Pesti Srácok

Negyed évszázadra börtönbe kerülhetnek a korrupt záhonyi pénzügyőrök

Negyed évszázadra börtönbe kerülhetnek a korrupt záhonyi pénzügyőrök

Korrupciós bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) ötven ember, köztük több volt pénzügyőr ellen, akik a gyanú szerint csempészetben vettek részt a záhonyi határon - írta a PestiSrácok.hu-nak megküldött közleményében a főügyészség vezetője. A korrupt NAV-osok a vád szerint csempészekkel játszottak össze, akiktől alkalmanként pár ezer forint készpénzt, cigarettát vagy alkoholt kaptak.

Keresztes Imre közölte: a NAV Záhonyi Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának huszonhét volt pénzügyőrét és további huszonhárom polgári személyt bűnszervezetben, előnyért hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és más bűncselekménnyel vádolja a főügyészség.

Korrupció aprópénzért

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indult ügyadatai szerint a volt pénzügyőrök hivatali kötelességüket megszegve azzal segítették az ukrán eredetű árukat Magyarországra csempészőket, hogy szándékosan nem fedték fel a beléptetett emberek gépkocsijában vagy ruházatában elrejtett termékeket – fogalmazott a nyomozó főügyészség. A vádirat szerint a jellemzően dohányáru, üzemanyag, permetezőszer, szeszes ital és élelmiszer rendszeres, kereskedelmi mennyiségű behozataláért az összehangoltan működő csoportba szerveződött aktív vesztegetők többnyire pénzt (úgy tudjuk, pár ezer forintot), cigarettát és szeszes italt adtak, illetve ígértek a volt pénzügyőröknek. A Magyarország területére behozott áruk beléptetéshez kapcsolódó vámvizsgálata és a közterhek megfizetése elmaradt, jogsértés esetén a pénzügyőr vádlottak nem intézkedtek, a termékeket pedig a magánszemély vádlottak saját céljaikra fordították vagy továbbértékesítették - olvasható a közleményben.

Két és fél éve bukott meg a NAV-os bűnszervezet

Ahogy arról a PestiSrácok.hu korábban beszámolt,a bűnszervezet tagjait a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), a készenléti rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai 2015. július 29-én fogták el egy összehangolt akció keretében. Több helyen házkutatást tartottak, majd első körben 18 NAV-ost és három civilt vettek őrizetbe és hallgattak ki gyanúsítottként, többen előzetes letartóztatásba is kerültek. Novemberben újabb rajtaütés következett. A Népszabadság korábban a két akcióval kapcsolatban arról írt, hogy a védelmi szolgálat és az ügyészség illetékesei szerint nem volt könnyű a bíróság előtt eredményesen felhasználható bizonyítékokat gyűjteni a korrupt vámosokról, mert „arrafelé mindenki mindenkit ismer”. Előfordult, hogy a vámos és a cigarettacsempész ugyanabban a faluban született, egy iskolába járt, és egy kocsmába járnak, így messziről megismerik azokat, akik rendszeresen átjárnak Magyarországra, az NVSZ-es “álutazókat” pedig sok esetben kiszűrhették.

Évtizedekre börtönbe kerülhetnek

A záhonyi határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőrök beosztotti állománykategóriába tartoztak. Az egy főhadnagy kivételével tiszthelyettesi rendfokozatú pénzügyőrök hivatásos jogviszonya megszűnt, valamennyi vádlott szabadlábon védekezik. A vesztegetést elfogadó volt pénzügyőr vádlottak terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa huszonnégy év - írta Keresztes Imre.

Vezető kép: TEK
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét

Exkluzív 2021 augusztus 3.
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.