és kontra érveket vártak a facebook-os kapcsolattartásról.

- fogalmazott a pedagógus a

nyolcadikosok feladatlapjáról

. Az idei magyar központi felvételi megoldását

itt

találja, míg a 10-és 12 évesek feladatsora és javítókulcsa

itt

érhető el.

Idén 402 intézmény 514 helyszínen szervezett vizsgát. A 9. évfolyamos iskolák írásbelijén mintegy 54 200, a 6 évfolyamos gimnáziumi írásbelin csaknem 8000-en, a 8 évfolyamos gimnáziumi írásbelin mintegy 6000-en vehettek részt. Aki valamilyen okból szombaton nem tudta megírni, az január 26-án lesz pótolhatja.

Címlapfotó: akg.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.