Pesti Srácok

Nagy Ervin: "Botka bukásával Gyurcsány győzött"

Nagy Ervin: "Botka bukásával Gyurcsány győzött"

Kinevették, sőt gúnyolódtak Nagy Ervin politológus június végén megjelent publicisztikáján, amiben Botka László őszi bukását prognosztizálta, mégis neki lett igaza: Botka hétfő délelőtt lemondott az MSZP miniszterelnöki-jelölt posztjáról. Portálunk villáminterjút készített Nagy Ervinnel, amiben egyebek mellett arról is kérdeztük a politológust, véleménye szerint ez a döntés hogyan színezi majd át a politikai palettát az ellenzék oldalán.

Nagy Ervin politológus szerint "Botka László miniszterelnök-jelöltségében már annak születésekor kódolva volt a bukás." Mint mondja: Botka szegedi polgármesterként kevésbé volt ismert az országos politikában, ezért a felbukkanásakor tapasztalható népszerűség-növekedés ennek volt köszönhető. Már akkor jól körvonalazódott: csak a személyes támogatottsága emelkedett, a szocialistáké nem.

Nagy Ervin hozzáteszi: Botka László nem volt a saját maga ura, pedig ő azt gondolta, hogy képes rá.

PestiSracok facebook image

A politológus úgy véli: "Botka egyfajta kísérlet volt, ő pedig elhitte, hogy sikerülhet neki győzni." Nagy Ervin szerint a múlt héten tett ajánlat a baloldali összefogásra "egy utolsó, kétségbeesett próbálkozás volt" Botkától, aki morálisan próbált jó színben feltűnni azzal, hogy az ellenzéki összefogás felé nyitott.

Nagy Ervin hozzáteszi: "Botka nem volt képes arra, hogy új tartalommal töltse meg az MSZP politikáját, taktikái tévedésen alapultak, emellett képtelen volt olyan politikai eszmét megfogalmazni, ami nem a baloldali demagógiát hozta volna". A politológus úgy véli: Botka mai nyilatkozata egy kétségbeesett embernek a gyűlölködése, a Fidesz-maffia gondolatát pedig egyenesen abszurdnak tartja.

Az MSZP következő lépése Nagy Ervin szerint az lesz, hogy a párt felállít egy olyan embert- akár Kunhalmi Ágnest vagy egy fiatal politikust-, aki Gyurcsány felé barátságosabban lép fel. A politológus kiemeli: Botka bukásával Gyurcsány Ferenc előtt nyílik meg az út.

Az ellenzéki összefogással kapcsolatban Nagy Ervin kifejtette: sokáig úgy gondolta, hogy a Jobbik is részt vesz majd a látványos ellenzéki összeborulásban, de most már inkább a háttér-megállapodást tartja valószínűbbnek, mint ami már Szentendrén, Salgótarjánban is észrevehető volt. A politológus szerint az ellenzék célja az, hogy olyan eredményt tudjanak elérni az országos választásokon, ami alapján a Fidesz nem tud önállóan kormányt alakítani.

PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.