Pesti Srácok

Elfelejtették elszámoltatni Demszky egykori, luxusingatlanokat felhalmozó bizalmasát

Elfelejtették elszámoltatni Demszky egykori, luxusingatlanokat felhalmozó bizalmasát

Továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoz Demszky Gábor egykori budapesti polgármester volt főtanácsadójának, Mesterházy Ernőnek Balin található luxusingatlanjai ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – értesült a PestiSrácok.hu. Az már régóta tudható, hogy Demszky legközvetlenebb bizalmasának öt önálló luxusvillából álló pihenőkomplexuma van az egzotikus szigeten, azonban azt négy és fél év után sem sikerült kiderítenie a hatóságoknak, hogy az ingatlanokat milyen pénzekből vásárolta, annak ellenére, hogy a sajtóban néhány éve kipakoló "táskás ember" szerint Mesterházy a szocialista kormányok idején korrupciós pénzekből részesülhetett.

December 22-éig hosszabbította meg Demszky Gábor egykori bizalmasának, Mesterházy Ernőnek a Balin található luxusvillaparkja ügyében folytatott nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Kovács Katalin, a főügyészség helyettes szóvivője. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága még 2013. március 12-én rendelt el költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt nyomozást, mivel felkeltette az érdeklődésüket, hogy Demszky egykori jobbkeze a nyaralókomplexumát milyen pénzekből vette. A Privát Kopó még 2014 novemberében írta meg, hogy a villapark Seminyak üdülőparadicsomban található, az „ékszerdobozt” pedig Mesterházy egy olasz üzletembertől vásárolta, még 2009-ben. A Seminyak üdülőparadicsomban lévő villák egyenként 3-4 szobásak, mindegyikhez úszómedence tartozik. A villapark része egy úgynevezett kiszolgáló főépület, amelyben étterem és bár üzemel, valamint egy szórakoztató ház, billiárdasztalokkal és moziszobával. A luxusingatlanról nagyméretű képeket ITT találhat.

Korábban a NAV, egy ideje pedig az ügyészség vizsgálódik Mesterházy villaparkja ügyében. Fotó: pestiriport.hu

Mesterházy négy és fél év után sem gyanúsított

PestiSracok facebook image

Úgy tudjuk, a nyomozás során korábban a NAV több tanút is arról faggatott, hogy tudomásuk szerint Mesterházy milyen pénzből vásárolta a Balin található luxuskomplexumot. Az adóhivatal munkatársait a nyomozás elején az is érdekelte, hogy azokat a fotókat, amelyeket a Mesterházy-ingatlanokról a Privát Kopó közzétett, ki készítette. Korábbi értesüléseink szerint egy a Mesterházy-kört jól ismerő, olyan bizalmi személyről van szó, aki többször is együtt nyaralt a volt főtanácsadóval Balin, és aki feltáró, minden részletre kiterjedő tanúvallomást tett a nyomozóknak. Az ügyet három évvel a vizsgálódás elrendelése után a Legfőbb Ügyészség végül elvette a NAV-tól és a mentelmi joggal védett személyekkel szemben is eljáró Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF) bízta meg a nyomozás folytatásával. A felettes ügyészség semmivel nem indokolta meg a döntését, igaz, ezt nem is kell megtennie, ráadásul a Legfőbb Ügyészség bármikor határozhat úgy, hogy a KNYF-el nyomoztat, nem csak akkor, ha politikushoz vezetnek a szálak. Egy azonban tény: a váltás évekkel elnyújtotta a már így is hosszú ideje tartó eljárást. A nyomozás ugyanis már négy és fél éve tart, de a feltételezések szerint mesés vagyont összeharácsoló Mesterházyt vagy más személyt még nem sikerült a hatóságnak meggyanúsítania. Ahogy arról sem tud még semmit a nyilvánosság, hogy Mesterházynak honnan volt annyi pénze az üdülőkomplexum megszerzésére.

Mesés környezet Balin. Fotó: pestiriport.hu

Korrupciós pénzek a politikai elit pénzcsinálóinak

Ennél a pontnál fontos megjegyezni, hogy a Privát Kopónak korábban megszólalt egy úgynevezett „táskahordó” , aki név szerint említette Mesterházy Ernőt. Szerinte a városháza korábbi „fantomja” korrupciós pénzekből részesülhetett. A férfi állítása szerint a szocialista kormányok idején saját maga pénzzel telerakott táskákat hordott a politikai elit „pénzcsinálóinak” annak érdekében, hogy a Strabag osztrák óriásvállalat tehesse rá a kezét a közbeszerzési eljárásokban meghirdetett építőipari beruházásokra. A pénzhordó elmondása szerint ott volt olyan „érdekegyeztető” megbeszéléseken, amelyen a politika pénzcsinálói, köztük Mesterházy Ernő egyik bizalmi embere arról konzultáltak, hogy milyen arányban részesülnek a vesztegetési pénzekből – írta a bűnügyi portál, hozzátéve, hogy a "táskás ember" tudott olyan, az M6-os autópálya projektjéhez tapadó hárommillió eurós korrupciós pénzről is, amely „kizárólag a balliberális érdekkörök jussa volt”. Annyit persze mindenképp meg kell jegyezni, hogy a bizalmi ember a Privát Kopónak említést tett a fideszes körökhöz juttatott pénzekről is, de annak részleteiről nem rendelkezett pontos információkkal. A „táskahordó” a portálnak elmondta, hogy rálátott a 4-es metró beruházásra is, ám ennél a projektnél szerinte hárommillió eurónál lényegesen nagyobb összeg vándorolt bizonyos érdekkörök zsebébe. Szerinte ki volt adva az utasítás, hogy mekkora összegeket kellett beépíteni a projekt kivitelezési árába.

A Seminyak üdülőparadicsomban lévő villák egyenként 3-4 szobásak, mindegyikhez úszómedence tartozik. Fotó: pestiriport.hu

A BKV-botrányt is megúszta

Demszky Gábor volt budapesti főpolgármester személyes bizalmasát néhány hónapja még a Hagyó-ügy másodrendű vádlottjaként folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta a Központi Nyomozó Főügyészség, végül azonban bizonyítottság hiányában, jogerősen felmentette a bíróság. Persze az ügy fővádlottjának, Hagyó Miklósnak sem kellett börtönbe vonulnia, mivel a volt főpolgármester-helyettes megúszta egy felfüggesztettel.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.