Pesti Srácok

Ezért pucérkodott Ózd jobbikos polgármestere: vesztegetés és cigányozás a hangfelvételen

Ezért pucérkodott Ózd jobbikos polgármestere: vesztegetés és cigányozás a hangfelvételen

Tisztázza magát Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere a sajtóban megjelent korrupciós ügyben – erre szólította föl szombati sajtótájékoztatóján Németh Szilárd a jobbikos politikust. A Fidesz alelnöke szerint az ominózus hangfelvételen az ózdi városvezető és munkatársai arról beszélnek, miként tudnának megszabadulni az egyik indulótól a város ivóvízhálózatának fejlesztésére kiírt, több mint 400 millió forintos pályázaton. Az Origo által még áprilisban közzétett felvételen vesztegetésről is szó van, de, persze, cigányoznak is.

Németh Szilárd szerint a jobbikos polgármester ezt úgy kívánta elérni, hogy érvénytelennek nyilvánítják a nekik nem tetsző pályázatot.

– fogalmazott, aláhúzva, hogy később valóban a polgármesternek kedvesebb cég nyert a közbeszerzésen. A Fidesz ezért arra kéri Janiczak Dávidot, álljon ki a nyilvánosság elé, és tisztázza például, hogy valóban ő szólal-e meg ezen a hangfelvételen, továbbá az ügyben valóban befolyásolták-e a közbeszerzést, illetve történt-e vesztegetés.

PestiSracok facebook image
Németh Szilárd a szombati sajtótájékoztatón; Fotó: Fidesz.hu

Németh Szilárd szerint a polgármesternek arra is választ kell adnia, kapott-e pénzt ennél a közbeszerzésnél, és ha igen, hány százalékot. Németh Szilárd kijelentette, „aki egyszer csinál ilyet, az általában úgy szokott lenni, hogy többször is”, ezért szerinte fontos kérdés az is, hogy történt-e ilyet eset korábban is Janiczak Dáviddal.

Polgármester pőrén

Az Origo áprilisban tett közzé egy másfél órás hanganyagot, amely 2016 október végén készülhetett az önkormányzati hivatalban, az október 23-i ünnep után. A felvételen vesztegetésről, cigányozásról, balul sikerült közbeszerzésekről és foszforral leöntött gyalogátkelőkről lehet hallani. Janiczak Dávid egyébként harmadik éve irányítja Ózd városát, a 30 éves fenegyerek tavaly óta a Jobbik alelnöke is egyben. Janiczak mellett felismerhető Fidrus Péter alpolgármester, Almási Csaba jegyző hangja is, de Bézsenyi Bernadett tanácsadó is részt vehetett az egyeztetésen. Mint ismert: tavaly szilveszterkor Janiczak Dávid teátrálisan meztelenre vetkőzött az irodájában, a pucérkodását pedig le is fotózta. A fénykép mellé írt egy egészen szürreális levelet az ózdiaknak arról, hogy őt bizony lehallgatták, a botrány miatt pedig úgy érzi magát, mint egy ruha nélküli ember. Janiczak egyébként szeret híres emberek hasonmásaival is fotózkodni. Íme, az egyik sikerültebb fényképe:

Fotó: kanadaihirlap.com

Forrás: MTI. Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.