Pesti Srácok

A Soros melletti kiállás volt az utolsó csepp a pohárban: kilép a Jobbikból a pomázi elnök is

A Soros melletti kiállás volt az utolsó csepp a pohárban: kilép a Jobbikból a pomázi elnök is

Csak nem akar lezárulni a kilépési hullám a balra tolódó, George Soros mellé fölsorakozó Jobbikból: ezúttal a pomázi elnök, Sarkadi Attila jelentette be, hogy minden tisztségéről lemond, és kilép a pártból – értesült a PestiSrácok.hu. Neki sem a néppártosodással volt problémája, hanem az elvtelenséggel, a teljes értékvesztéssel. Az utolsó csepp a pohárban, persze, nála is a CEU-ügy volt, amelynek során szerinte a Jobbik elvtelenül megalkudott az ellenséggel a szavazatmaximalizálásért. Sarkadi Attila kilépésének a súlyát növeli, hogy az ő irányításával Pomázon kiemelkedően jól teljesített a Jobbik: ő maga például 2014-ben legyőzte fideszes riválisát, és önkormányzati képviselő lett a településen.

Sarkadi Attila, Pest megye 3. választókerületének jobbikos elnöke, a párt pomázi vezetője hétfőn tette föl a Facebookra közleményét, amelyben bejelentette, valamennyi jobbikos pozíciójáról lemond, és kilép a pártból. Mint írta, nehéz döntést kellett meghoznia, mivel valaha nagyon szeretett a Jobbikhoz tartozni. Fölidézte, 2008-ban alapították meg a radikális párt helyi szervezetét, többekkel együtt a Magyar Gárdába is belépett. Mint fogalmazott: „Magyar, keresztény nemzeti értékeink és identitásunk ügyének radikális képviselete érdekében lettem e politikai közösség tagja. Erőnket az értékelvű politizálás és a tiszta beszéd jelentette”. Azonban ennek ma már nyomát sem látja. A jobbikos önkormányzati képviselő azt írta:

Emlékezetes, január végén a PestiSrácok.hu írta meg elsőként, hogy a Jobbik évadnyitóján egy tiltakozó petíciót adtak át Vona Gábor pártelnöknek, amelyen több tucat szervezet neve szerepelt. Ezek egyike volt a pomázi is. Sarkadi Attila hétfői közleményében arra is kitért, miért most döntött a kilépésről:

PestiSracok facebook image

A volt pomázi Jobbik-elnök ezután fölsorolta azokat az ügyeket, amelyeket szerinte már nem képvisel a Jobbik:

Végül arra is kitért: sajnálja, hogy „az egész parlamenti frakció cinkosa lett a párt vezetésének a Lex CEU kapcsán is”, mert több, általa tisztelt és a keresztény értékek talaján álló bajtársa van közöttük.

Íme, Sarkadi Attila teljes közleménye:

Nem csak Sarkadi távozik

A Facebookra kitett közlemény nyomán a kommentelők elsöprő többsége elismerését fejezte ki Sarkadi Attilának, amiért „bátran” és „gerincesen” meghozta ezt a döntést. Az egyik hozzászóló Koncz Szilvia, a pomázi képviselőtestület másik jobbikos tagja volt, aki ezt írta:

Szavaiból arra lehet következtetni, hogy ő is távozik a pártból. Így a pomázi képviselőtestületben egyetlen jobbikos politikus sem marad.

Amint arról beszámoltunk, a CEU-ügy miatt telt be végleg a pohár a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének volt vezetőjénél, Borbély Zsolt Attilánál is, aki múlt heti közleményében „nettó nemzetárulásnak” minősítette, hogy Vonáék aláírják a balliberális pártok alkotmánybírósági beadványát. A PestiSrácok.hu írta meg elsőként március végén, hogy föloszlatta magát a Jobbik nyírturai alapszervezete is a párt – szerintük – vállalhatatlan irányvonala miatt. Februárban többek között a vámosmikolai szervezet oszlatta föl magát.

Vezető képünkön Sarkadi Attila látható; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.