Pesti Srácok

Palkovics: Nincs idő várni, a pedagógushiányt ma kell megoldani, nem évek múlva

null

Húsvét előtt jelent meg egy rendelettervezet az Emberi Erőforrások Minisztériumának oldalán. Az előterjesztés megengedőbb lenne azért, hogy a pótolják a köznevelési rendszerből a hiányzó gyógypedagógusokat illetve a szaktanárokat. A tervezet értelmében bizonyos tantárgyakat az enyhe, illetve a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulóknál felsőfokú ugyanakkor gyógypedagógusi végzettség nélkül is lehetne tanítani, illetve ahol nincs megfelelő szakos tanár, ott - elfogadás esetén - felsőfokú végzettséggel, de pedagógusi képesítés nélküli szakemberek is oktathatnának. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár pénteken a LIGA szervezte konferenciáján felhozta a témát, melyet a sajtó úgy tálalt, hogy a kormány csökkenteni akarja az oktatás színvonalát. Palkovics szerint szó nincs a szakma felhígításáról, de dönteni kell, hogyan oldják meg a szakemberhiányt, és nincs idő várni. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is hasonló véleményen van, azonban reményét fejezte ki, hogy az intézkedés csak átmeneti megoldás lesz. Horváth Péter szerint a tanári egzisztencia kérdésének rendezésével lehet újra vonzóvá tenni a pályát, ehhez azonban a bérek rendezésére és kiszámíthatóságra van szükség.

A Köznevelési Kerekasztal mögött álló egy évet és munkát összegezte, valamint a jövőbeni feladatokról is beszélt Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a LIGA szakszervezetek szakmai konferenciáján, pénteken. Érintette azt a törvénymódosító tervezetet is, amelyet április 18-ig lehetett véleményezni és - elfogadása esetén - több ponton megváltoztatja a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényt. Ilyen változás lenne, hogy a jövőben

továbbá az enyhe, illetve a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulóknál "a rajzot, testnevelést, informatikát, technikát, ének-zenét, etikát és az egyes kerettantervek által tartalmilag ezekkel egyenértékű tantárgyak oktatását elláthatná

PestiSracok facebook image

Az indoklása szerint, az értelmi fogyatékos tanulók szegregált oktatásában teljes „gyógypedagógus-kényszer” van, melynek feloldása bizonyos esetekben, tantárgyak körében indokolt, hogy biztosítva legyen a megfelelő oktatás részükre is. Hasonlóan enyhítenék a pedagógushiányt a nehéz helyzetben lévő régiókban. A tervezet értelmében,

Palkovics László úgy fogalmazott, fontos feladat az iskolai szakszolgálatok további erősítése. Szeretnének minél több embert felvenni, az ehhez szükséges keretet 5 milliárddal emelték meg tavaly az egy évvel korábbihoz képest, a 2017-es költségvetésben pedig újabb 5 milliárddal növelték a szakemberhiány pótlásra szánt összeget. Azonban ez egy lassú folyamat. Hiába nőtt lényegesen a gyógypedagógia illetve a pszichológia szakra felvettek száma, még évek, mire ezek a hallgatók munkába tudnak állnak, jelezte. Addig, amíg nincsen elegendő szakember a pedagógiai szakszolgálatoknál és az iskolákban, valamilyen megoldást választaniuk kell. Nem igazak azok a sajtóban megjelent hírek, hogy a kormány csökkenteni akarja az oktatás színvonalát azzal, hogy a jövőben felsőfokú, de nem szakirányú végzettséggel rendelkező személyek is taníthatnak bizonyos ideig olyan területeken, ahol épp nincs szakember, szögezte le.

- fejtette ki az államtitkár.

Fotó: Bartos Gyula

Ezek olyan kényszer megoldások, melyeket az élet szült, reagált a PestiSrácok.hu-nak Horváth Péter. A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke is úgy látja, jelen helyzetben csak úgy lehet áthidalni a pedagógushiányt, ha könnyítenek az eddigi szabályozáson. Szerinte kétségtelen, hogy a következő pár évben még szakemberhiánnyal kell számolni. Pont emiatt érzi úgy, hogy ez még mindig a kevésbé rossz megoldás. A másik lehetőség ugyanis a kisebb iskolák bezárása és az osztály összevonások lennének, de ez csak még nagyobb ellenállást váltana ki a rendszerből. Bízik benne, hogy a törvénytervezetben leírt megengedőbb módosítások csak ideiglenesen, maximum pár évig szólnak majd és kezelni tudják a helyzetet.

- fogalmaz az NPK elnöke.

Horváth Péter hozzáteszi, a Nemzeti Pedagógus Kar folyamatosan azt kommunikálja, hogy szakember hiány van, amelyet meg kell oldani. Álláspontjuk szerint vonzóvá kell tenni a tanári pályát, mert az oktatás egy stratégiai ágazat és a jövő valóban ezen múlik. De addig, kellenek ezek a szükség megoldások, hogy ne szabálytalanul alkalmazzanak az iskolák szakembereket, teszi hozzá Horváth Péter. Az NPK elnöke több igazgatóról tud, akik azért foglalkoztatnak szabálytalanul munkavállalókat, hogy ne kerüljön veszélybe az oktatás az adott intézményben.

Önmagában jó lépésnek tartja a Klebelsberg Ösztöndíjat az NPK elnöke ugyanakkor maga az életpálya nem kiszámítható. A legnagyobb érvágás 2014-ben volt, amikor elszakították a pedagógus alapbéreket a minimálbértől, teszi hozzá.

Miért menne valaki tanárnak, ha ugyanazt a pénzt megkeresi 5 évvel kevesebb tanulással is, fogalmazott Horváth Péter. Érdeklődésünkre jelezte, egyelőre nem kaptak határozott ígéretet arra, hogy ez a közeljövőben tárgyalnának egy esetleges béremelésről, pedig a pedagóguséletpálya legfontosabb része kellene, hogy legyen a kiszámíthatóság. A minimálbérhez való igazítása a tanári béreknek egyfajta pozicionálás volt: ez 2013 szeptemberében még 180 százalék volt, ma ez 135 százalék. Ez súlyos presztízsveszteség és ez érződik azon is, hogy jelen pillanatban hányan szeretnének pedagógusnak menni, teszi hozzá Horváth Péter.

Címlapfotó: PestiSrácok.hu/Horváth Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.