Pesti Srácok

„Szovjetek gyarmata nem leszünk!” – Videón és fotókon a PestiSrácok.hu megemlékezése

A hatvanegy éve bevonuló 200 ezer szovjet katonával szembeszálló hősökre emlékezett a PestiSrácok.hu a Bem József téren, illetve a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben szombat este, a nemzeti gyásznapon. Beszédet mondott Varga János ötvenhatos szabadságharcos, Corvin közi hős, a Pesti srác szobor ihletője. Lapigazgatónk, Stefka István pedig hangsúlyozta: november 4-e nem csak gyász, hanem a hősiesség napja is, hiszen egy kis nép megmutatta, szembe tud szállni a világ legerősebb hadseregével.

November 4-e nem csak megemlékezés, hanem ünnep is, a hősök ünnepe, hiszen 1956-ban ezen a napon kezdődött az igazi háború – mondta Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője szombaton, a nemzeti gyásznapon a Bem József téren, ahol portálunk szerkesztősége az olvasókkal, illetve a Karc FM Paláverének hallgatóival közösen emlékezett meg arról, hogy 61 évvel ezelőtt ezen a napon támadta meg Magyarországot a Szovjetunió, és fojtotta vérbe a történelem egyik legtisztább forradalmát.

Varga János és Trencsényi László szabadságharcosok, a PestiSrácok.hu és a Karc FM Paláver munkatársai-olvasói-hallgatói és a Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat "pesti srácai" a Bem téri megemlékezésen - Fotó: Horváth Péter Gyula

Stefka István a PestiSrácok.hu lapigazgatója elmondta, számára október 23-a az öröm, a remény és a kiállás ünnepe, hiszen 61 éve ilyenkor azt mutatta meg a világnak egy kis nép, hogy akár képes szembeszállni a világ legerősebb szárazföldi hadseregével is, ha a szabadságáról van szó. Emlékeztetett: 1945-től 1956-ig több száz embert végeztek ki koncepciós perekben, és tízezrek kerültek börtönbe. Stefka kiemelte, ez a pesti és budai srácok közös harca volt, ő maga öt osztálytársát vesztette el a harcokban, akik csupán nyolcadikosok voltak. Úgy vélte, a balliberális, kommunista ideológia nem változott, ma is az „aki nem velünk, az ellenünk van” ideológia mentén gondolkodnak. Példaként 2006. október 23-át hozta fel, mint a kommunista erőszakpolitika iskolapéldáját. Sajnálatát fejezte ki, hogy még mindig vannak olyanok, akik le akarják becsülni a forradalom és szabadságharc szellemét. Hangsúlyozta: november 4-e nem ismétlődhet meg. Megjegyezte: a Bem József tér egyébként szimbolikus helyszín, hiszen az 56-os szabadságharc jogfolytonos az 1848-49-es szabadságharccal, ráadásul itt, a téren egy pártház is működött, ahonnan fegyvert tudtak szerezni a felkelők.

PestiSracok facebook image
Stefka István; Fotó: Horváth Péter Gyula

Beszédet mondott Varga János ötvenhatos szabadságharcos, a Corvin közi Pesti Srác szobor ihletője. A Bem téri megemlékezés a Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat díszlövéseivel, gyertyagyújtással, illetve Varga-Bíró Tamás 56-os dalaival zárult. A zenész a téren, majd a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben is előadta az Avanti ragazzi di Buda... kezdetű Lazio-induló dallamára írt Halhatatlanok című verset, Pilhál Tamás kollégánk szerzeményét. Az est folyamán levetítették a Lejáratás és bomlasztás – A hálózat örök című, Huth Gergely és Kerekes András által készített dokumentumfilmet.

A hálózat örök című filmvetítése a PestiSrácok.hu és a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben. Fotó: Horváth Péter Gyula az
A hálózat örök című filmvetítése a PestiSrácok.hu és a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben. Fotó: Horváth Péter Gyula

A Varga-Bíró Tamás szóló koncertje Cseh Tamás dalaival a PestiSrácok.hu és a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben. Fotó: Horváth Péter Gyula

Trencsényi Lászl  Varga János szabadságharcosok az R56 sörözőben : Horváth Péter Gyula Fotó: Horváth Péter Gyula
A Varga-Bíró Tamás szóló koncertje Cseh Tamás dalaival a PestiSrácok.hu és a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben. Fotó: Horváth Péter Gyula
A Varga-Bíró Tamás szóló koncertje Cseh Tamás dalaival a PestiSrácok.hu és a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben. Fotó: Horváth Péter Gyula
A Varga-Bíró Tamás szóló koncertje Cseh Tamás dalaival a PestiSrácok.hu és a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben. Fotó: Horváth Péter Gyula
A Varga-Bíró Tamás szóló koncertje Cseh Tamás dalaival a PestiSrácok.hu és a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben. Fotó: Horváth Péter Gyula
A Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat az R56-söröző előtt Fotó: Horváth Péter Gyula
A Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat az R56-söröző előtt Fotó: Horváth Péter Gyula
A Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat az R56-söröző előtt Fotó: Horváth Péter Gyula
Megemlékezők a Bem téren Fotó: Horváth Péter Gyula
Megemlékezők a Bem téren Fotó: Horváth Péter Gyula
Stefka István Huth Gergely Trencsényi László és Varga János szabadságharcos a Bem téri megemlékezésen  Fotó: Horváth Péter Gyula
A Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat a Bem József téren Fotó: Horváth Péter Gyula
A Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat a Bem József téren Fotó: Horváth Péter Gyula
A Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat a Bem József téren Fotó: Horváth Péter Gyula
Varga-Bíró Tamás szóló koncertje Fotó: Horváth Péter Gyula
Trencsényi László és Varga János szabadságharcos a Bem téren Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.