Pesti Srácok

Visszaszorulóban a hazai szélsőségesek, akiknek egy részét azért még szereti a Jobbik

Visszaszorulóban a hazai szélsőségesek, akiknek egy részét azért még szereti a Jobbik

Nem derült ki egyértelműen az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának keddi zárt ülésén, hogy a két évvel ezelőtti párizsi terrortámadások egyik kitervelője, Salah Abdeslam valóban járt-e a merényletek után Magyarországon - és megbeszéléseket folytatott a rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös István által vezetett Magyar Nemzeti Arcvonal nevű militáns szélsőséges szervezet tagjaival -, így az sem világos, mulasztottak-e az állítólagos történetben a hazai hatóságok – mondta a testület ülése után Molnár Zsolt elnök. Az MSZP-s politikus szerint a megbeszélésen az viszont bebizonyosodott, hogy a Soros-terv nem létezik, amire rátromfolt Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője is. Németh Szilárd, a Fidesz képviselője erre reagálva viszont kijelentette: Molnár és Szél hazudnak. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője újságírói kérdésre beismerte, pártja szoros kapcsolatokat ápol olyan szélsőséges szervezetekkel, mint például a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, de állítása szerint a fent említett Magyar Nemzeti Arcvonaltól már eltávolodtak.

Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a két évvel ezelőtti párizsi terrortámadások egyik szervezője, Salah Abdeslam Magyarországon járt és hazai szélsőségesekkel, mások mellett a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) tagjaival egyeztetett – jelentette ki az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke a testület keddi zárt ülése után. Molnár Zsolt szerint így abban sem született állásfoglalás, hogy a magyar hatóságok, szakszolgálatok mulasztottak-e, amikor – állítólag –nem vették őrizetbe az akkor még nemzetközi körözés alatt álló férfit, sőt, valamilyen titokzatos háttéralku miatt hagyták, hogy elhagyja az országot. A bizottság elnöke a PestiSrácok.hu kérdésére, miszerint Abdeslam, illetve a magyar szolgálatok szerepének tisztázására indult-e vizsgálat, azt válaszolta, ez államtitok. Molnár beszámolója szerint az a bizottság számára kiderült ugyanakkor, hogy a hazai hatóságok által ismert itthoni szélsőséges szervezetek taglétszáma, ereje, befolyása az utóbbi években jelentősen megfogyatkozott. Utóbbi kijelentés volt az egyetlen, amiben az ülés után a sajtónak nyilatkozó elnök, az LMP-s Szél Bernadett, a jobbikos Mirkóczki Ádám és a fideszes Németh Szilárd egyetértettek.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány, Pintér Sándor belügyminiszter és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának beszámolója szerint az utóbbi években meggyengültek a hazai szélsőséges szervezetek Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Németh Szilárd: az ellenzék hazudik a Soros-tervről

PestiSracok facebook image

A bizottság egyik feladata volt tisztázni azt is, hogy a hazai hatóságoknak, szakszolgálatoknak milyen információi vannak a Soros-tervről, illetve ha létezik ilyen, akkor az milyen nemzetbiztonsági kockázatokat jelent, és az illetékesek milyen intézkedéseket tettek ellene. Molnár Zsolt a sajtótájékoztatóján közölte, egyértelműen bebizonyosodott: nincs Soros-terv. Ehhez csatlakozott az LMP frakcióvezetője is, Szél Bernadett ugyancsak a kormányzati kommunikáció részének minősítette a Soros-propagandát. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője a Soros-kérdésben nem nyilatkozott, de megtette azt a fideszes Németh Szilárd, aki kijelentette: Molnár és Szél hazudnak, a bizottság ülésén pedig épp az bizonyosodott be, hogy Soros Györgynek kidolgozott terve van az Európába irányuló migrációs nyomás erősítésére, illetve az ennek ellenálló magyar kormány gyengítésére. Németh hozzátette: képviselőtársai nemcsak hazudtak a sajtó munkatársai előtt, hanem megszegték a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt üléseire vonatkozó szabályokat is.

Szél Bernadett szerint Soros György nem jelent veszélyt Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A szélsőségek ügyében megosztott a Jobbik

Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője a sajtótájékoztatóján kérdésre elmondta, eddig sem volt titok, hogy pártja szoros kapcsolatokat ápol olyan hazai szélsőséges szervezetekkel, mint például a Hatvannégy Megye Ifjúsági Mozgalom. Mirkóczki hozzátette: ebbe a körbe már nem tartozik bele a MNA, mert annak alapítóját, Győrkös Istvánt egy rendőrtiszt egy évvel ezelőtti megölésével vádolják meg a napokban, és az MNA egyébként is belekeveredett több illegális fegyverbirtoklási ügybe. Bár a napokban Vona Gábor, a Jobbik elnöke az elhíresült, a Spinoza Házban tartott beszélgetésen hangsúlyozta, már nem ápol kapcsolatokat az Új Magyar Gárdával, gárdamellényét is elajándékozta, Mirkóczki kedden kijelentette: Vona a korábbi Magyar Gárda alapítója, ez tény, az emberek erre emlékeznek. A keddi bizottsági ülésre az úgynevezett azeri guruló dollárok néven emlegetett ügyben a Magyar Nemzeti Bank és az adóhatóság képviselőit is beidézték, de a meghallgatáson kiderült, hogy a jogszabályok értelmében egyik szervnek sincs jogosultsága részleteket ismertetni a bizottsággal.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.