Pesti Srácok

Hamarosan pont kerülhet Geréb Ágnes ügyének a végére

Hamarosan pont kerülhet Geréb Ágnes ügyének a végére
Geréb Ágnes tárgyalás 2016.09.20. Fotó: Horváth Péter Gyula

Április 20-án hoz ítéletet a Fővárosi Törvényszék Geréb Ágnes perújítási tárgyalásán, miután kedden elhangoztak mind az ügyészi, mind pedig a védői perbeszédek. Gerébnek az ítélet kihirdetése előtt még egyszer lesz alkalma felszólalni az utolsó szó jogán. A foglalkozásától jelenleg eltiltott szülésznőt egy 2003-as és egy 2007-es tragédiába torkollott otthonszüléssel összefüggésben vádolta meg az ügyészség foglalkozás körében gondatlanságból elkövetett emberöléssel és maradandó fogyatékosság okozásával.

Bár korábban már született másodfokon egy elmarasztaló ítélet, a védelem által beszerzett új szakértői vélemények nyomán perújítást rendelt el a Kúria. Az új nyilatkozatok nyomán ugyanis elvi lehetőség van arra, hogy más ítélet szülessen az apákat a szülőszobákba elsőként „becsempésző” szülész-nőgyógyásszal szemben. Ezúttal az az eset okoz fejtörést a bíróság mellett az ügyészségnek is, amelyben egy ikerterhességben másodikként megszületett gyermek oxigénhiányos állapottal érkezett a világra, és maradandó egészségkárosodásának korai halála vetett véget. Ezek mellett tovább folyt kedden a vita a 2007. szeptemberében történt tragédiával összefüggésben is, melyben a csecsemő válla akadt el a szülőcsatornában, és a szülésznő által alkalmazott műfogás miatt megroppant a kisbaba nyakcsigolyája. Ebben az esetben a vád szerint akkor követte el a legnagyobb hibát Geréb, amikor nem alkalmazott gátmetszést, amivel kiszabadíthatta volna a gyermek vállát.

Geréb Ágnest a Pest Megyei Bíróság 2007. január 30-án hozott ítéletében bűnösnek mondta ki foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, és önálló mellékbüntetésként 3 évre eltiltotta a szülész-nőgyógyász orvosi foglakozástól. A Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében az ítélet 2007. október 26-án jogerőssé, és így végrehajthatóvá vált. Geréb Ágnes legsúlyosabb ügye volt egy 2007 szeptemberi szülés: egy műfogást alkalmazva a csecsemő nyakcsigolyái elváltak egymástól. A méhen belüli oxigén­hiány és a visszéren keresztül beadott oxitocin volt az elsődleges orvosszakértői vélemények szerint a gyermek halálának okozója. Az új szakértői vélemények azonban teljesen más kontextusba helyezték az ügyet, így új eljárás keretein belül tárgyalja Fővárosi Törvényszék a 2003-ban és 2007-ben történt tragikus eseteket. Geréb Ágnest 2012. februárjában ítélte a Fővárosi Ítélőtábla két év fogházbüntetésre, és tiltotta el foglalkozásától 10 évre. Az otthonszülést 2011- ben egy kormányrendelet alapján szabályozták.

Perbeszédében a vádhatóság képviselője hangsúlyozta, az otthonszülés magyarországi úttörőjének tartott vádlottól, mint orvostól elvárható lett volna a szakma írott és íratlan szabályainak betartása, azonban az oxitocin helytelen alkalmazásával, a gátmetszés elmaradásával és rossz műfogás alkalmazásával megszegte foglalkozásának előírásait. Az ügyész szerint mások mellett ezek vezethettek a csecsemő halva születéséhez, illetve a másik baba oxigénhiányos állapota miatti súlyos, később a halálához is vezető károsodásához. Perbeszédében a vádhatóság képviselője kiemelte: igaz, hogy a korábbi évszázadokban egy nő akár 7-10 gyereket is szült, akik közül legtöbbször csak ketten, hárman maradtak életben, azonban az orvostudomány fejlődésével elvárható, ha egy nő csak egy gyereket szül az épen és egészségesen jöjjön a világra. Felhívta a figyelmet arra is, Geréb korábbi vallomásában elismerte, hogy nem olvas jogszabályokat. Erre reflektálva hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Az ügyész sérelmezte azt is, hogy az egyik anya otthonszülését annak ellenére vállalta el Geréb, hogy több tényező alapján is veszélyeztetett terhesnek számított a nő, a másik asszony ikerterhessége pedig alapvetően intézményen belüli szülést kellett volna maga után vonjon. Azt is hangsúlyozta az ügyész, hogyha a váll-elakadásos szülésnél Geréb gátmetszést alkalmazott volna, könnyen világra segíthették volna a gyermeket és nem következik be a tragédia.

Nehéz döntés meghozatala előtt áll a Fővárosi Törvényszék bírói tanácsa (Fotó: PS/Horváth Péter Gyula)

Mindezek alapján az vádhatóság képviselője szerint az új szakértői vélemény sem befolyásolhatja oly mértékben a tényállást, ami alapján felmentő vagy enyhébb ítéletet hozhatna a bírói tanács.

Nem zárható ki a méhen belül, a terhesség folyamán szerzett oxigénhiány

A szülésznő védője azonban arra figyelmeztetett perbeszédében, 2011 előtt engedélyezett, de szabályozatlan volt az otthonszülés, az első-, illetve másodfokú perbe pedig kivétel nélkül olyan szakértőket vontak be, akik kórházban dolgoznak, így feltételehetően elfogultak is a háborítatlan szüléssel szemben. Mint azt elmondta, az új szakértői vélemény, amelyre alapozva a Kúria 2016 májusában elrendelte a perújítási eljárást, tartalmazza: nem zárható ki, hogy az oxigénhiányos állapotban világra jött baba esetében a méhen belül, a várandósság alatt szerzett oxigénhiány, illetve az annak előidézésére alkalmas fertőzés lehetősége sem. Geréb védője belekapaszkodott abba a lehetőségbe is, hogy a kiérkező mentősök is ugyanazt a műfogást alkalmazták a váll-elakadásos babánál, így tulajdonképpen nem bizonyítható az az ügyészi felvetés, a szülésnő rosszul alkalmazott műfogása miatt roncsolódott a csecsemő gerince. Az ügyvéd szerint akár még a fiatal mentőorvos is okozhatta a sérülést, hiszen életében először alkalmazta a műfogást. A vád szerint ez a sérülés akkor is a gyermek halálához vezetett volna, ha a váll-elakadás miatt nem hal bele a szülétésébe. Az elfogult és rossz szakértői vélemények figyelmen kívül hagyását és külföldi tanulmányokra hivatkozva elsősorban felmentő, másodsorban pedig enyítő ítélet meghozatalát kérte az ügyvéd a Fővárosi Törvényszék bírói tanácsától Geréb Ágnes ügyében. A per tehát április 20-án Geréb Ágnes utolsó szó jogán történő felszólalásával, majd az ítélet kihirdetéséve zárul.

Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.