Pesti Srácok

Kocsis Máté: Amit a Helsinki bizottság művel, provokáció a magyarokkal szemben

null

„Örülök az első fokú ítéletnek és egyetértek vele” – így reagált Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester arra, hogy a Fővárosi Törvényszék kedden elutasította a Magyar Helsinki Bizottság ellene irányuló keresetét. A fideszes politikus azt is mondta: a szervezet által felkarolt ügyek egy része nem más mint provokáció a magyar emberekkel szemben.

Minden 2015 nyarán kezdődött, amikor migránsok lepték el a VIII. kerületben lévő II. János Pál pápa teret. Pár héttel később, 2015. augusztus 5-én Kocsis Máté, a kerület polgármestere a következőket írta ki saját Facebook-oldalára:

Ezt követően a Magyar Helsinki Bizottság személyiségi jogi pert indított Józsefváros önkormányzata és polgármestere ellen, mert szerintük a bejegyzéssel megsértették a bevándorlók emberi méltósághoz fűződő jogát. A „civil” szervezet keresetében annak megállapítását kérte, hogy zaklatást követtek el a Magyarországra érkező migránsokkal szemben. Kocsis Máté ma is azt mondja, ő csak az igazat írta le. A PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott:

PestiSracok facebook image

A perben a Fővárosi Törvényszék 2016. november 8-án meghozott elsőfokú ítéletében elutasította a Magyar Helsinki Bizottság keresetét, de a döntést a Fővárosi Ítélőtábla 2017. április 13-án hatályon kívül helyezte, és kötelezte az elsőfokú bíróságot a per újratárgyalására, valamint újabb határozat meghozatalára. A mostani, megismételt elsőfokú eljárásban pedig a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a bejegyzésnek azok a részei, amelyekben kifejti, hogy a migránsok „őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak”, alkalmasak az emberi méltóság megsértésére. Ezeknek a kifejezéseknek egy része ugyanis bűncselekmény elkövetésére utal, más része pedig lealacsonyító, függetlenül attól, hogy van-e valóságalapja. A bíróság álláspontja szerint ezek egyértelműen tényállítások és nem tekinthetőek véleménynyilvánításnak. Ugyanakkor a bíróság megállapította, hogy a perbeli Facebook-bejegyzés szövegének teljes egésze eleve nem valósít meg zaklatást, tehát elutasították a Soros György által finanszírozott „civil” szervezet keresetét. Kocsis Máté ezzel kapcsolatban elmondta: nem mindennel ért feltétlenül egyet, de elfogadja a bíróság álláspontját.

– fogalmazott a polgármester. A Helsinki bizottság egyébként azt is akarta, hogy az alperesek kérjenek bocsánatot a migránsoktól – méghozzá úgy, hogy a szervezet által megírt bocsánatkérő szöveget közzéteszik a Facebook-on, az önkormányzati honlapon és a helyi lapban. Kocsis Máté szerint ez már ad abszurdum:

A politikus hozzátette: amit ez a szervezet művel, az messzemenőkig ellentétes az ő ízlésével.

A vele kapcsolatos eljárást pedig így értékelte:

Vezető kép: kocsismate.hu