Pesti Srácok

Hazugsággal, becstelen lejáratással kampányol az ellenzék Veszprémben

Hazugsággal, becstelen lejáratással kampányol az ellenzék Veszprémben

Az ellenzéki média és a baloldali támogatással mandátumot nyert álfüggetlen veszprémi képviselő bemutatta, mi az a kettős mérce és történelmi mélypontra süllyedt. Kész Zoltán néhány napja a megkárosított diákok kifizetésére azzal az érveléssel mondott nemet, hogy az országgyűlés nem bíróság és nem mondhat ítéletet egy büntetőügyben. Alig három nappal később egy olyan ügyben mondott ítéletet, rákontrázva a Simicska médiabirodalom hazugságaira, amiben még csak nyomozás sem volt. Simicska médiaműhelyei, majd Kész Zoltán a szenzációs híreket megosztva és szponzorált hirdetésben kommentálva odáig merészkedett, hogy a rendőrség szavait kiforgatva, megmásítva konkrétan bűnözőnek mondja ki a veszprémi fideszes alpolgármestert. Még arra sem voltak tekintettel, hogy az önkormányzati politikus a közelmúltban élt át családi tragédiát.

Az alaptörténetről - ami annyira helyi ügy és annyira piti, jelentéktelen, hogy máskülönben nem is érdekelné az országos közvéleményt - röviden csak azért vázoljuk fel, mert tökéletesen mutatja a módszert, mennyire lelketlenül, eszközökben nem válogatva támad összeborulva az ellenzék.

Még ha egyébként úgy tűnhet, távol áll egymástól Veszprém térségében a szélsőjobb és ballib ellenzék, vannak ügyek, amik elfeledtetik a különbözőségeket és egy dudát fújnak, pláne ha közös a cél. Ha kormánypárti politikus lejáratásáról van szó, örömmel fog össze és segíti egymást az MSZP, a DK, a balról jött de sehova se tartozó Kész, na meg a Jobbik médiája, a Veszprémben trónoló Simicska média apraja-nagyja.

Nem akarták megsarcolni a helyi vállalkozót

PestiSracok facebook image

Az alaptörténet egy 2010-es veszprémi ingatlanügylet. A város értékesített egy ingatlant egy helyi vállalkozónak, fejlesztési kötelezettséggel, 12 hónapon belül. Közben módosult az ingatlant érintő rendezési terv, és mire a kivitelező elkezdhette volna a beruházást, beköszöntött a tél. Az időjárás sem volt kegyes a vállalkozóval, egyszóval a vállalt építkezést késve tudta befejezni. Az önkormányzat - tekintettel a beruházón kívülálló okokra - nem kötelezte milliós kötbérre a helyi vállalkozást, amely egyébként is kiváló kapcsolatot ápol a várossal, helyben fizet adót és korábbi munkák során soha nem volt rá panasz.

Több mint 5 év elteltével gondolt egyet a Demokratikus Koalíció helyi képviselője, és óriási lufivá fújta az ügyet, hogy legyen amivel a kampány idején a korábban pártjuk által is támogatott Kész Zoltán eljátszogathat. Katanics Sándor büntető feljelentést tett és 10 milliós költségvetési csalásról beszélnek. Városházi forrásaink szerint még ha ki is vetették volna a kötbért, ami a rendezési terv módosítás miatt nem lett volna jogos és tisztességes - akkor is alig több mint 3 millió forintot kérhettek volna.

A minap a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, ahová került az ügy, megküldte a választ az érintetteknek, amelyben az áll, hogy szándékos bűncselekmény esetén hűtlen kezelés felmerülhetne, de mivel annak az elévülési ideje öt év, a nyomozást érdemi vizsgálat nélkül megszüntették.

A Simicska médiabirodalom és Kész Zoltán ítélt a bíróság helyett

És most térjünk vissza a Czeglédy ügyre: Gyakorlatilag a komplett baloldal, szimpatizánsaik azt szajkózzák, hogy diákok és nyugdíjasok kifizetetlen bérek miatti kártalanításának megszavazásával a Parlament ítéletet mondott a bíróság helyett az MSZP-s politikus, ügyvéd fejére. Pedig mindössze azt mondták ki - mert ennek semmi köze ahhoz, hogy végül mit mond ki a bíróság - hogy aki dolgozott, annak jár érte a fizetés, és nem évek múlva amikor vége lehet ennek a büntető eljárásnak, hanem már most is késő, hiszen májusi, júniusi bérekről van szó.

