Pesti Srácok

Osztályfőnöki órát tartott a Momentumnak Hollik István (PS-videó!)

Péntek este a Mathias Corvinus Collegiumban vitázott Hollik István (KDNP) és Soproni Tamás (Momentum) a civiltörvényről. A józanul és felelősségteljesen gondolkodó néző számára leginkább az észérvek összeütköztetése zajlott a naiv, idealizált elképzelések tömkelegével, megspékelve enyhe kocsmahangulattal. A Momentumban ugyanis, úgy tűnik, nincs gond az összefogással és egymás támogatásával, tekintve, hogy támogatóik a nézőközönségből hangosan vihogtak Soproni Tamás minden kínosan elsütött "poénján". Legnagyobb szórakozásuk pedig az volt, hogy ordibálva számolják, hányszor hangzik el a vita során Soros György neve. Hollik István észérvekre, tapasztalatokra, számadatokra felépített szembesítő kérdéseire Soproni egyébként egész egyszerűen kitérő válaszokat adott, vagy demagóg panelsorozatot mantrázott, hozzátéve, hogy ők bizony egy XXI. századi párt, igaz azt egyszer sem sikerült megindokolnia, miért is lehetetlenítené el az általuk kifogásolt törvény a civil szervezeteket.

Hollik István és Soproni Tamás vitája. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Videónkból az is kiderül, miként látja a választások előtt néhány hónappal pártja esélyeit Soproni, aki arról is beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy változott-e a Momentum véleménye az ellenzéki összefogásról.

PestiSracok facebook image

A videót készítette: Szerencsés D. Márton és Ambrus Petra

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.