Pesti Srácok

Ülj le, egyes: A momentumos Fekete-Győr András felkészületlenségére már nincsenek szavak

Gyengén vizsgázott helyismeretből Fekete-Győr András, akit egy VIII. kerületi, romkocsmában tartott lakossági fórumon kapott el az azonnali.hu. A Momentum Mozgalom első embere többek közt arról beszélt, bolti eladónak képezné át a hajléktalanokat, a nyugdíjasoknak szerinte írni és olvasni kellene tanítania a fiatalokat, az este 10-es csendrendelet pedig kíméletlen a bulizni vágyókkal szemben. Az is kiderült, a pártelnök a Rákóczi téren kívül hirtelenjében nem tud más teret megnevezni a kerületben, és az is, hogy rendszeresen járt a Nemzeti Múzeumba, no nem bérmálkozni, hanem frizbizni.

Már nem is tűnik olyan képtelen elméletnek, hogy a Momentumot titokban a Fidesz eszkábálta össze, hogy még jobban szétszalámizza az ellenzéket, legalábbis azon produkció után, amelyet a felkészültséggel és összeszedettséggel egyáltalán nem megvádolható mozgalomvezér, Fekete-Győr András produkált. A VIII. kerület egyik romkocsmájában megtartott lakossági fórumon az Azonnali.hu ültette kamera elé az elnököt, aki ezúttal szerencsére nem támadt rá és nem vonta kérdőre a tőle karnyújtásnyira ülő védtelen újságírónőt, problémakezelésben tehát mindenképpen előbbre jár már az emlékezetes origós incidens óta. És ezúttal félelmeiről sem beszélt.

Fotó: azonnali.hu

Hajléktalanok mellett, egy romkocsmából

PestiSracok facebook image

Beszélt viszont arról, hogy a VIII. kerültei alapszervezetükben máris 55-en vannak, később még azt is elárulta, hogy a helyi alapszervezet az egyik legaktívabb, szórólapoznak, fórumokat szerveznek, sőt játszótereket járnak takarítani, mivel azok „teljesen mocskosak voltak”. Az interjút készítő Bakó Bea ekkor megjegyzi, hogy a lakossági fórum helyszínválasztása „azért szép”, mert a BujdosóKerttel szemben működik a Menhely Alapítvány hajléktalanszállója. Hozzátette, az ott várakozók kérdésre ugyanakkor elmondták, még nem hallottak a Momentum Mozgalomról, és nem akartak beszámolni a helyi problémákról sem. „Pedig – hangsúlyozta Fekete-Győr András - , itt vagyunk a Bujdosóba’ mellettük”, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna a romkocsmák világában egy hajléktalan puszta jelenléte, aki nyaranként mentás-lime-os koktélokra kéreget. Fekete-Győr András az interjúban fontos helyi problémának nevezte a drogfogyasztást és a sajtóból jól ismert tűcsere programot, rövid gondolkozás után ugyanakkor hozzátette, neki jelenleg nincsenek megoldási javaslatai, mivel utóbbi szakpolitikai kérdés. Ezután gyorsan a lakhatás kérdésére terelte át a szót, amelyet szerinte szintén meg kell oldani, bár javaslatokkal nem szolgált. Elmondta viszont, hogy

Munkára fogná a hajléktalanokat

Feleke-Győr András szerint jó kerület a „nyolc”, majd hozzátette, az inkább nagyobb baj, hogy több tízezer hajléktalan van Budapesten, és ez egy nagy probléma. A mozgalmár szerint ugyanakkor azt látják, a körúton sok az Eladót keresünk-tábla, tehát az átképzéssel a hajléktalanok egy része munkába állhatna. A csendrendelettel kapcsolatban általánosságban elmondta, az este tíz órai zárás „kíméletlen” azokkal szemben, akik éjfél körül fekszenek le, főleg a bulizni, sörözni, beszélgetni vágyó fiatalokkal szemben.

Nyugdíjasok, vegyüljetek!

A nyugdíjasok problémájával kapcsolatban, akik nélkül „nemigen lehet választásokat nyerni” a mozgalom vezetője kifejtette, aktív nyugdíjasokban gondolkodnak, mivel értékes részei a társadalomnak. Véleménye szerint jó lenne, ha a nyugdíjasok írni és olvasni tanítanák a fiatalokat, és részt vennének a közterületek tisztántartásában, persze csak ha akarnak. Azt a pozitív üzenetet hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok lehetőleg vegyüljenek a fiatalokkal.

Fotó: azonnali.hu

Ülj le, fiam, egyes!

Az interjúban itt érkezik el a beszélgetés talán legkínosabb pillanatainak egyike, amikor a pártelnököt arról kérdezik, melyik térre helyezne ki ingyen wifit a kerületben. A kicsit talán túl hosszan tartó, vizsgaízű hümmögést követően Fekete-Győr végre kinyögi, hogy a Rákóczi térre, egyéb tereket azonban már nem sorol hozzá. Szintén kellemetlen pillanatok köszöntöttek a Mozgalom vezetőjére, mikor arról kérdezték, melyik a kedvenc helye a kerületben. Mikor kiderül, hogy az általa elsőként megnevezett Liliom utca már a IX. kerülethez tartozik, az Ellátó pedig a VII.-ben van, ismét kisebb izzadságszagú szünet következik a beszélgetésben, majd az elnök rávágja, hogy akkor tulajdonképpen az a kedvenc helye, ahol éppen a riport készül, a BujdosóKert. Fekete-Győr végső kétségbeesésében már majdnem bemondja, hogy a szomszédos Menhely Alapítvány környékét is szereti, de addigra megmenti a riporter azzal, hogy például a Nemzeti Múzeum is a nyolckerben van. Ezen a ponton feltámadni látszik a mozgalmár renoméja, hiszen azonnal rávágja, oda sokat jártak, sajnos azonban ezt az emelkedett pillanatot is sikerül szíven döfnie, amikor hozzáteszi,

A Momentum Mozgalom elnökének feltűnő felkészületlenségére nincsenek szavak...

kezdőkép: azonnali.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.