Pesti Srácok

Vörösiszap-tragédia: 370 milliós pert nyert a MÁV a MAL ellen

Vörösiszap-tragédia: 370 milliós pert nyert a MÁV a MAL ellen

Négy évig tartó pereskedés után csaknem teljes egészében jogosnak ítélte szerdán a MÁV követeléseit a Fővárosi Törvényszék a MAL-lal szemben a hét évvel ezelőtti iszapkatasztrófa okozta károk miatt indított perben. Az alperes jogi képviselői meg sem jelentek a tárgyaláson, decemberben Veszprémben elölről kezdődik a történtek miatt indított büntetőper, miután annak korábbi, botrányt keltő felmentő ítéletét hatályon kívül helyezte a Győri Ítélőtábla.

Csaknem háromszázhetvenmillió forintos kártérítést ítélt meg szerdán a MÁV-nak mint felperesnek a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma a MAL Zrt.-vel szemben, a vasúttársaság a hét évvel ezelőtti vörösiszapömlés miatt keletkezett kára miatt kezdeményezte az eljárást. A MÁV ezzel kilencvenhat százalékban megnyerte a több mint négy éve húzódó pert, a bíróság csak azokban a pontokban utasította el a felperes keresetét, amelyeket nem tudott számlákkal alátámasztani. A MAL jogi képviselői a szerdai ítélethirdetésen nem jelentek meg, így nem tudni, hogy a következő, törvényileg biztosított tizenöt napon belül élnek-e a fellebbezés lehetőségével. Amennyiben nem, akkor hasonló határidőn belül a MAL-nak a MÁV részére meg kell fizetnie a 2010 októbere, az iszapömlés óta eltelt időszakra érvényes késedelmi kamatokat, és a több mint tizenkétmillió forintos perköltséget is.

Ismert, a MAL Zrt. Ajka melletti zagytározó kazettáinak egyike 2010 október 4-én meghibásodott, gátfala átszakadt, a súlyosan mérgező lúg pedig áradatként öntötte el a környéket. A legtöbb kárt a közeli Kolontár szenvedte el, a maró vegyület negyven négyzetkilométeres területen okozott felbecsülhetetlen károkat, a történtek tíz halálos áldozatot követeltek. Ez minden bizonnyal jóval több lett volna, ha a MAL egyik dolgozója nem cselekszik időben: a férfi, észlelve az áradatot a réten átrohanva kézjelekkel vette rá Devecser előtt a Szombathelyre tartó gyorsvonat vezetőjét, hogy azonnal álljon meg. Amennyiben a járat tovább halad, biztosan kisiklott volna a lúg által kimosott töltés miatt, és a kocsijaiban több száz utassal a vörösiszappal fertőzött Torna patakba zuhan. A hosszú ideig tartó kárelhárítás alatt a MÁV pótlóbuszokat rendelt, fel kellett újítani a töltéseket, vágányokat, nagyfeszültségű vezetékeket, kapcsoló és biztosítóberendezéseket. A Fővárosi Törvényszéken lefolytatott kártérítési per végére a MAL már nem vitatta felelősségét, jogi képviselői inkább csak az egyes követelések nagyságrendjét tartották túlzónak.

Elégedett az eredménnyel a MÁV jogi képviselője

PestiSracok facebook image

Vörös József ügyvéd, a MÁV jogi képviselője a PestiSrácok.hu-nak a szerdai ítélethirdetés után elmondta, hogy elégedett az említett kilencvenhat százalékos eredménnyel, s úgy vélekedett, hogy annak jogosságát a vasúttársaság illetékesei sem fogják vitatni. A felperes csak a keresetében azon költségeit nem tudta számlákkal igazolni, amelyekre a cég belső szabályzata nem írt elő ilyan kötelezettséget. Ezek főképp azok a helyreállítási munkák voltak az iszapömlés után, amelyeket a MÁV nem külső szerződőkkel, hanem a saját dolgozóival végeztetett el.

Decemberben elölről kezdődik az iszapkatasztrófa büntetőpere

December 11-én kezdődik Veszprémben az iszapkatasztrófa miatt indított büntetőper, amelyet a Győri Törvényszék tárgyal, miután a Veszprémi Törvényszék vezetője jelezte, hogy nincs olyan bírája, aki kizárási ok nélkül le tudná folytatni az eljárást. Emlékezetes, a Veszprémi Törvényszék tavaly januárban kihirdetett botrányos ítéletével az összes, tizenöt vádlottat felmentette az összes vádpontban, Szabó Gyöngyi a büntetőtanács vezetője szerint a felelősök – ha voltak egyáltalán – nem a terheltek között keresendők. A komoly társadalmi felzúdulást kiváltó ítélet kihirdetésének másnapján az ügyészség sajtótájékoztatón jelentette be felháborodását, és a fellebbezési elképzeléseit, majd rendhagyó módon a bíróság vezetősége is sajtótájékoztatót tartott, amelyen megpróbálta megértetni az újságírókkal a felmentések jogosságát. A Győri Ítélőtábla nem osztotta a törvényszék álláspontját, Szabó Gyöngyi határozatának hiányosságait nem tartotta orvosolhatónak, ezért új eljárást írt elő.

Fotó: PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.