Pesti Srácok

Gyurcsány nem zárja ki, hogy újra miniszterelnök-jelölt lesz (PS-videó!)

Ezt olyan adottságnak fogadom én el, mint hogy kint köd van vagy napsütés, együtt kell ezzel élni - így reagált Gyurcsány Ferenc arra az állítólagos hírre, miszerint a Párbeszéd és az MSZP elnöke négyszemközt megállapodott egymással a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt személyéről és a közös listáról is. A DK elnöke arról is beszélt, hogy biztos abban, hogy „belátható időn belül” sikerül megállapodniuk az összefogásról, ugyanakkor a PestiSrácok.hu-nak nem zárta ki annak lehetőségét, hogy újra miniszterelnök-jelölt legyen.

Karácsony Gergely lehet a közös miniszterelnök-jelölt - írta meg csütörtökön a Hír TV Online. A portál egy névtelen forrására hivatkozva azt közölte: Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke négyszemközt egyeztettek egymással a választási együttműködésről és arról állapodtak meg, hogy Karácsony Gergely lehetne a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, a két párt közös listán indulna, cserébe pedig egy Párbeszéd-frakció is alakulhatna az Országgyűlésben. Bár Karácsony Gergely később cáfolta a hírt az ATV-ben, a PestiSrácok.hu kíváncsi volt arra, hogy mit szól ehhez a DK, akivel az MSZP hetek óta egyeztet. Gyurcsány Ferenc pártelnököt a kiskunfélegyházi lakossági fóruma után kérdeztük.

Azt is szerettük volna tudni, hogy Gyurcsány Ferenc mikorra datálja az ellenzéki pártok megállapodását azok után, hogy a november 29-i sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ha rajtuk múlik, akkor jövő hétvégéig - vagyis december 9-10-ig - megállapodás lesz az ellenzéki összefogásról, ugyanakkor még a héten is arról folyt a vita az MSZP és a DK között, hogy közös vagy egyéni listát állítsanak-e a pártok.

A pártelnök ugyanezen a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölt, neki ugyanis „ahhoz, hogy hallják a hangját, nem kellenek ilyen címek". Hozzátette: ha a 2018-as választásokon győz az ellenzéki összefogás, akkor a legtöbb szavazatot szerzett párt ajánl majd miniszterelnök-jelöltet. A PestiSrácok.hu arra is kereste a választ, hogy vajon Gyurcsány Ferenc akkor is visszakozik-e, ha a DK kapja a legtöbb szavazatot és a párt őt jelöli a miniszterelnök-jelölti posztra.

PestiSracok facebook image

Hogy kérdéseinkre mit válaszolt Gyurcsány Ferenc, kiderül a videóból.

A videót készítették: Szecskó Petra, László Petra

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.