Pesti Srácok

Diplomájával zsarolhatott egy hallgatót a Szegedi Tudományegyetem volt dékánja

Diplomájával zsarolhatott egy hallgatót a Szegedi Tudományegyetem volt dékánja

Diplomájával zsarolhatta meg a Szegedi Tudományegyetem mérnöki karának volt dékánja, Keszthelyi Szabó Gábor az egyik hallgatóját - ez derül ki egy, a PestiSrácok.hu-hoz eljutott hangfelvételből. A tavaly nyáron készült felvételen az egykori dékán azzal fenyegette meg a helyi hallgatói önkormányzat volt vezetőjét, ha nem úgy szavaz, ahogy ő kéri, akkor veszélybe kerül a diplomája.

A Pesti Srácok birtokába került hangfelvétel tanúsága szerint Keszthelyi Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem mérnöki karának volt dékánja még hivatali idejében azzal fenyegetett meg egy volt HÖK-ös hallgatót, ha nem úgy szavaz, ahogy kéri, lehet, hogy nem fog diplomát kapni. A történet még 2016 nyarára nyúlik vissza, amikor a mérnöki karon gólyatábori megbeszélést folytatott Keszthelyi Szabó, V. Orsolya, a kar hallgatói önkormányzatának korábbi vezetője, valamint három további szereplő a dékáni irodában. A megbeszélésen Keszthelyi az ott lévők jelenlétében azzal fenyegette meg V. Orsolyát, ha Török Márk EHÖK-elnökre szavaz(nak) a HÖK tisztújításán, veszélybe kerül a diplomája.

A birtokunkban lévő hangfelvételen többek között a következő párbeszéd volt hallható:

Keszthelyi Szabó Gábor dékán:

PestiSracok facebook image

V. Orsolya egyetemi hallgató, kari HÖK-elnök:

Keszthelyi Szabó Gábor:

Az esettel kapcsolatban felhívtuk V. Orsolyát is, aki megerősítette az említetteket:

Az üggyel kapcsolatban kerestük Keszthelyi Szabót is, de írásban feltett kérdéseinkre egyelőre nem válaszolt.

Nem először fenyegetőzött Keszthelyi

Keszthelyitől nem áll messze a fenyegetőzés, anno, amikor még rektori pozíciót töltött be, a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi mezőgazdasági karának ex-főigazgatóját, Mucsi Imrét is megfenyegette, és idő előtt felmentette a pozíciójából arra hivatkozva, hogy elérte a nyugdíjkorhatárt. Mucsi főigazgatói megbízása 2007. június 30-áig szólt, ám Keszthelyi Szabó Gábor ennek ellenére 2006. december 19-i keltezésű levelében már másnaptól megszüntette a közalkalmazotti jogviszonyát:

-nyilatkozta a helyi sajtónak Mucsi, aki pár nappal az eltávolítása előtt összdolgozói értekezletet akart összehívni, amelyenmelyen szó esett volna a kar jövőjéről, és kari tanácsi tagokat választottak volna. Előző este azonban felhívta Szabó Gábor közeli munkatársa, és a nevében gyakorlatilag megfenyegette, számon kérte, milyen jogon hívta össze az értekezletet.

Érdekes információ lehet, hogy a 2010-ben leközölt oktatási tárca honlapján nyilvánosságra hozott rektori bérlista alapján az Index.hu készített egy összeállítást, amelyből kiderült, a legjobban kereső egyetemi vezető a Szegedi Tudományegyetem akkori rektora, Keszthelyi Szabó Gábor volt három és fél milliós havi keresettel.

Vezető kép: alfahír.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.