Pesti Srácok

Marton László bocsánatot kért azoktól, akiket „nehéz helyzetbe hozott”

Marton László bocsánatot kért azoktól, akiket „nehéz helyzetbe hozott”

"Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket" – írta közleményében Marton László, a nemrégiben több színésznő által szexuális zaklatással megvádolt rendező. Az eset kapcsán felmerült, Eszenyi Enikő, a Vígszínház színigazgatója is tudhatott Marton zaklatásairól, kvázi "falazhatott neki". Verebes István az ATV-ben ugyanakkor arról beszélt, részvéte továbbra is a megvádolt rendezőé, akinek tiszteletben tartja munkásságát. Mint felidézte, Marton vagy öngyilkos lesz, vagy belehal a történésekbe.

Marton László közleményében arról ír, az elmúlt napokban napvilágot látott, személyét érintő hírek „mindent összetörtek” körülötte. Nem kímélték sem a családját, sem a munkáját, sem saját magát. mint hozzáteszi, egész életében teremteni, alkotni és átadni igyekezett, mindez most megsemmisült, olyan – nagyrészt névtelen – közlések alapján melyekben egyoldalú értékelések is találhatók. Úgy fogalmaz,

Marton László hozzáteszi,

PestiSracok facebook image

A rendező hozzáteszi, továbbra is a Vígszínház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendelkezésére áll, hogy annak vezetői meghallgassák rendezői és tanári működésével kapcsolatban a társulat tagjait, a színház dolgozóit, valamennyi volt és jelenlegi tanítványát.

Kiírom magamból, mert belehalok

Emlékezetes, Sárosdi Lilla színésznő egy FaceBook-bejeyegzésében csatlakozott a #meetoo-kezdeményezéshez, amelyet Harvey Weinsten amerikai rendező zaklatási botránya indított el a világhálón. A Magyar Narancsnak adott interjújában később arról beszélt, véletlenül látta meg Marton Lászlót az utcán, és akkor kavarodott fel benne a múlt, és a Weinnstein-botrány hatására úgy döntött, a nyilvánosság előtt is felvállalja a vele történteket. Mint fogalmazott, „kiírom magamból, mert belehalok”.

Sárosdi Lilla; Fotó: szinhaz.org

Marton benne volt Sárosdi haragjában

A színésznő hozzátette, bár Facebook-bejegyzésében még Marton László nevének említése nélkül beszélt a zaklatástól, az eset mindaddig feldolgozhatatlan marad a számára, amíg „nem lehet nyilvánosan kimondani, és az áldozatot ne fogadja be, az elkövetőt nem veti ki magából a közösség”. Véleménye szerint név nélkül az eset csak olyan sejtés marad, amelyet „nem érzünk át eléggé”, és esetleg olyanok is rossz hírbe keverednek, akik ártatlanok.

– hangsúlyozta Sárosdi Lilla. A színésznő szerint az eset egész életében elkísérte, benne volt egész lényében, bizonytalanságaiban, haragjában, indokolatlan dühkitörtéseiben. Arról is beszélt, nem bánna egy rágalmazási pert, mert akkor „mindenki számára világossá válna, hogy a bűnökért felelni kell”.

Eszenyi Enikő falazott Martonnak?

Eszenyi Enikő, a Vígszínház színházigazgatója egy hírlevélben írta az esetről, ahol úgy fogalmazott, „35 éve dolgozom a Vígszínházban, amelynek 2009 óta vagyok az igazgatója, ez idő alatt nem értesültem ilyen, vagy ehhez hasonló esetről”. Fáy Miklós publicista az ATV-ben ugyanakkor arról beszélt, Eszenyi közleménye hamis, hiszen van egy közös ismerősük, aki beszélt az igazgatóval Marton zaklatásairól. Felidézte, „Eszenyi Enikő akkor azt mondta, hogy ő maga a kivétel, akit Marton nem környékezett meg”, hozzátéve a tisztázás kora nem kezdődhet egy hazugsággal.

Eszenyi Enikő és Marton László; Fotó: nyugatifeny.hu

Esendőek vagyunk

Verebes István az ATV Egyenes beszéd című műsorában már korábban is megvédte Marton Lászlót. Nemrégiben ugyanakkor ismét kételyeit fogalmazta meg az esettel kapcsolatban, mondván nem érti, a nyolc megszólaló nő, akiket az évek során állításuk szerint a rendező inzultált, miért csak most álltak a nyilvánosság elé. Hozzátette, szolidaritást érez minden zaklatást elszenvedett nővel, vagy férfival, részvéte és együttérzése ugyanakkor továbbra is a rendezőé akkor is, ha igazak az ellene felhozott vádak.

Verebes az interjúban felidézte, hogy hétfőn találkozott egy kávéházban a rendezővel, akit már ötven éve ismer, bár nem barátok. Hozzátette, Marton „vagy öngyilkos lesz, vagy meghal ettől”, és nem érti, az emberek mit akarnak ezek után a rendezőtől. Róna Egon műsorvezető erre fölvetette, hogy az emberek feltehetően egy nyilvános bocsánatkérést várnak a rendezőtől. Verebes erre úgy reagált, egy ilyen helyzetben az ember nem biztos, hogy a bűneiről képes a nyilvánosság előtt beszélni. Mint hozzátette, a bulvársajtó által generált „habzásban” valószínű, már soha nem derül ki az igazság. Véleménye szerint ráadásul Sárosdi Lilla vádjai szürreálisak, és idegenek Marton László általa megismert személyiségétől. Verebes szerint különben Sárosdi Lilla kiállása miatt hasonló meghurcolásban részesül, mint marton. A beszélgetés során Verebes azt is kiemeli, tisztelni kell a rendező teljesítményét, és az nem lehet megoldás, hogy leveszik a darabjait a színpadról, mert attól nem fog semmilyen erkölcsi tisztulás bekövetkezni. Véleménye szerint, ahogy Kiss László úszóedző, úgy Marton bocsánatkérése sem változtatna semmit.

Forrás: OS/atv.hu/index.hu; kezdőkép; zoom.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.