Pesti Srácok

Pörzse szerint a székelyek ugyanolyan tájékozatlan bunkók, mint a „belhoni” magyarok (Videóval!)

Bár régen piedesztálra emeltük a székelyeket, de be kell látnunk, hogy ők ugyanolyan tájékozatlanok, mint az anyaországi magyarok, és a zenei ízlésük is ugyanolyan katasztrofális (lakodalmas rockot hallgatnak) – erről beszélt Pörzse Sándor volt jobbikos országgyűlési képviselő a Hír TV szerda esti Szabadfogás című műsorában. Pörzse szavaiból azt lehetett kivenni, hogy szerinte a székelyek is ugyanolyan primitív bunkók, mint az anyaországi magyarok.

Viszonylag régen (körülbelül egy hónapja) rúgott bele utoljára az erdélyi magyarokba valamelyik jobbikos, úgyhogy már csodálkoztunk is, hol késik az éji homályban az újabb üveggyöngyös hasonlat, székely-szapulás Vona Gábor valamelyik sameszától. Bár az is igaz, hogy a közbenső időszakot sem töltötte tétlenül a párt: a fideszes nyugdíjasok kollektív gyalázása, majd a botrány miatti kármentés jelentős erőket vont el az egykori radikális, jelenleg a balliberális oldal felé sasszézó alakulattól. Ám most, hogy végre lezárták a nyugdíjasügyet, talán úgy gondolták, ideje ismét belerúgni valakikbe, és hát miért ne a székelyek legyenek azok, hiszen 2014-ben volt képük egyemberként a Fideszre szavazni.

Tehát a székelyek is ugyanolyan tájékozatlan, lakodalmas rockot hallgató bunkók, mint az anyaországi magyarok – gyakorlatilag így foglalható össze Pörzse verbális ámokfutása, ami egyébként semmiben sem különbözik egy szokványos ballib magyargyalázástól.

PestiSracok facebook image

Igazi szélkakas

Persze, túlzottan azért nem lepődtünk meg Pörzse sértésein, elvégre csinált ő már sok mindent eddigi pályafutása során, meg mindannak az ellenkezőjét is. Sportriporterként tűnt föl 1989-ben, ám 1994-ben már a Fidesz kampányzáró buliján lépett föl az egykori Budapest Sportcsarnokban. Innen egy csekély, 180 fokos fordulattal jutott el az MSZP 1998-as, terézvárosi kampányzáró bulijára (lásd alábbi képünket). Majd egy újabb vargabetűvel 2002-ben máris a Fidesz közeli Hír TV-ben kötött ki, onnan az Echo TV következett, 2010-ben pedig már a Jobbik színeiben jutott be a parlamentbe, ahol 2014-ig országgyűlési képviselő volt. Idén februárig ő volt a jobbikos Barikád magazin főszerkesztője, újabban pedig a(z immár Jobbik közeli) Hír TV-ben osztja a kormányt, illetve a székelyeket.

Pörzse ezen a képen éppen az MSZP terézvárosi képviselőjelöltjének, Bársony Andrásnak kampányol 1998-ban; Forrás: Válasz.hu

Pörzse Sándor fölbukkant Gulyás Márton elhíresült júniusi videójában is, amelyben balliberális figurákkal (Misetics Bálint, Gálvölgyi János, Törley Katalin), egy hozzá hasonló szélkakassal (Csintalan Sándor) és egy egykori szkinheddel (Zagyva György) együtt új, arányos választási rendszert követelt.

Pörzse vendégszereplése Gulyás Marci videójában; Fotó: PS/Youtube

Előzőleg Vona keresztfia sértette vérig az erdélyi magyarságot

Pörzse magyargyalázása nem új jelenség a pártban. Előzőleg, még áprilisban Szotyori-Lázár Zoltán, a Jobbik szolnoki elnöke (ma már csak alelnöke) rontott neki az erdélyi magyarságnak a Kádár-érából ismert, hónaljszagú, proletár stílusban. Nagy botrányt kavart Facebook-bejegyzésében a következőket írta:

Díszletnek azért jól jön: Szotyori-Lázár Zoltán egy Nagy-Magyarország-molinó előtt pózol; Forrás: Facebook

Az eset után Szotyori-Lázár egy sajtótájékoztatón elnézést kért az erdélyi magyarok becsmérléséért. Ráadásul az üveggyöngyös sértegetés kapcsán Dobos Zoltán, a Jobbik sajtófőnöke a PestiSrácok.hu-nak akkor azt nyilatkozta:

Az állítólagos megbánás dacára szűk egy hónappal ezelőtt, augusztus végén Szotyori-Lázár újra előszedte az üveggyöngyös hasonlatát, és azt írta az interneten:

Tehát Szotyori-Lázárnak nem sikerült megértenie, hogy az üveggyöngyös hasonlat nem azért aljasság, mert a Fideszre, vagy Orbánra nézve sértő, hanem mert az erdélyi magyarokat kollektíven agyhalott zombiknak tekinti, akiknek a lojalitása, szavazata megvásárolható.

Már vicc is született

Az újabb jobbikos magyargyalázás megihlette Varga-Bíró Tamás zenész-publicistát is, aki egy saját bonmotba ágyazva üzente meg Pörzsének és Szotyori-Lázárnak, miért lenne a saját szempontjukból célszerű, ha mostanában elkerülnék Székelyföldet, de talán egész Erdélyt is. Jó messzire.

Forrás: Varga-Bíró Tamás FB-oldala

Videó: Kiállunk Orbán Viktor mellett Facebook-oldal/HírTV. Vezető képünkön Pörzse Sándor látható egy korábbi Szabadfogás-adásban; Fotó: PS/HírTV

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.