Pesti Srácok

Összezárt a baloldal Szegeden, hogy megóvják Botkát a vagyonvizsgálattól

null

Személyeskedésbe torkolló politikai vita bontakozott ki Szegeden a képviselő-testület jogi bizottságának ülésén, ahol a hatfős baloldali többség leszavazta a Botka László vagyonnyilatkozat-tételi eljárásával kapcsolatos fideszes kezdeményezést. A DK-s bizottsági elnök szerint szakmai döntés született, Nógrádi Tibor szegedi Fidesz-elnök szerint viszont az MSZP-s polgármesternek takargatnivalója van.

A Fidesz már egy ideje tudni szeretné, milyen is valójában Botka László vagyoni helyzete, múlt csütörtökön pedig Szegeden jelentette be Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő Nógrádi Tiborral, a Fidesz helyi elnökével közösen, hogy vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményeztek a szocialista polgármester ellen. Akkor Hollik arról is beszélt, hogy Szegeden a jogi bizottság foglalkozhat ezzel a témával, s reméli, hogy a grémium baloldali többsége partner lesz ebben, az ő szavazatuk nélkül ugyanis nem kaphat többséget egy ilyen tárgyú előterjesztés, hiszen a kilencfős bizottságban hatan az MSZP, illetve a DK színeiben politizálnak.

A Szegedma.hu közlése szerint a polgármester a saját vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, valamint gyermekeinek a melléklet szerinti vagyonnyilatkozatát. Ezt a vagyonnyilatkozatot az önkormányzat erre kijelölt bizottsága tartja nyilván és ellenőrzi, azonban a polgármesterével ellentétben nem nyilvános. A vagyonnyilatkozat-tételi vizsgálat során viszont ezt is megvizsgálnák zárt ajtók mögött. Amennyiben a bizottság tagjainak valami nem egyértelmű vagy beazonosítható, akkor a bizottság felszólítására köteles a polgármester a tisztázó adatokat megadni.

PestiSracok facebook image

– közölte Nógrádi Tibor, aki szerint a szavazati arány arra utal, hogy Botka Lászlónak takargatnivalója van vagyoni helyzetéről. Szerinte kérdés az is, hogy az elmúlt hetekben napvilágra került vagyonelemeken – így a Rolex órán és a mintegy 300 négyzetméteres telken kívül – vannak-e még olyan tételek, amelyekkel a polgármester nem számolt el.

A baloldal szerint szakmailag nem megalapozott Botka anyagi helyzetének kivizsgálása

A jogi bizottság Fidesz-L.É.T-frakció által delegált külsős tagja, Német Ferenc úgy értékelt, meg sem próbáltak a beadvány tárgyáról beszélni, nem akartak azzal foglalkozni, hogy mi is szerepel, illetve hiányzik a polgármester vagyonnyilatkozatából, helyette a képviselő bizottsági tagok vagyonnyilatkozatait elemezték soronként. Megítélése szerint fenyegetések is elhangzottak, ám mivel zárt ülés volt, részleteket nem árult el Német Ferenc.

A jogi bizottság DK-s elnöke, Binszki József szerint a témáról folytatott hosszas vita személyeskedésektől sem volt mentes, de szerinte szakmai döntést hoztak azzal, hogy a többség leszavazta a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást.

– összegzett a DK-s politikus. Binszki tájékoztatott arról is, természetesen van lehetősége annak, hogy újból benyújtsák a kezdeményezést, ám szerinte sok értelme nem lenne, amíg a benyújtók kezében nincs semmi konkrétum. Hozzátette, politikai hozadéka lehet a kérdés napirenden tartásának, de szerinte visszájára is elsülhet a dolog.

Az MSZP falaz Botkának

Időközben az ügyben tartott sajtótájékoztatón Hollik István kereszténydemokrata képviselő felidézte előző héten a szegedi Fidesz frakcióvezetője vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményezett Botka László polgármester, az MSZP miniszterelnök-jelöltje ellen, mivel számos zavaros információ került elő az elmúlt másfél hónapban Botka László vagyoni helyzetével összefüggésben. Hozzátette, mivel a hétfő reggeli mivel a hétfői szegedi közgyűlésen a szocialisták leszavazták a kezdeményezést, biztosan állítható, hogy Botka Lászlónak takargatnivalója van vagyoni helyzetével kapcsolatban, és a szegedi MSZP falaz neki. Hollik szerint tisztánlátásra lenne szükség, mert továbbra sem egyértelmű, miből vásárolták azt a 25 milliós dzsipet, amivel Botka László felesége közlekedik. Kitért arra a halastóra és kertrészre is, amit Botka László szintén kifelejtett vagyonnyilatkozatából.

- mutatott rá, hozzátéve, Botka László azonban nem akarja, hogy a magyar emberek megtudják az igazságot vagyoni helyzetéről.

Botka László körül egyre sokasodnak a botrányok Szegeden, hiszen nemcsak a kivillant Rolex karórája, és a helyi jobboldal által gyanított vagyona miatt áll a bál a városban, hanem a szocialistákhoz köthető botrány, a Szeviép-ügy, továbbá a parkolási botrány miatt is.

forrás: szegedma.hu/MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.