Pesti Srácok

Identitáriusok vallomása: Orbán példát mutatott, Magyarországon a baloldal nem győzhet többé

null

Először tartott ma közös sajtótájékoztatót Magyarországon a Defend Europe Mission és a Génération Identitaire (Identitás Generáció), amelynek egyik vezetője, Jean-David Cattin is ellátogatott hazánkba. Az aktuális migrációs problémák mellett az eseményen a szervezetről, a határkerítésről és Orbán Viktorról is szó volt. A két szervezet képviselői leszögezték, ők nem egy párt, és soha nem is lesznek az, viszont mindig a jobboldali értékek mentén végzik majd a tevékenységüket. Hangsúlyozták, egyik legfőbb céljuk, hogy a baloldal soha ne nyerhessen többet hazánkban. Arra is fény derült, hogy az Identitás Generáció sokkal erősebb, mint azt sokan gondolják.

– hangzott el október 22-én a a Defend Europe Mission és a Génération Identitaire sajtótájékoztatóján, amit először szerveztek Budapesten.

Jean-David Cattin, a szervezet egyik vezetője elmondta, nem azért jött létre Franciaországban ez a mozgalom, mert úgy érezték, hogy ők tudják megoldani a problémát, hanem azért, mert nekik volt éppen lehetőségük rá, hogy elindítsák azt. A szervezet azóta rengeteg európai országban jelen van, és egyre erősödik.

PestiSracok facebook image

A szervezet vezetője azt is hozzátette, júliusban volt a mélypontja Nyugaton a migrációs válságnak, amikor az NGO-k és a csempészek segítségével rengeteg migránst szállítottak Európába, akiket a Defend Europe sikeresen ki is mentett a veszélyből. Jean-David Cattin örömét fejezte ki, hogy augusztus óta, hála nekik és a líbiai kormányra nyomást gyakorló hatóságoknak, már alig halnak meg a Földközi-tengeren.

- mondta.

A PestiSrácok.hu rákérdezett, nem tartanak-e attól, hogy Franciaországban a nemzeti értékeken kívül mindenre nyitott Emmanuel Macron minden eszközzel megpróbálja majd a szervezetet és annak tagjait ellehetetleníteni. Jean-David Cattin elmondta, tulajdonképpen folyamatosan ezt teszik, de nem fogják hagyni magukat.

PS-beszélgetés Jean-David Cattinnal. Fotó: Identitás Generáció Magyrország

Ingrid Weiss az osztrák mozgalom aktivistája is felszólalt. Elmondta, Ausztriában 2012-ben alakult meg a szervezet néhány egyetemista összefogásával, ma azonban már több száz aktivistájuk van, és egy nagyon széles támogatói bázissal is rendelkeznek. Ausztriában véleménye szerint már nagyon nagy szükség volt egy ilyen mozgalomra.

– mondta.

Hozzátette: az identitárius mozgalom társadalompolitikai diskurzus keretein belül szeretne változtatni a dolgokon.

Magyarországon is egyre nagyobb a mozgalom

Magyarországon ez egy nagyon fiatal szervezet. Véleményük szerint a magyar társadalom megfáradt már a mindenféle mozgalmakban, de igény lenne mégis valamire, amiben hihetnek az emberek. A magyarországi ág pár tíz tagot foglal magába jelenleg, a központja pedig egyértelműen Budapest. A szervezet jelenlegi tevékenysége a szórólapozásban, a vitaestek szervezésében, valamint a molinózásban merül ki, de ez még csak a kezdet. A szervezet szóvivője elmondta, akkor lesz vége, ha a lakosság nem kérdőjelezi meg többé a határkerítés fontosságát.

Szóba került a romániai határkerítés is. Ezzel kapcsolatban – ahogyan azt már korábban a szervezet magyarországi képviselői elmondták a PestiSrácok.hu-nak – hangsúlyozták, elsősorban Orbán Viktor azon ötletét támogatják, amely szerint a román külső határra kellene védelem, de ha ez nem tud megvalósulni, akkor támogatják azt is, hogy a román-magyar határon épüljön határfal, bár ez elválasztaná tőlünk a határon túl élő magyarokat.

Újságírói kérdésre a szervezet megerősítette, a mozgalmat az alapítvány és tagjai finanszírozzák.

A rendezvény nem volt feszültségmentes

A sajtótájékoztatón egy baloldali újságíró mindenképpen bele szeretett volna kötni a szervezetbe, és megkérdezte, hogy Orbán Viktor-e a mozgalom ikonikus miniszterelnöke. Természetesen nem tagadta le egyik résztvevő sem, hogy szimpatizál a magyar miniszterelnökkel, mondván: Orbán az a politikus, aki példát mutatott a többi európai vezetőnek azzal kapcsolatban, hogy mit kellene tenni a migrációs válság közepén. A két szervezet szerint a baloldal nem győzhet többé Magyarországon.

A Defend Europe és az Identitás Generáció szerint Orbán Viktor példát mutatott – Fotó: Identitás Generáció

A rendezvényen az ABC News stábja is tiszteletét tette, akik kérdéseikkel mindenképpen össze akarták mosni Orbán Viktort az Identitás Generációval és a neonácikkal. Ez persze nem sikerült, de biztosan sikerül majd úgy csavarni a mondatokat, hogy abból az jöjjön le, hogy mégis az egész jobboldalnak köze van a Harmadik Birodalom eszmerendszeréhez, ami persze ha akarna sem tudna távolabb állni a valóságtól.

A rendezvényre ellátogatott az Erő és Elszántság sajtóreferense is (meghívott vendégként), akit a szervezők azért küldtek ki, mert az ABC News egy magyar, baloldali újságíróval karöltve megjegyezte, néhány évvel ezelőtt a férfi állítólag karlendített. Bár az Identitás Generáció elhatárolódik ezektől a dolgoktól, valószínűleg mégis megpróbálnak majd rájuk húzni emiatt is valamit. Hiába, ha nincs fogás és nincs történet, akkor csak jelentéktelen dolgokon lehet lovagolni.

Vezető kép: Identitás Generáció Magyarország

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.