Pesti Srácok

Juhászék szerint újságírói provokáció hatására buzizott a képviselőjük a nemzeti ünnepen

Juhászék szerint újságírói provokáció hatására buzizott a képviselőjük a nemzeti ünnepen

Etikai eljárást indít az Együtt a párt XVIII. kerületi önkormányzati képviselője, Mérő Péter Ferenc ellen, aki a március 15-i nemzeti ünnepen homokosnak nevezett egy kormánypárti politikust, majd torokelvágást ígért Orbán Viktor miniszterelnöknek és a kormánynak. Bár az ellenzéki párt szerint is túlment a jó ízlés határán, amit a képviselő művelt, azért odaszúrtak egyet portálunknak is, amiért szerintük provokáltuk Mérőt. A Fidesz úgy reagált: a képviselő viselkedése mindent elmond az Együttről és Juhász Péterről, és tökéletesen megmutatja az ellenzék teljes alkalmatlanságát.

Úgy tűnik, még az Együttnek is ciki az a jelenet, amelyet egyik fővárosi politikusuk rendezett március 15-én a Nemzeti Múzeum előtt. A PestiSrácok.hu stábja vette föl, ahogyan egy szinte önkívületi állapotban lévő férfi magát groteszk módon össze-vissza himbálva fütyül, majd lebuzizza a Fidesz egyik politikusát. Ezután a nyaka előtt elhúzott kezével, az egyezményes jellel mutatta: ha hatalomra kerülnek, el lesz vágva Orbánék torka. Portálunkat ezután egy olvasónk arról tájékoztatta, hogy a szóban forgó „úriember” nem más, mint Mérő Péter Ferenc, az Együtt XVIII. kerületi önkormányzati képviselője. Erről csütörtöki cikkünkben be is számoltunk.

A PestiSrácok.hu ezek után kereste meg az Együttet, és azt tudakoltuk, a nyíltszíni homokosozás, a torokelvágás egyezményes kézjellel mutatása szerintük belefér-e a közéleti tevékenységbe, és lesz-e következménye Mérő Péter Ferenc „mutatványának”. Az ellenzéki párt egy közleményt küldött válaszul:

PestiSracok facebook image

Vagyis Mérő buzizása Juhász Péteréknél is kicsapta a biztosítékot – még ha kérdéses is, lesz-e komoly következménye az esetnek. Az viszont megmosolyogtató, hogy a március 15-i nemzeti ünnepet sípos provokációval megzavaró Juhász Péter pártja minősíti provokációnak riporternőnk magától értetődő kérdéseit, amelyeket a rendkívül zavartan viselkedő, vélhetően szintetikus gyorsító és/vagy hallucinogén anyag hatása alatt táncikáló Mérő Péter Ferencnek föltett. (A nemzeti ünnepről készített hosszabb videós összeállításunkat itt tekinthetik meg.)

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a PestiSrácok.hu-nak az eset kapcsán úgy nyilatkozott:

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.