Pesti Srácok

Több tízmilliós csődbűntettet kérhetnek számon a Jobbik frakcióvezetőjén

Több tízmilliós csődbűntettet kérhetnek számon a Jobbik frakcióvezetőjén

Nemcsak adócsalás, hanem csődbűntett elkövetése is felmerülhet Volner János Jobbik-frakcióvezető cégtemetőbe küldött családi vállalkozásainál, utóbbi esetben az elévülésben sem reménykedhet a politikus - értesült a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a fantomizált cégek egy részének vizsgálatát még nem zárták le a nyomozók, így Volner Jánost és feleségét is kérdőre vonhatják a több tízmillió forintnyi átjátszott köztartozás miatt, bár Volner a PestiSrácok.hu-nak azt állította: nem tud arról, hogy eljárás folyna ellene.

Kettős viszonyt ápol a törvényekkel Volner János, a Jobbik frakcióvezetője, aki parlamenti felszólalásaiban rendre a közpénzek és adóforintok buldogtermészetű őreként pózol, miközben a pártügyekkel vastagon összefonódó céghálózatának gyakorlatilag nincs olyan része, ahol anno valamiféle törvényszegést ne követett volna el. Az ATV riporterei négy évvel ezelőtt szúrták ki, hogy Volner és felesége nevén számos céget jegyeznek, s szinte mindegyik végrehajtás, kényszertörlés, vagy adóhatósági eljárás alatt áll.

- írta akkor a tévécsatorna internetes portálja, megjegyezve, hogy 12 millió forintra rúg a kiürített és részben cégtemetőben fantomizált cégek köztartozása. Azóta tovább tisztult a kép és az érintett vállalkozások cégbíróságon is feljegyzett "bűnlajtsroma": a tavalyi parlamenti vitákban már húszmillió forint fölötti tartozásról volt szó. A PestiSrácok.hu gyűjtése szerint azonban szankciókkal, bírságokkal és kamatokkal együtt még magasabbra rúg ez az összeg. Mint ismert, a jobbikos politikus és felesége az egyik rovott múltú cégüket, a Gavron Kft.-t a bűnügyi hírekben később "iregszemcsei cégtemetőként" elhíresült vállalkozásnak adta el, amelynek vezetőjét felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság. A nem jogerős ítélet indoklásában a Szekszárdi Járásbíróság bírája megállapította:

PestiSracok facebook image

Az ATV egy másik tudósításából az is kiderült, hogy Volner János nejét ugyanebben az ügyben gyanúsította meg a Tolna Megyei Főügyészség, ám a már akkor is 12,3 millió forintos köztartozás ellenére 2011. nyarán végül megszüntették a nyomozást, mert a cég iratai eltűntek és így nem találtak bizonyítékot a Volner-család ellen. A PestiSrácok.hu azonban megtudta, az iregszemcsei cégtemető ügyében más szálakon is indult eljárás, s az adócsalásnál súlyosabban szankcionált csődbűntettet felvető ügyekben még van nyitott nyomozás, s így vélhetően nem zárták le a Volner-féle cégek vizsgálatát sem.

A hétvégén többször is kerestük emiatt Volner Jánost, aki ma kérdésünkre tömören csak annyit válaszolt: "soha, semmilyen adócsalásos ügyben nem kerestek" a hatóságok.

Verbális keringőt jár a politikus

Volner János vagy Volner Beatrix hat botrányos sorsú vállalkozásban volt érdekelt 2010-ig: Építőanyagpláza.hu, Gavron Kft., Volner Bútor Kft., Prezent Bútorstúdió Kft., AABO System Kft., Building Contractor Kft. és a pártbizniszt folytató Magyar Gárda Pest Megye Kft. Mind a hat cégnél mulasztásokat vétettek, nem fizettek meg adókötelezettséget és bírságokat, néhány százezertől több mint húszmillió forintos összegig. Ez az előélet nem gátolta meg Volner Jánost abban, hogy 2013-ban előadást tartson a Corvinus Egyetemen a fantomizált cégek által okozott károkról, megjegyezve:

Volner önmagára azonban nem kívánt komolyabb hatósági figyelmet összpontosítani, ehelyett az ATV 2014-es leleplező riportjában foglaltakat egész egyszerűen letagadta, a tévécsatornát beperelte, ám a pert végül elvesztette. Tavaly ősszel azután kerültek ismét a figyelem középpontjába ezek az adócsalást felvető ügyek, hogy Volnerről és kolléganőjéről intim fotók jelentek meg a bulvársajtóban. Akkor a PestiSrácok.hu is felhívta a figyelmet, hogy a Jobbik frakcióvezetője alaposan ráfázhat a félrelépésre, ha felesége bosszúból nem hallgat tovább a családi cégek átjátszásának részleteiről. Volner a cégügyek miatt a miniszterelnökkel is vitába keveredett, amikor tavaly júniusban képviselői kérdésre adott válaszában Orbán Viktor adócsalónak nevezte a Jobbikos politikust, Volner pedig viszontválaszában ismét letagadta, hogy köztartozással szabadult meg cégeitől. Komoly tüske maradhatott azonban a kormányra törő ellenzéki párt frakcióvezetőjében, hiszen amikor a 24.hu-n decemberben ismét előkerült a téma, egész egyszerűen lebunkózta a miniszterelnököt.

Kezet foghat Juhász Péterrel

Volner Jánoséhoz hasonlón csúfos vállalkozói karriert futott be a közpénzek másik nagyhangú oltalmazója, Juhász Péter, az Együtt elnöke is. A PestiSrácok.hu három éve tényfeltáró cikkben világított rá, hogy alaposan megkárosította a magyar államot és persze a választópolgárokat Juhász, aki legalább hét olyan vállalkozásban volt érdekelt, amely jelentős adótartozással fantomizálódott.

A vezető fotót Volner Jánosról az ATV készítette.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.