Szögezzük le, Czeglédy Csaba és társai 3 milliárdos bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúsítottjai, akiknek előzetes elzárást is szükségesnek látta a bíróság. Ezt a Czeglédy Csabát, és ezt a bandát ajnározza, védelmezi, támogatja a baloldal, az élen Kész Zoltánnal, aki konkrétan nemet nyomott a diákok kártalanítására.

Ellenben egy néhány milliós kötbér ügyében, ahol nincs bűnszervezet, nincs szándékos vagyonmentés, nincsenek elcsalt, ide-oda tologatott, kivont százmilliók, milliárdok, nincsenek elcsalt adómilliárdok, ahol nem hogy gyanúsítás, még nyomozás sem volt, veszik a bátorságot, hogy kimondják bűnös, sőt azt mondják tolvaj, bűnöző. Holott mit tett a veszprémi önkormányzat? ÚŐgy határozott, hogy nem rángat meg, nem lehetetlenít el milliós kötbérrel egy helyi vállalkozót, mert az rajta kívül álló okok miatt csúszott egy határidővel.

Az Index az ügyészség és a bíróság szerepében: tényként állítják, bűncselekmény történt, a bűnöző alpolgármester pedig megússza

Normális esetben egy mérlegre sem kerülhetne ez a két ügy. Csak a szocialistáknál. De ők ezek szerint úgy vélik, az ő kutyájuk kölykének mindent lehet, de a másik az csakis bűnös lehet.

Természetesen a veszprémi álfüggetlen képviselő gumicsontját, az alpolgármester házfelújítását megint elővették és igyekeztek összemosni a nem igényelt kötbérrel. Pedig ebbe már párszor belefutottak. Eleinte még azt állították, hogy Némedi Lajos önkormányzatnak dolgozókkal, elcsalt pénzből tízmilliókért házat épített. Aztán amikor kiderült, hogy egy öreg háza van, ami talán még tízmilliót sem ér, akkor már felújításról károgtak. Csakhogy az arra költött minden forinttal számlákkal tud elszámolni az alpolgármester, amihez ha lettek volna ellopott milliók, nem kellett volna súlyos hitelt felvennie. Ebben az ügyben is volt hogy minden héten előálltak újabb közleményekkel, sajtótájékoztatókkal, bűncselekményt kiáltottak és állították, hogy Némedit már ki is hallgatták - pedig a város atya máig egy levelet sem kapott hogy egyáltalán lenne olyan eljárás ami őt, akár csak tanúkét is érintené.

Kész Zoltán fizetett hirdetésben gyalázkodik

Kész Zoltánt többször rajtakaptuk már, hogy zsíros Facebook hirdetésekben reklámozza magát és az eszméit.

Most sem történt másként. Néhány óra elteltével már osztotta is az Index hazug, csúsztatásokkal teli cikkét, amihez azt írta, a rendőrség is megállapította, hogy bűncselekmény történt, csak épp elévült. A Fidesz a csalók és a tolvajok pártja. Némedi Lajos hozzászólásban közölte a saját álláspontját, de Kész Zoltán elvitatva a máskor hangoztatott "ártatlanság vélelmét" átállította a Facebook oldalát, hogy ne láthassa mindenki az alpolgármester védekezését.

Kész úgy moderálta Facebook oldalát, hogy az alpolgármester ne tudja megvédeni magát. Némedi Lajos hozzászólását csak az ismerősei láthatják, mások nem.

Az alpolgármester és a Fidesz is megszólalt

Némedi Lajos aki jogi lépéseket tett az Index és Kész Zoltán tekintetében is, a cikk megjelenése után közleményt adott ki, melyben azt írja, folytatják a személye ellen indított lejárató kampányt.

A veszprémi Fidesz szerint a bukott magyar baloldal és benne veszprémi élharcosaik ismét megerősítették azt a szomorú tényt, hogy hazugságoktól és ferdítésektől sem riadnak vissza, ha politikai ellenfeleik lejáratásáról van szó. A közösségi portálon megosztott bejegyzésben azt írják, a baloldali média ezúttal is hazugsággyárként működött.

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.