Pesti Srácok

Pénzre és pozíciókra váltotta elveit a Jobbik - Újabb kiugrott párttagok beszéltek a PS-nek

null

Köszönőviszonyban sincs a mai Jobbik azzal a párttal, amelyet azért alapítottak és építettek, vidéken sokan a saját pénzükből, hogy befejezzék a rendszerváltást. Tíz év elteltével a régi hitből, elvekből semmi sem maradt, a közösen lefektetett értékeket a hatalomra vágyó vezérkar aprópénzre váltotta. Egy gyökereiben nemzeti, radikális párt mára egy oligarcha kezében hatalmi harcok eszközévé vált és mindazzal szövetkezik, ami ellen valamikor harcolt, ez pedig nem csak a választók, hanem önmaga elárulása - mondták a PestiSrácoknak a Jobbikból már évekkel ezelőtt kivált, korábban meghatározó párttagok. Toronyi Tibor, a Jobbik tapolcai szervezetének korábbi elnöke, és Erőss Bulcsú, a Jobbik Magyarországért Mozgalom korábbi pápai önkormányzati képviselője és országgyűlési képviselőjelöltje is úgy látja, hogy a szétesőben lévő párt alapelvei feladásával és balratolódásával nem nyert és erősödött, ahogy azt kommunikálják néppártosodásra hivatkozó pártvezetők, hanem nagyon sokat veszített. Víziójuk szerint ha a párt egyáltalán megéri a választásokat, a legjobb esetben az 5 százalékos küszöböt érheti el.

Novák Előd, Gaudi-Nagy Tamás, Morvai Krisztina, mindegyiküknél eljött az a pont, amikor túlfeszült a húr. Vona Gábor évek óta a tűzzel játszik, amikor azt latolgatja, hogy egy kiskutyás-kiscicás fotóval, vagy liberálisoknak tetsző kijelentéssel, vagy baloldali politikusokkal való szövetséggel hány szavazatot nyer. A csalódott jobbikosok megszólalásai bizonyítják, hogy ha számolt is a taktikázó pártelnök az általa néppártosodásnak nevezett pálfordulás veszteségeivel, rosszul. A jelek szerint ugyanis nem csak hitelét veszítette el az egykori radikális párt, hanem a legértékesebb embereit is és a folyamat még csak most kezdődik.

A Jobbik meghatározó szereplő döbbenten nézik, mit művel az egykor radikális nemzeti párttal Vona Gábor - Fotó: Origo

Megélhetési politikusok ásták meg a Jobbik sírját

PestiSracok facebook image

Toronyi Tibor tapolcai mérnök nagy reményekkel lépett be Jobbik soraiba 2008-ban. Azt mondja, nem akart pozíciót, csak tenni azért, hogy tizennyolc évvel a rendszerváltás után valódi változások történjenek.

A tapolcai kórházért folytatott tüntetés sorozatban - amelynek egyébként a Jobbik tapolcai győzelmét köszönheti - is komoly szerepet adtak az MSZP-s Lévainak, miközben a jobbikos elnököt megpróbálták kihagyni, háttérbe szorítani.

Tapolcán a legkisebb ügyekben is hazudtak

A volt elnök felidézte, hogy többször is cserben hagyta a párt tagsága, miközben a háta mögött zajlottak a háttér megbeszélések, háttéralkuk a baloldali politikusokkal. Emlékeztetett, hogy amikor a tapolcai kórház aktív ágyainak megmaradásáért gyűjtötték az aláírásokat, összesen 10.083 aláírás gyűlt össze, Rig Lajos és a Jobbik mégis tizenkétezerről beszél mind a mai napig.

A tapolcai mérnök szerint a Jobbik korábbi szimpatizánsai nem változtak, ők ugyan azokat a radikális gondolatokat képviselik. Van egy kisebb százalék, akik elfogadják a magyarázatot, hogy néppártosodásra azért van szükség, hogy esélyük legyen nagyobb tömeget megszólítva választást nyerni, de a többség átlát a szitán és csalódott, ők fokozatosan fordulnak el a Jobbiktól, vagy nem mennek el szavazni, vagy biztosan nem a Jobbikra szavaznak. A volt városi elnök úgy véli, hogy ez a párt már menthetetlen, a folyamatokat megfordítani nem lehet. Az elvek mellett határozottan kiálló Gaudi-Nagy Tamás, Morvai Krisztina, Novák Előd vagy a még óvatosan fogalmazó, de egyértelműen hasonlóképp csalódott Toroczkai László részvételével lehetne új, radikális jobboldali pártot építeni.

