Pesti Srácok

Semmi nem az, aminek látszik? - Földi László a mai Polbeat vendége (ÉLŐ 19 órától)

Földi László nemzetbiztonsági szakértő, egykori hírszerző, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója lesz Stefka István és Huth Gergely vendége a ma esti Polbeatben, ahol az Európai Parlament által elfogadott, felülről nyitott kvótát rejtő új dublini irányelvekről és az országot fenyegető számos nemzetbiztonsági kockázatról kérdezzük majd. Természetesen szóba kerül az is, hogy mihez kezd azután, hogy szakítani kényszerült a Főpolgármesteri Hivatallal, mert Tarlós István intése ellenére is vállalta a migrációval kapcsolatos markáns álláspontját a Magyar Időknek adott interjújában. Élő közvetítés kedd este 19 órától ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!

Tervezett témák:

  • Külföldi titkosszolgálatok és pénzemberek játszmái Magyarországon
  • Soros György tagadja a Soros-terv létezését a "baráti lapoknak" írt levelében
  • Molotov-Ribbentrop paktum 2.0, avagy milyen kockázatot rejt az egykori szélsőjobb és a posztkommunisták választási összefogása?
  • Miért maradt el a forró ősz Budapesten, meddig tolerálható a Gulyás Márton-félte anarchisták rendbontása ?
  • Bilibe lógó kezek: negyedik hatalmi ág, vagy politikai nehéztüzérség média?

Polbeat minden kedden este 19 órakor élőben a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből (Budapest, II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél.)

PestiSracok facebook image

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

Azoknak a tisztelt olvasóinknak, akik Chrome-böngésző segítségével szeretnék megtekinteni a PolBeat aktuális adását, javasoljuk, hogy a böngésző Beállítások menüpontjában válasszák ki a Tartalombeállítások-at, majd keressék meg a Flash almenüpontot. Itt az Engedélyezés sorban adják hozzá a pestisracok.hu –t az engedélyezettek listájához. A műveletek elvégzése után a Chrome-böngészőben is követhetővé válik az adás. – SM

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak!

PESTISRÁCOK.HU produkció

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?