Pesti Srácok

Szimbolikus: Nyugat-Európa vezetőinek 0, Közép-Európa vezetőinek 20 gyermekük van

Szimbolikus: Nyugat-Európa vezetőinek 0, Közép-Európa vezetőinek 20 gyermekük van

Napok óta kering az interneten egy kilences lista, amely Nyugat-Európa vezető politikusait listázza gyermekszám alapján. Nagy matematikai műveletre nincs szükség az összeadáshoz: a Macrontól Junckerig terjedő lajstromban szereplő politikusoknak 0, azaz nulla darab gyermeke van. A PestiSrácok.hu gyűjtése alapján Közép-Európa vezetői ennél lényegesen jobban teljesítenek. Igaz, a nyugatiak közül ketten nem jószántukból gyerektelenek. Az összehasonlításnak – Európa mostani krízise közepette – leginkább szimbolikus üzenete van.

Nem csak gazdasági növekedésben, hanem a fertilitási mutatók tekintetében is tetten érhető a kétsebességű Európa. Míg Nyugat-Európa vezetői Közel-Keletről és Afrikából kívánnak maguknak gyermekpótlékot adoptálni, addig a visegrádi négyek, a Közép- és Kelet-Európa államait irányító vezetők simán hozzák az átlagos gyermekszámot, a kevesebb mint kettőt, de több mint egyet. Azt, ami ugyan a lassú, de biztos népességfogyást jelenti, de legalább nyomokban emlékeztet egy életképes társadalomra. Ha a térség jelenti a vitalitást Európában, akkor azalatt azt kell érteni, ők még tudják, gyereket nem csak venni, hanem csinálni is lehet. Íme, a nyugat-európai vezetők „gyermek-teljesítménye” (annyi megjegyzéssel, hogy Theresa May szeretett volna gyermeket, de nem jött össze, Sturgeon pedig elvetélt):

Nyugat-Európa vezetőinek mérlege

És íme, a PestiSrácok.hu által „listázott” közép-európai vezetők esetében ugyanez:

PestiSracok facebook image

  • Szlovákia – Robert Fico miniszterelnök – 1 fiúgyermek.
  • Csehország – Bohuslav Sobotka miniszterelnök – 2 gyermek
  • Lengyelország – Beata Szydlo miniszterelnök – 2 gyermek
  • Bulgária – Bojko Boriszov miniszterelnök – 1 gyermek
  • Románia – Sorin Grindeanu miniszterelnök – 2 gyermek
  • Horvátország – Andrej Plenkovics miniszterelnök – 2 gyermek
  • Szerbia – Alekszandr Vucsics miniszterelnök – 2 gyermek
  • Bosznia-Hervegovina – Denis Zvizdic miniszterelnök – 1 gyermek
  • Macedónia – Nikola Gruevszki miniszterelnök – 2 gyermek
  • Magyarország – Orbán Viktor miniszterelnök – 5 gyermek

Vezető kép: storyonline.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.