Pesti Srácok

Uj Péter kínosan magyarázkodva állítja, hogy bármikor leszavazhatják a Soros-féle delegáltakat

null

A Soros György emberének titulált két külföldi igazgatósági tag egyáltalán nem szólhat bele a 444.hu szerkesztésébe, ha mégis megtennék, akkor meg simán leszavaznák őket - állítja Uj Péter, az ellenzéki lap főszerkesztője a vicceskedőnek szánt, de sokkal inkább izzadságszagúra sikerült magyarázkodásában. A múlt héten a Ripost hívta fel a figyelmet arra, hogy immár két, a Soros-hálózat legbelsőbb köreihez tartozó külföldi is helyet foglal - aláírási joggal - a 444.hu kiadójának igazgatótanácsában. Uj Péter egyébként arra is büszke, hogy a Soros-féle szervezetek mellett a holland jótékonysági lottóalap, Svájc és Svédország állami fejlesztési alapjai is támogatják a “befolyásolhatatlan, zsarolhatatlan és a rendszeren kívül álló" csapatát.

Magyarázza a bizonyítványát a 444 főszerkesztője. Uj Péter egy érzelemdús, “őszinte” cikkben, könnyes szemmel kifejtette, hogy egykor az Index volt az egyik utolsó olyan orgánum, amelyik hitelesen szólhatott jobb- és baloldali olvasóközönséghez, de miután ez a vár is elesett a csillogó szemű, tiszta szívű újságíróknak nem volt más lehetőségük, csak az, hogy dezertáltak az egyre inkább oligarchahálóba kerülő Indextől, hátrahagyva hosszú évek munkáját, a biztos megélhetést, és megcsinálták a 444 nevű blogot.

- panaszolja.

PestiSracok facebook image

Uj Péter vaskos írásában azt is kifejti, hogy ők egy “befolyásolhatatlan, zsarolhatatlan, a rendszeren kívül álló csapat”, még annak ellenére is, hogy elindultak az Open Society Institute egyik pályázatán, és nyertek 50 000 dollárt egy mobilalkalmazás kifejlesztésére, de az sem számít még az emberi lélek kiárusításának, hogy a 444-et kiadó cégben kisebbségi részesedést vásárolt a Media Development Investment Fund (MDIF) nevű befektetési alap, amely fő fenntartója a nemzetközi Soros Alapítvány, azaz az OSI. (Uj Pétert megcsalhatta az emlékezete, hiszen a romantikus, 50 ezer dolláros pályázaton túl voltak nagyobb tételek is a már kitudódott támogatások között: a Mandiner.hu korábbi cikke szerint az MDIF például 500 ezer dolláros befektetéssel indított a a Magyar Jeti Zrt.-ben, azt pedig nem tudjuk, hogy azóta mennyivel száll be a kiadó évi kétszázmillió forintos büdzséjébe.)

Uj Péter szerint Sorosék és a főbb finanszírozók (a holland jotékonysági lottóalap, Svájc és Svédország állami fejlesztési alapjai) önzetlenül támogatják a blogot, hiszen céljuk, hogy “demokratizálódó társadalmakban vagy fejlődő demokráciákban a nyugati típusú, helyi hatalmi játszmáktól független újságírással próbálkoznak”.

A főszerkesztő kifejtette:

Uj Péter azzal kapcsolatban is heves magyarázkodásba kezdett, hogy a 444 kiadójának külföldi tulajdonosa két külföldi tagot is delegált a cég igazgatóságába. Kifejtette, hogy tulajdonképpen ők bármikor leszavazhatnák őket, de az igazgatóság egyébként sem szólhat bele tartalmi kérdésekbe, így valójában nem is jöhetnek szóba ebben az esetben sem külföldi érdekek.

Emlékezetes, a Ripost.hu hívta fel a figyelmet a múlt héten, hogy immár két aláírási joggal felruházott embere is ül Soros Györgynek a 444.hu-t kiadó Magyar Jeti Zrt. igazgatóságában. Az egyikük Maria Nemcová, az Open Society korábbi prágai programigazgatója, aki a Ripost szerint a Soros-hálózat legbelsőbb köréhez tartozik, és egyébként csehszlovák mezőgazdasági diplomája van. (Az Opren Society feladata a Soros-féle utópia, azaz a nyílt társadalom megvalósítása a világban, ez a szervezet a Soros-birodalom csúcsszerve és annak ökle a közéletben. A legtöbb politizáló civil szervezet a világban közvetlenül tőle kapja a támogatást.) Soros másik embere Valer Kot, aki ugyancsak aláírásra jogosult irányító, vezető tisztviselő a 444 igazgatótanácsában, és egyben megbízható kádere az üzletembernek. Ő vezeti Soros György médiafejlesztési alapjának internetes tanácsadó részlegét. Így igen nehéz elképzelni, hogy a két aláírási joggal megbízott IT-tagnak semmi beleszólása nincs a 444.hu működésébe.

Forrás: 444.hu, PestiSrácok.hu, Mandiner.hu, Fotó: Heti Válasz

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.