Pesti Srácok

Csecsenek kapták el a szovjet emlékművet megdobáló Komáromy Gergőt

Bocsánatkérésre kényszerítették Komáromy Gergő ligetvédő-reggae-énekes aktivistát a Szabadság téri szovjet emlékmű összefestékezéséért. A csillogó szemű, fiatal flakonforradalmár és elvtársa egyaránt hosszú és izzadságszagú Facebook-posztban magyarázkodott a festékezés miatt, erre azonban nem a 30 ezer forintos bírság késztette őket, hiszen ők köztudomásúlag belenevetnek a „diktatórikus” magyarországi hatalom arcába. Léteznek azonban olyan hatalmak, amelyek diktatórikus mivoltáról nem nagyon szokott szó esni, mégis sokkal kevésbé magabiztos velük szemben a raszta utcahős.

A szovjet emlékmű összekenésén egyrészt olyanok botránkoztak meg, akik manapság már elismert demokratának számítanak, 1989 előtt viszont elismert kommunistának számítottak, és láthatóan még működnek a régi reflexeik. Ha a kommunizmus fontos emlékhelyét bántják, az bizony még a kormányellenes megmozdulásokban szövetséges fiataloktól sem fogadható el.

Csecsen beszélő

Valószínűleg ennél is nyomatékosabb lehetett Mogamed, a tagbaszakadt csecsen úriember, aki – amint a közös videójukban fogalmazott – „akcióba léptek”, hogy megkeressék a vandalizmus elkövetőjét, meg is találták, majd „elbeszélgetett” vele, és a beszélgetés végére Komáromy Gergő is egyetértett abban, hogy illik bocsánatot kérnie azoktól, akiket megsértett a Nagy Honvédő Háború hősi emlékművének megrongálásával. Külsérelmi nyomok nem látszanak az énekesen, aki a 444.hu-nak azt mondta, hogy „kifejezetten fenyegető jellege nem volt” a társalgásnak, ám mosolyát feltűnően nem találtuk őszintének a felvételen. Úgy tűnik, a csecsen férfi a szemléletkiigazító beszélgetés során annak ellenére képes volt meggyőzni Komáromyt, hogy „sok dologban nem értettek egyet”, mert a béke és szabadság raszta reménysége az írott után szóbeli formában is eltekintett sziklaszilárd nézeteitől. Szárnysegédje Kiripolszky Csongor már korábban a Facebookon mentegetőzött, hogy minek-kinek hatására, nem tudni.

PestiSracok facebook image

Komáromy Gergő és Kiripolszky Csongor még húsvét hétfőn irigyelték el Gulyás Marci médiasikereit, ezért felkerekedtek, hogy ők is tegyenek valamit a forradalomért. Mivel az ünnepek alatt minden zárva volt, jó mókának ítélték, hogy festékkel dobálják meg a Szabadság téri szovjet emlékművet, majd megvárják a kiérkező rendőröket, hátha őket is megbilincselik, vagy minimum megverik, mert egy ilyen fotó jó lenne a Facebookra profilképnek. Tettükkel állítólag Orbán ellen, Putyin ellen, Mészáros Lőrinc ellen, az elnyomás ellen, a szegénység ellen szerettek volna kiállni. Ja, és világbéke. A várva várt leteperés és megcipőzés ugyan elmaradt, de azt elérték, hogy egyenként 30 ezer forint bírságot kapjanak. A szovjetellenes cselekedeten felmorduló erők láttán Komáromy még a bírságot is befizette a meaculpázás részeként.

A büszkeségével persze kezdeni kellett valamit, így némi korrekcióra kerített sort. A 444.hu-nak, immár Mogamed távollétében hozzátette, ez a felfújt ügy is megerősítette abban, hogy „nem szabad Oroszországhoz közeledni”.

Szerzők: DEZSE BALÁZS, VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ – PestiSrácok.hu, Címlapfotó: Youtube.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.