Nem ott, nem akkor és nem úgy, ahogy gondoltuk – új magyar őstörténet (2. rész)
Az első részben a magyarság honfoglalás előtti vándorlása és a magyar nyelv fennmaradása körül megszaporodott kérdéseket boncolgattuk Sudár Balázzsal, az MTA Magyar Őstörténeti Témacsoportját vezető történésszel. A második részben arról beszélt nekünk, hogy sok érdekesség kiderülhet még őseinkről, az irigyelt gazdagságú magyarokról, akik egyből nagyban játszottak, amint megjelentek a történelem porondján.
A vándorló magyarok már a vérszerződés előtt komoly katonai erőt felvonultató, látványosan jómódú törzsszövetségben éltek, ám ez még a törzsek egyenrangúságán alapuló, mellérendelő politikai rendszer volt.
Különleges államalapítás
Etelközbe érkezvén aztán, a 9. század közepén ez a rendszer átalakította saját magát. A hét vezér maga fölé emelt egy fejedelmet, egy hadvezért, valamint egy főbírót, lemondva a hatalma egy részéről, és létrehozva egy alá-fölérendelő politikai rendszert. A magyarság olyan időben lépett szintet az önszerveződésben, amikor nem volt ilyen kényszer, a környékbeli törzsszövetségek nem jártak el hasonlóan, sőt ezt a tudást nem is volt kitől átvenniük a korabeli magyaroknak. A kazár állam jóval szervezettebb alakulat volt, amely nem szolgálhatott mintául. A magyar államszervezésnek helyi párhuzama nincs, van viszont közép-ázsiai, ami felveti a lehetőséget, hogy a magyarság államszervezési tudása onnan ered. Ez egyúttal megmagyarázná a török eredetű méltóságneveinket is.
Elméletek helyett tények
Az Őstörténeti Témacsoport a logikusan kínálkozó lehetőségek ellenére nagyon óvatosan von le bármiféle következtetést, hiszen egyelőre leginkább a kérdések szaporodnak a honfoglalás előtti magyar történelemmel kapcsolatban.
A korábbi magyar őstörténeti álláspontokhoz képest markánsan eltér a körvonalazódó történet, amelynek bizonyos részeit már fel lehet vállalni kijelentésként
– hívja fel a figyelmet Sudár Balázs. Ez csak itthon jelent komoly újdonságot, az orosz kutatók számára nem, hiszen ők már húsz éve ahhoz hasonló térképeket rajzolnak, mint amilyet a közelmúltban adott közre a magyarok vándorlásáról Türk Attila, a témacsoport vezető régésze.
Eddig az egész vándorlástörténet tulajdonképpen fikció volt. Nyelvészeti megfontolásokra alapult, továbbá régészeti megfontolások voltak régészeti leletek nélkül, és történeti megfontolások megfelelő mennyiségű történeti forrás nélkül. Most ez megváltozott, mert van régészeti anyag, ennek a történeti kiértékelése ugyanakkor nagyon összetett dolog, ráadásul mindig benne van a pakliban, hogy előkerül valami egy váratlan helyről, ami felborítja az addigi feltevéseket. Az azért elgondolkodtató, hogy a magyarokhoz köthető leletanyag ritka és nagyon sajátságos, nem lehet bárhol belebotlani. Viszont abban a három foltban, ahol ezek előkerültek – Urál, Etelköz, Kaukázus –, ott megvannak a párhuzamaik a történeti forrásokban is.
A tananyagban eddig szereplő, és több szempontból megdőlni látszó tételek sem voltak többek hipotézisnél, ahogy az új felfedezésekből levonható logikus következtetések is valamilyen mértékben feltevések, de legalább már vannak kézzel fogható fogódzók.
Nomád modellek adhatnak válaszokat
Azt gondolom, hogy további komoly változások várhatóak. Eddig az Uráltól a Kárpátokig tartó vándorlás 300-500 éves szakasznak volt feltüntetve, ha viszont a néhány éves vándorlást vesszük alapul, akkor más időszak történeti forrásait kell vizsgálat alá vonni. Ezek a források meglehetnek, csak eddig nem foglalkoztak velük a történészek, mert nem abba az időbe tették a magyarok vándorlását.
