Pesti Srácok

Mondvacsinált indokkal oszlatta fel a belga rendőrség a CÖF brüsszeli Soros-ellenes tüntetését

Mondvacsinált indokkal oszlatta fel a belga rendőrség a CÖF brüsszeli Soros-ellenes tüntetését

A hivatalos kezdési időpont előtt véget ért a CÖF brüsszeli tüntetése, miután a helyi rendőrség a területfoglalási engedély hiányára hivatkozva kiszorította a demonstrálókat az Európai Parlament épületének előteréből. Bebizonyosodott, hogy a magyar rendőrség jóval toleránsabban kezeli a tüntetéseket, mint a belga kollégáik, így feltehető, hogy a demokratikus Brüsszelben, mondjuk a Luxemburg téren, nem lehetne spontán diszkót sem tartani.

A Magyarországot érő, méltatlan támadások ellen szeretett volna tiltakozni az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt a Civil Összefogás Fórum, a demonstrálók között ott volt Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója, a Békemenet egyik szervezője is. A szervezet területfoglalási engedélyt is kért a hatóságoktól, de arra hivatkozva nem kapott, hogy a CEU mellett tüntetők megelőzték őket. Csakhamar meg is jelentek a rendőrök, és kiszorították a térről a magyar kormánnyal szimpatizáló tüntetőket, pedig a meghirdetett kettő órai időpontban már senki sem tüntetett a parlament épületénél. A CEU-pártiak ugyanis gyorsan felszívódtak, nyilvánvalóan csak arra szolgált a tüntetésük, hogy legyen indok a CÖF területfoglalási engedélyének elutasítására.

Csizmadia László, a CÖF szóvivője szerint kettős mércétalkalmazott a brüsszeli rendőrség, amikor a CEU-párti tüntetők megjelenését engedte, a másik oldal nagyobb létszámú tüntetőjét viszont nem.

PestiSracok facebook image

– mondta el Csizmadia, aki mindezek mellett sikeresnek mondta a tüntetést, hiszen elmondása alapján így is elérték a céljukat.

Csizmadia László CÖF-szóvivő és lapigazgatónk, Stefka István belga rendőrök gyűrűjében (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

Hozzátette, hogy a magyar rendőrség rendkívül lojálisan jár el az utóbbi idők budapesti tüntetésein, miközben Németországban, Franciaországban gyakran előkerül a spray, a gumibotok. Kérdésesnek tartja, hogy meddig lehet ezt így csinálni, véleménye szerint, ha eldurvulnak az elmúlt időkben látott jellegű tüntetések Budapesten, akkor talán át kéne vennie a magyar rendőrségnek a nyugat-európai példákat.

Csizmadia László kifejtette, hogy a tüntetés tervezettnél sokkal rövidebb lefolyása ellenére bemutatták amit szerettek volna, és holnap, George Soros látogatásakor megfelelő módon folytatják:

Vésey Kovács László, Brüsszel, fotók: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."