Pesti Srácok

Irritálja a régi vágású LMP-seket a Soros-istállóból ejtőernyőző Ungár Péter

null

A Majtényi László államfőjelölése körüli LMP-n belüli civakodás és hisztéria is jól jelzi, hogy milyen brutális feszültségek alakultak ki a Schiffer András alapító-társelnök tavalyi távozása óta önmagát kereső pártban. A PestiSrácok.hu a mérsékeltebb szárny több tagjával is beszélt, akik különösen irritálónak tartják az elnökségbe tavaly ősszel beválasztott Ungár Péter tevékenységét. Bár Schmidt Mária fiát kezdetben többen a Fidesz előretolt embereként igyekeztek láttatni, a feminista-homoszexuális fővárosi szubkultúrában is ismert Ungár inkább a militánsan liberális irányzatot képviseli, nem mellékesen, Soros György több projektjében is részt vett.

Forrásaink felhívták a figyelmünket Ungár Péter több - szerintük nehezen vállalható - állásfoglalására, például arra, hogy rendszeresen publikál a radikálisan feminista Reflektor című blogban, mégpedig a feministák szószólójaként. Ebben a cikkben például a kölni tömeges zaklatás és nemi erőszak apropóján - Heller Ágnes pártjára állva - azt írja, hogy nem szabad, hogy a radikális iszlám elnyomja az európai feminizmust. Egy másik posztban pedig a férfiasság és a feminizmus egészséges kapcsolatát boncolgatja. Azt állítják, Ungár közeli barátja a Bajusz Orsolya nevű radikális feminista akcióművész, aki nemrég a Trapéz nevű budapesti klubban keveredett vicces csetepatéba egy transzszexuális tüntetővel. A középutas LMP-sek szerint Ungár az édesapjától örökölt ingaltanbefektetésekből (BIF Zrt.) szerzett jövedelmét "olyan értelemes dolgokra költi", mint az említett feminista klub és a Refkektor blog támogatása. Ungár Péter egyébként feltűnően sokat szerepel a Simicska-médiában, a Magyar Nemzetben megjelent interjúban édesanyjával folytatott vitáiról és nézeteltéréseiről is mesél, de az MSZP-nek küldött politikai hadüzenete is a Hír TV-n kapta a legnagyobb teret.

Ungár nem mellesleg a Soros-istálló képviselője, az Edinburghi Egyetem után a budapesti CEU-n kötött ki, majd lett az amerikai spekuláns főleg kisebbségi és homoszexuális témákkal foglalkozó nemzetközi csapatának, a Courage Campaign-nak a tagja, de önéletrajza szerint részt vett az Open Society Foundation (OSI) Progress Now nevű nyomulásában is. Ezt ismerve nem okozhat meglepetést, hogy Ungár több írásában ruszofób nézeteket hangoztat.

Vezető kép: Origo.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.