Pesti Srácok

Az LMBT Szövetség ügyvivője a Polbeatben: "a provokáció belefér a Pride jellegébe"

A Bibliával nyilvánosan szexuális aktust imitáló Pride-résztvevők viselkedése bár nyílt provokáció, de "belefér a rendezvény jellegébe" -mondta Polbeat című műsorunkban Dombos Tamás, a Magyar LMBT Szövetség ügyvivője. Hangsúlyozta: azért is kell, hogy megmutassák magukat, mert egyébként nem tudják érvényesíteni jogaikat. A néha parázs hangvételű beszélgetésből azt is megtudhatják, miért is büszkék másságukra a melegek és ki finanszírozza tevékenységüket.

A Magyar LMBT Szövetség a Magyarországon működő leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű szervezeteket összefogó ernyőszervezet. Dombos Tamás 2012-től ügyvivője a szervezetnek, csakúgy, mint a Háttér Társaságnak, ahol 2008-tól tevékenykedik. Az aktivista közel tíz évig volt a Közép-európai Egyetem Közpolitikai Tanulmányok Központjának kutatója, ahol egyebek mellett esélyegyenlőségi témájú kutatásokat végzett, itt szerezte meg mesterfokozatát is.

A Polbeatben Stefka István és Jurák Kata beszélgetőpartnereként a melegházasságról, a Pride-ról, az egyház és a melegek kapcsolatáról is elmondta véleményét, valamint kifejtette, hogy a migrációs nyomást miért nem a magyar határkerítés, hanem Törökország állította meg. Az Auróra bezárását jogtalannak tartó ügyvivő azt is elmondta, hogy véleménye szerint a melegházasság legalizálása elleni intézkedésekkel azoktól tagadják meg a gyermekvállalás lehetőségét, akik leginkább közel állnak a tradicionális családmodellhez. Véleménye szerint ugyanis olyan emberekről van szó, akik nemi identitásban eltérnek a többségtől, de ez nem génhiba, nem hajlam és ők egyenrangú tagjai a társadalomnak.

PestiSracok facebook image

- magyarázta a "nemtelenség" jogszerűségét Dombos. A melegjogi aktivista a Bibliával nyilvánosan szexuális aktust imitáló Pride résztvevőkkel kapcsolatos kérdésre válaszában hangsúlyozta, hogy "egyébként a provokáció belefér a rendezvény jellegébe." A néha parázs hangvételű beszélgetésből azt is megtudhatják, miért is büszkék másságukra a melegek és ki finanszírozza tevékenységüket.

Köszönjük Tihanyi Rita és Susánszky Mátyás munkáját, valamint az R56 Sörözőnek a helyszín biztosítását!

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.