"Aki még a Jobbikban van és nem neojobbikos, azt a hatalomvágy és a szél fújta össze, mint a veszélyes hulladékot."

Ezekkel a szavakkal kommentálta a minap az interneten a Jobbik pálfordulását a párt korábbi pápai politikusa. A sepsiszentgyörgyi születésű Erőss Bulcsú a Jobbik kritikai hangja már évek óta. Ezúttal is kendőzetlenül fogalmazott, amikor sorait úgy zárta: "aki ebből a Jobbikból nem lép ki, az gerinctelen sz...i"

Erőss Bulcsú komoly elhivatottsággal, három diplomával sokra vihette volna a magyar politikai életben, de a Jobbik színeiben ebből nem kért, a képviselőségről lemondott, a pártból kilépett már 2013-ban - Fotó:vehir.hu

A fiatal pedagógus, tolmács, politikai kommunikációs szakember Magyarországon szerezte a diplomáit. Az indította el a politikai pályán és kötötte őt a nemzeti radikális oldalhoz, hogy a kilencvenes évek végén vízumhoz akarták kötni anyaországi tanulmányait. Erőss Bulcsú a kezdetektől a jobboldal építésén dolgozott. 2001-ben Szombathelyen alapítója volt a Jobboldali Ifjúsági Közösségnek, melynek célja a keresztény nemzeti értékek megszilárdítása volt.

A magyarországi aktív politikai életben töltött évek után újra Erdélyben élő férfi azt mondta, azért a Jobbikot választotta, amelynek színeiben később Pápán önkormányzati képviselő és országgyűlési képviselőjelölt lett, mert úgy látta, hogy a fiatalabb párt távolabb van az előző rendszer embereitől, karakán, határozott és bátran meri képviselni a nemzeti érdekeket.

"Gyűlöletpolitikában sosem voltam hajlandó részt venni"

Az erdélyi fiatalember 2013 augusztus 31-én lépett ki a Jobbikból. Azt mondja, a 2012-es kongresszustól egyértelmű volt, hogy nagyon rossz irányba mennek a dolgok és egyre többször nyilvánult meg úgy a párt, ami számára már nem volt felvállalható.

A volt jobbikos politikus szerint alapvetően nem a néppártosodás lett volna a probléma, hiszen azt mindig is tudták, hogy a radikális pártok számára van egy plafon, be lehet jutni a parlamentbe, de nagyobb támogatottságot szélsőséges párt nem tud megszerezni. Azokat a vadhajtásokat, ami miatt fajgyűlölőnek bélyegezték, le kellett nyesni, de a pártvezetés végül "a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötte".

Erőss Bulcsú szerint a radikális nemzeti politikából a jobbik háza táján semmi sem maradt - Fotó: papama.hu

"Az SZDSZ-t anno saját halottunknak tekintettük, most meg balliberálisokkal szövetkeznének"

Erőss Bulcsú végül ki sem töltötte képviselői mandátumát, addig, amíg kitartott a Fidesszel szavazott és a pártpolitikából kivonta magát. Az önkormányzati ciklus utolsó évében lemondott, 2013 és 14 között a listán őt követőnek adták át helyét a pápai közgyűlésben. Ahogy fogalmazott, korábban úgy gondolta, hogy lengyel mintára ha két jobboldali párt összefogna és tudna együtt dolgozni, a balliberálisoknak többé esélye sem lenne. De a Jobbik és annak vezérkara rossz utat választott.

"Nincs más alternatíva, csak a Fidesz"

Hozzátette, a mai politikai helyzetben, amikor a haza védelme és nemzet fennmaradása a tét, nincs más lehetséges alternatívája annak, aki a hazája érdekében szavazni, csak a Fidesz. A radikális nézeteknek szerinte mindig meglesznek a követői, és jó ha egy ilyen szemlélet is jelen van a parlamentben, de el kell fogadni, hogy egy ilyen pártnak, szerveződésnek vannak korlátai.

Erőss Bulcsú úgy látja, az elmúlt évek eltorzult politikája a Jobbik szavazóbázisát a felére vetette vissza és arra is van esély, hogy a párt a parlamentbe kerülés küszöbét se érje el. Ekkora identitásváltás után ez természetes folyamat, aminek a túléléséhez közös akarat kell. A megújításához, megtisztuláshoz úgy látja, egy elnökség csere kevés, gyakorlatilag újra kellene építeni a pártot. Ennek viszont azért nincs túl nagy esélye, mert míg a negatív irányú építkezéshez ott van Simicska Lajos pénze, Novák Elődnek, Morvai Krisztinának, Gaudi-Nagy Tamásnak vagy egy Toroczkainak a nulláról kellene indulnia.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.