Pesti Srácok

"Zagyva György Gyula egy vadhajtás, de Vonánál van a metszőolló" - mondta Varga-Bíró Tamás a Polbeatben

Az engem zsidózó és családomat fenyegető Zagyva György Gyulától azért nem határolódott el Vona Gábor és a Jobbik, mert nem tud, miután az ő egyik emberükről van szó, Zagyva a Jobbiktól kapja a fizetését - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Varga-Bíró Tamás zenész, publicista, jobboldali értelmiségi, akit példátlan módon és agresszívan fenyegetett meg a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője. Varga-Bíró nyomatékosította, Zagyva egy elszabadult hajóágyú lett mostanra, de Vona úgy nyeseget vadhajtásokat, hogy nála van a metszőolló, és a pártelnök a növény Zagyva-féle vadhajtást nem kívánta levágni.

Jurák Kata és Szarvas Szilveszter kérdésére Varga-Bíró Tamás elmondta, Zagyvával sem haragban, sem háborúban nem áll, csak perben. "Akivel viszont én tényleg haragban állok, az két ember: Soros György és Simicska Lajos" - árulta el Varga-Bíró Tamás. A publicista szerint ő tettéért felfüggesztett börtönbüntetésre és közügyektől való eltiltásra ítélné Zagyva György Gyulát.

"Jól állna a Jobbik, ha Zagyva lenne az egyetlen banánhéj a pártban, amelyen Vona Gáborék elcsúszhatnak. Az igazság az, hogy a Jobbikban rengeteg olyan ember van, aki gyenge pont lehet, amely csontvázat hordoz magában" - fogalmazott Varga-Bíró. Szerinte a NAV előbb fogja elszámoltatni Vonát, mint Vona Simicskát, amúgy pedig a Jobbiknak nem lehet annyi pénze, mint amennyit az óriásplakátokért fizetnie kellett volna.

Jurák Kata és Szarvas Szilveszter kérésére a publicista más politikusokról is véleményt mondott a Polbeatben. Botka Lászlót kerítésdöntőként, Gyurcsányt Pinokkióként, Orbán Viktort vezetőként jellemezte. Juhász Péter neve hallatán visszakérdezett, hogy "az meg ki?". Hadházy Ákosról azt mondta, "minden senkit" én sem ismerhetek, Fekete-Győr András pedig Gulyás Márton legjobb alteregója. Vona Gábornak azt üzente, maradjon történelem tanár.

PestiSracok facebook image

Nézze meg a teljes beszélgetést!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.