Módszertanilag is új helyzet állt elő, mert az utóbbi 20-25 évben óriási információs robbanás következett be, ami által sokkal elérhetőbbé vált Közép-Ázsia. Ennek a jelentőségét nem is feltétlenül az arrafelé töredékesen felbukkanó, kétségtelenül érdekes, magyarokra utaló nyomok adják, hanem a modellezés lehetősége. Annak, hogy a nomád történelem miként zajlik, teljesen más a logikája, mint a mi letelepedett társadalmunkban gyökerező gondolkodásmódunk. Ennek a megismerésében a közép-ázsiai minták sokat segíthetnek.
Nem azt mondom, hogy egy az egyben a magyarokra átültethető dolgokat fogunk találni, hanem működési modelleket gyűjthetünk össze. Ezek alapján elkezdhetünk azon gondolkodni, hogyan működik egy törzsszövetség, miként történik egy vándorlás: amikor menni kell ezer kilométert, mit viszünk magunkkal, mit hagyunk ott.
– veti fel a kutatás következő kérdéseit Sudár Balázs.
Látszott, hogy nem akárki érkezett meg
A forráshelyzetből fakadóan, ezt a korszakot sosem lehet majd teljes bizonyossággal tárgyalni. A történettudomány dolga az lesz az elkövetkező időben, hogy újrarostálja, újragondolja a forrásokat, valamint létrehozzon egy példatárat nomád önszervezési és életmódbeli mintákkal, amelyekkel össze lehet hasonlítani minden apró részletet. Sziszifuszi anyagfeltáró munka következik, amely évtizedekig tarthat. A magyar őstörténet-kutatás egyik iránya lehet, hogy át kell nyálazni a sztyeppe történetét, sok száz év tapasztalatait kell feldolgozni.
Sokkal kevesebb bizonyosságot mernék kijelenteni, mint ami bekerült a régi tankönyvekbe. A mi új elgondolásaink átültetésével viszont nem állunk rosszul. A legújabb történelmi atlaszban a többi feltevés mellett már benne van a Türk Attila-féle vándorlási térkép, az előadásainkat pedig nagy érdeklődés fogadta. Az őstörténetben eddig is az okozta a legtöbb problémát, hogy többet akartak mondani a kutatók, mint amit tudhatunk. A történelem identitásképző tényező, érthető, hogy ehhez teljes képet szeretnénk, viszont megalapozatlan képre nem szerencsés identitást építeni. Ami tisztán látszik a sztyeppei történetünkből, arra is büszkék lehetünk. A honfoglaló magyarok felszerelése még a sztyeppén is kirívóan gazdagnak számított, ha valahol felbukkantak, akkor látszott, hogy nem akárki érkezett meg. A szintén nem jelentéktelen dunai bolgárok leletanyaga például eléggé hasonlít a magyarokéra, csak van egy kis különbség: az ő övvereteik bronzból készültek, a mieink meg aranyozott ezüstből. Figyelemre méltó, hogy amikor a magyar törzsszövetséget elkezdik látni a történeti források, ugyanakkortól nyomon követhető a régészeti anyag, és ez nagyjából egybeesik időben az államszervezeti szintlépéssel is. A források arról számolnak be, hogy harcolunk a bizánciakkal, harcolunk a kazárokkal, harcolunk a bolgárokkal, folyamatosan hordjuk a görög rabszolgapiacokra a szlávokat. A semmiből betoppant egy jól szervezett, erős és gazdag nép Kelet-Európába, amely egyből nagyban játszott, és amelyről mindenki tudott a tágan vett környéken.
Biztató kilátásokkal kecsegtet, hogy az orosz tudományos élet nagy erőkkel dolgozik saját földjük múltjának a megismerésén, és nagy kedvvel álltak bele a magyar ügybe is. Egyre izgalmasabbak vagyunk nekik mi magyarok, mert már rendszerbe állt az anyag, ami motiválja őket a magyar őstörténet további kibogozására. Így derülhet fény a következő években múltunk további, most még homályos részleteire is.
