Pesti Srácok

Veszprém alpolgármesterének elege lett "a baloldal alaptalan vádaskodásaiból”

Veszprém alpolgármesterének elege lett "a baloldal alaptalan vádaskodásaiból”

Harmadik alkalommal vádolnak meg tisztességes embereket a veszprémi baloldali politikusok. Először egy olyan vállalkozót rágalmaztak igaztalanul, aki nagyon sokat tesz Veszprémért és támogatja a helyi kultúrát, aztán egy újságírót próbáltak negatív színben feltüntetni és megfenyegetni, most pedig rajtam keresztül egy becsületes építési vállalkozót vádoltak meg korrupcióval – mondta még szerdai sajtótájékoztatóján Némedi Lajos, Veszprém város fideszes alpolgármestere.

Elutasítjuk Kész Zoltán, Katanics Sándor és Hartmann Ferenc vádaskodását, felszólítom őket, hogy kérjenek bocsánatot az érintettektől és rágalmak helyett inkább Veszprémért dolgozzanak – fogalmazott Némedi.

A helyi ellenzék, köztük Kész Zoltán, illetve Katanics Sándor DK-s és Hartmann Ferenc MSZP-s képviselő lassan több mint egy éve rágódik az alpolgármester házfelújításán. Több ízben gyanúsították közpénzek eltüntetésével, eleinte azt állítva, hogy az Intézményi Szolgáltató Szervezetnél eltűnt 40 millió forintból épített magának házat. Aztán kiderült, hogy Némedi nem épített házat, mindössze felújította a régi vidéki házukat, azt is hitelből, és a munkálatok minden mozzanatát számlákkal tudja igazolni. Az ISZSZ-nél pedig nem tűnt el egyetlen millió forint sem, hiszen ebben az esetben nem is tudták volna lezárni a költségvetési évet.

Ennek ellenére a gumicsontot nem akarják elengedni. Már egy egyik országos ellenzéki magazin is terjedelmes cikket közölt a Némedi-ügyről, amiről persze továbbra sem derül ki semmilyen konkrétum, csak annyi, hogy valaki, vagy valakik közérdekű bejelentést tettek közpénzek eltűnéséről, soha meg nem történt, de papíron kifizetett próbatakarításokról. Kész Zoltán "független" országgyűlési képviselő még „nyomozati iratokat” is lengetett, mondván, azok igazolják, hogy az alpolgármestert igenis bűncselekménnyel hozták összefüggésbe.

PestiSracok facebook image
Katanics Sándor, Kész Zoltán és Hartmann Ferenc egyik közös fellépésükön. Fotó: vehir.hu

A legfrissebb vádak szerint Némedi Lajos javasolta azt a veszprémi közgyűlés bizottságának, hogy tekintsenek el egy építőipari cég több millió forint kötbérfizetési kötelezettségétől. Kikutatták, hogy a vállalkozás, amely a vállalt határidőre nem alakította ki a várossal kötött szerződésben szereplő köztereket, azonos azzal a céggel, amelyik az alpolgármester házfelújításán dolgozott.

– reagált Némedi Lajos.

Porga Gyula polgármester Katanics Sándornak címzett levelét is bemutatta, amely egyértelműen cáfolja az ellenzék vádjait. A levél szerint a vállalkozó önhibáján kívül nem tudta teljesíteni határidőre a kivitelezést, mert a vele kötött megállapodás után változott a rendezési terv, közben beállt a téli időjárás is, mindezek tükrében a határidőt meghosszabbították. A Tulajdonosi Bizottság pedig egyhangúan döntött a szerződés tartalmának módosításáról.

Az állítólagos Némedi-ügy egyébként lassan mindennapos témája a helyi ellenzéknek, ha nem Katanics vagy Hartmann Ferenc tart sajtótájékoztatót, akkor Kész Zoltán álfüggetlen országgyűlési képviselő blogol, vagy irogat Facebook-posztokat, hogy napirenden tartsa a témát. Információink szerint a veszprémi önkormányzat által intézményeit érintő szolgáltatások összehangolására létrehozott Intézményi Szolgáltató Szervezet két korábbi dolgozója tett közérdekű bejelentést a rendőrségen, egyikük korábban a Fidesz önkormányzati képviselője volt, de miután személye vállalhatatlan lett, nem kapott szerepet. A baloldal által sokszor hivatkozott, birtokukban lévő állítólagos „nyomozati anyag” pedig nem más, mint a két bejelentő vallomása, amit a politikusok maguktól a bejelentőktől kaptak meg, a rendőrség ugyanis sem nyomozati dokumentumokat, sem vallomásokat nem ad ki, csakis az érintetteknek, okmánybélyeg ellenében, dokumentálva. Veszprém városát és az ISZSZ-t érintően közpénz eltűnése kapcsán a mai napig nem történt gyanúsítás, sem Veszprém sem más megye rendőr-főkapitányságán.

Némedi Lajos alpolgármester sajtótájékoztatóján azt mondta az ellenzék módszeréről, „éhes disznó makkal álmodik”, ő pedig még nem döntötte el, hogy a személyét ért rágalmak miatt milyen jogi lépéseket tesz.

Fotók: vehir.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.