Pesti Srácok

Botrányos könyvbemutató – Havas meg sem jelent, a netes élő közvetítésen Vonának estek a követők

Botrányba torkollt Havas Henrik Vona Gáborról írt Újratervezés című könyvének dedikálással egybekötött bemutatója. A 9:30-kor kezdődött eseményen, amit ráadásul a pártelnök Facebook-oldalán élőben közvetítettek, a szerző meg sem jelent. Vona burkoltan gyávának nevezte a távol maradó Havast, és kijelentette, hogy az országban politikai terrorizmus zajlik. Eközben a közösségi portálon rázúdult a Jobbik elnökére a csalódott korábbi szimpatizánsok haragja. Sokaknál Havas Henrik személye volt az utolsó csepp a pohárban.

Két szék állt a Vona Gáborról szóló Újrakezdés című kötet első példányai mellett a Kempinski Szállodába meghirdetett könyvbemutatón. A program rendben el is kezdődött, de az egyik szék üres maradt. Havas Henriket – akit a napokban vádoltak meg szexuális zaklatással – kimenteni sem próbálták. A műsorvezető még ki is hangsúlyozta, milyen ritka pillanat, amikor egy könyvbemutatón pont az író nincs jelen. Majd felolvasta Havas sms-üzenetét, miszerint erről is a kormánypárti sajtó tehet, akik politikát csináltak egy könyvből és egy könyvbemutatóból, pedig nem is olvasták a könyvet, kvázi információjuk sem lehet arról.

Vona már kedd este elődedikálta a másnapi könyvbemutatóra - Fotó: Facebook

Mellesleg ellenzéki sajtó nem kapott meghívót, és részt sem vehetett az eseményen, csak az interneten követhette azt.

PestiSracok facebook image

Vona egy poénnal próbálta elütni a kínos kezdést. Azt mondta, mennyire találó a könyv címe, ami az Újratervezés, mert lám milyen gyorsan, máris rákényszerültek egy újratervezésre. A Jobbik elnöke aztán az okokat latolgatta, ami szerinte az, hogy "politikai terrorizmus" van Magyarországon.

Havas éppen a kampány időszakra időzítette, hogy prostituáltak, modellek és celebek után egy politikusról írjon könyvet, éppen annak a pártnak az elnökéről, amit korábban még betiltott volna. Fotó: Facebook

Vona szerint, mindezek ellenére nem helyes dolog, hogy Havas távol maradt. Bár el tudja fogadni és tiszteletben tartja, nem ért vele egyet, és a helyében ő nem hagyta volna ki a saját könyv bemutatóját. Aztán azért, hogy valahogy mégis mentegesse élete papírra vetőjét, egészen elképesztő következtetésekig jutott, mintha most bárki az újságíró halálát kívánná, amiért a Jobbik elnökéről könyvet írt.

A politikus szerint virtuális gyilkolászás történik, aminek ő maga is folyamatosan az elszenvedője.

Kommentek is szóba kerültek a könyvbemutatón - amelyekből az élő közvetítés alatt ezúttal is volt bőven. Vona azt mondta, már nem is olvassa a kommenteket, mert azok műfaja nem informatív. A kommentelés is egy politikai hadviseléssé vált szerinte, amelyben "nyolcvan százalékban anonim trollok egymást kielégítve vívnak háborút".

Az eseményt Vona Gábor facebook oldalán több százan véleményezték. A "Hajrá Gábor!", "Veled vagyunk"" és hasonló biztató sorok mellett jócskán akadt kritika. Az egyik hozzászóló szerint

"Undorító, ahogy ez a párt a hatalomért bárkinek letérdel és most egy világi szocinak is becsókol".

Az Újratervezés szerzője és kiadója is Havas

Egy másik kommentelő pedig azt írta, hogy "egy Havastól elfogadni a felkérést még neki is megfekszi a gyomrát". Egy harmadik megjegyezte, hogy "ha a bolsevik Havast körbe ...k, akkor elmehetnek együtt megkoszorúzni a pufajkás Horn Gyula sírját".

Volt, aki summázta az előtte leírtakat, és kijelentette, hogy "ő ezek után is a Jobbikra fog szavazni, de csak ha Vona eltakarodik és átadja a helyét olyannak, aki betartja az esküjét"

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.